II. Rákóczi Ferenc nyomában

2019. október 31. csütörtök, 13:37

hatartalanulA Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma a Határtalanul program keretében 86 tanulóval és 6 kísérőtanárral indult el II. Rákóczi Ferenc nyomában a csodálatos Felvidékre.

Expedíció Tibetben Csepel teherautókkal

2019. október 31. csütörtök, 13:35

teherautok1956 nyarán egy tizenkét fős csoport érkezett Kínába, hogy egy nem hivatalos versenyen bizonyítsák a Csepel teherautók kiváló teljesítményét. A Kínai Népköztársaság célja az volt, hogy a nemzetközi kínálatból kiválasszák a durva tibeti terepre legalkalmasabb járművet, cserébe a legsikeresebb gyártó komoly megrendelésre számíthatott.

VB 2A bosnyák fővárosban rendezték a WAKO 2019. évi Világbajnokságának első részét, ahol a light-contact, low-kick és K1 szabályrendszerek legjobbjai mérkőztek meg. 58 ország 754 nevezése mellett a magyar válogatott 21 fő harcossal utazott, ebből 6 fő képviselte a Halker-KirályTeam Kick-Box Akadémiát. A szokásosan menetrend szerint kedden kezdődtek a selejtezők, majd pénteken és szombaton következtek az elődöntők és a döntők.

emet logo szines jpeg

Idén ismét pályázható a Bursa Hungarica ösztöndíj, amelynek célja – az esélyteremtés érdekében – a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása.

Jelképes őrtűz gyújtása a Daru-dombon

2019. október 24. csütörtök, 11:51

Szekely ortuz

GMA 0264Elindult az első konténerszállító tehervonat a METRANS csoport csepeli telephelyéről Kínába október 21-én. A szerelvény Magyarországon, Szlovákián, Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon keresztül halad a kínai Xiamen városába. A csaknem tízezer kilométeres utat tizenöt nap alatt teszi meg. A vonat indítását egy gombnyomással jelezték az ünnepségen résztvevő érdekeltek: Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Kiss Péter, a METRANS csoport elnök-vezérigazgatója, Zhou Yi, a kínai nagykövetség első titkára és Borbély Lénárd polgármester.

Meghívó az október 23-i megemlékezésre

2019. október 21. hétfő, 09:24

Meghivo oktober 23. page 0001

utepites grafikaTisztelt csepeli lakosok!

Az Elmű Hálózati Kft. megbízásából a Maxeron Kft. a Zrínyi utca 6a-4. szakaszán földkábel létesítési munkát végez, 2019. október 21.-től várhatóan november 10.-ig.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail