Az ÁMK nyerte az iskolások versenyét

csütörtök, 13 december 2012 20:41

versenyAz elmúlt héten az óvodások, december 13-án pedig az iskolások vették birtokba a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokát, hogy játékos vetélkedőn döntsék el, ki a legjobb ebben az évben. A zsúfolásig telt tornateremben ezúttal a házigazdáknak ment a legjobban.

A 12 tanintézmény csapatait felvonultató megmérettetést ezúttal is Morovik Attila alpolgármester nyitotta meg, majd a hivatalos ceremóniát követően két csoportra osztották a testnevelők a gyerekeket, s iskolánként 12 fős csapatok vetették bele magukat a küzdelmekbe. A feladatok között szerepeltek labdás, valamint páros ügyességi gyakorlatok is, és szinte mindegyik sorverseny hatalmas küzdelmeket hozott. A döntőbe végül a Mátyás, a Széchenyi, a Kölcsey, a Kék, a Kazinczy és az ÁMK iskola csapata verekedte be magát, ahol az utóbbi gárda a végső sikert is megszerezte, és kivívta a jogot a budapesti vetélkedőn való indulásra.

csajosdoboskezilabda

Légrádi G.
Fotók: Bede Orsolya

Sas Sándor: csepeli színekben, új utakon

szerda, 12 december 2012 21:20

Sas_SanyiA 2012-es londoni paralimpián már harmadszorra öltötte magára a magyar csapat olimpiai egyenruháját a csepeli Sas Sándor erőemelő. A 31 éves csupaszív sportember utoljára indult el ebben a sportágban, most elérkezettnek látta az időt, hogy két fontos területen is váltson.

A 31 éves parasportoló szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy felhagy az erőemeléssel, és új klubjában a Csepei DAC-ban atletizál tovább, Deák Balázs szakmai felügyelete mellett. Az atlétikán belül dobószámokban - egészen pontosan gerelyhajításban, súlylökésben és diszkoszvetésben- szeretne majd bizonyítani a jövőben, és nem titkolt célja a 2016-os riói paralimpiára való kijutás.
A sajtótájékoztató helyszíne a VII. kerületében található Club22 nevű esélyegyenlőségi klub volt, amelynek újdonsült tulajdonosa a paralimpikon, s aminek hivatalos megnyitója is erre a napra esett, talán nem véletlenül.
„Nem volt szándékos, hogy egy időpontban legyen a sportágváltás bejelentése, és az új klub átadása, bár azt mondják véletlenek igazából nincsenek!”- mondta el újságírói kérdésre az atléta.
Ez a vendéglátóipari egység teljesen akadálymentes, és nem titkolt célunk, hogy ezt maximálisan ki is tudják használni, kortól, nemtől függetlenül. Pályázaton nyert támogatással egy környezettudatos és egészségtudatos helyszínt szerettünk volna létrehozni, ahol bárki szívesen látott vendég!”- tette hozzá a sportoló.
A barátságosan berendezett helyiségek kitűnő találkozóhelyek lehetnek civil szervezeteknek, helyszínei kisebb rendezvényeknek, ahol a kultúra, a sport és a művészet kedvelői is megtalálhatják a közös hangot.
„Napközben teljesen ingyenesen bocsátjuk rendelkezésre a helyet, estétől fogva pedig szolid szórakozóhelyként működtetjük majd. Célunk az, hogy mindenki megtalálja a számítását nálunk, és közös programokon vegyenek részt mozgáskorlátozottak és ép emberek egyaránt”.
Arra a kérdésre, hogy mit vár a sportéletében bekövetkezett változástól, magától értetődően, pozitívan válaszolt: "Nagyon is sokat! A motivációm - mint mindig- most is megvan, van egy remek edzőm, akivel a jelek szerint nagyszerűen tudunk együtt dolgozni, és már az áprilisi, váci Vanyek Béla emlékversenyen szeretnék bizonyítani! A nagy cél pedig egyértelműen a 2016-os riói olimpia, ahová mindenképpen szeretném kvalifikálni magam!"  
A jelenleg a jótékonysági célokat szolgáló Mikulásgyár követeként is ténykedő sportember új céljai, új kihívásai tehát megvannak, Sas Sándor pedig láthatóan minden eddiginél motiváltabb azok megvalósítást illetően.

SajtsPC121970k 

Légrádi G.
Fotók: Zarándi Bence

Ismét egy bajnokát gyászolja Csepel

szerda, 12 december 2012 19:07

gyszIsmét egykori kiváló sportolójától búcsúzik Csepel. December 10-én, 75 éves korában elhunyt Fürt Katalin a Csepeli Vasas 1956-ban magyar bajnokságot nyert csapatának kézilabdázója.

Nyugodjék békében!

Jedlikes diák lőtt a legjobban Szerencsen

szerda, 12 december 2012 07:41

Lveszsrac

A Szerencsen rendezett 2012/2013-as tanévi sportlövő Diákolimpia országos döntőjébe nem kevesebb, mint 8 csepeli sportoló jutott be. A Csepel Lövész Egylet versenyzői közül Westsik Marcell bizonyult a legjobbnak, aki kategóriájában mindenkit maga mögé utasított, és különdíjat is kapott.

Az októberi Budapesti és Pest megyei diákolimpia legjobbjai kvalifikálták magukat az országos döntőre, ahol a lányok közül 124-en, a fiúk mezőnyében 160-an, azaz összesen 284-en ragadtak fegyvert november végén. A legeredményesebben szereplő csepeli Westsik Marcell a nyíltirányzékú légpuskások 20 lövéses egyéni "a" kategóriájában nem talált legyőzőre, a Jedlik Ányos Gimnáziumot képviselő sportlövő 183 pontot szerezve lett első, megelőzve egy kaposvári és egy szerencsi vetélytársát. A kiválóan szereplő sportoló mindemellett megkapta a Varga Károly olimpiai bajnok sportlövő által alapított különdíjat is.

Ugyanebben a kategóriában Koltai Viktor a Szárcsa iskola tanulója a 20. lett. Ugyanezen versenyszám „b” kategóriájában a Kossuth Lajos Műszaki Középiskolát képviselő Fraknói Zoltán a 6., a 20 lövéses légpisztolyosok „b” kategóriájának versenyében a 14. helyet szerezte meg. A lányok közül a Jedlikes Ambrus Eszter a nyíltirányzékú légpuskások 20 lövéses egyéni "b" kategóriájában a 19., a légpisztolyos 20 lövéses  "b" kategóriájának versenyében a 6. helyet szerezte meg. A Kossuthos Velicskó Marcell a 40 lövéses légpisztolyosok egyéni "c" kategóriában az 5. lett, a csapatversenyeket puskában és pisztolyban is a csepelieket is soraikban tudó Budapest A csapata nyerte meg.

Lvszficska 

Légrádi Gábor
Forrás: Csepel LE, hunshooting.hu
Fotók: Csepel LE

IMG_0357A Csepel DSE kézilabda egyesület a tavalyihoz hasonlóan idén is megszervezte nagysikerű utánpótlás kézilabdatornáját a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában. A kerületi iskolák kisebb és nagyobb korosztályú képviselői ismét nagy csatákat vívtak egymással.

December 7-én mintegy 150 leány és fiú, kitűnő hangulatú rendezvény keretében mérte össze tudását zsámolylabda és szivacskézilabda mérkőzéseken. A Csepel DSE ezzel a rendezvénnyel is bizonyította, hogy korábbi vállalása, -miszerint igény esetén szakmai segítséget nyújt az iskoláknak a kézilabda sportággal kapcsolatosan, ill. létrehoz egy verseny sorozatot, melynek keretében a tanintézmények csapatai megmérkőzhetnek egymással- nem pusztába kiáltott szó volt. A kétfordulós Kézisuli Kupa első felvonásában a legkisebbek 7 percben, a nagyobbak kétszer 5 percben csaptak össze, és alakították ki a következő végeredményt:

Eredmnyek

IMG_0387IMG_0432

Vegeredmeny 

 Légrádi G.

Fotók:Bede Orsolya

Csepeli csapatezüst a Télapó Kupán

csütörtök, 06 december 2012 21:11

csataCsakúgy, mint 2011-ben, idén is hatalmas érdeklődés kísérte az asztaliteniszezők Télapó Kupa 2012 elnevezésű sportrendezvényét. A közel 120 utánpótlás korú sportoló ezúttal is hatalmas küzdelemre kényszerítette egymást a végső győzelem reményében.

December első hétvégéjén már korán reggel benépesült az egykori Rákóczi iskola tornaterme, ahol 10 kiváló minőségű asztalon indult útjára a kaucsuklabda, különböző korosztályok egyéni és csapatversenyében. A házigazda Csepel-Sziget SE versenyzői igazán kitettek magukért, és több korcsoportban is az élmezőnyben végeztek, az összetett pontversenyben pedig a dobogó második fokáig jutottak. A 2012-es Télapó Kupát a Budaörs csapata nyert meg 70 pontot szerezve.

„Télapó Kupa 2012.” 2012. December 2. Csepel

Eredmények:

Újonc fiú egyes III. korcsoport: indulók száma 12 fő
1.Székely Szabolcs (BVSC)
2.Alaksa Levente (Csepel-Sziget SE)
3. Fraknoi Ádám (Csepel-Sziget SE) és Újvári Máté (Csepel-Sziget SE)

Újonc leány egyes III. korcsoport: indulók száma 12fő
1. Körtvélyessy Vilma (Statisztika)
2 Sós Lilla (Budaörs)
3. Czeglédi Szilvia (Statisztika) és Borsi Eszter (Statisztika)

Újonc fiú egyes II. korcsoport: indulók száma 12 fő
1. Sós Bendegúz (Budaörs)
2. Iván Bertold (Budaörs)
3. Kiss Barnabás (Budaőrs) és Batta Gábor (Budaörs)

Újonc leány egyes II. korcsoport: indulók száma 7 fő
1. Ludányi Fanni ( KSI)
2. Halasi Lúcia (Budaörs)
3. Búza Tímea (Nagykőrös) és Nagyhajú Dzsenifer ( Nagykőrös)

Újonc fiú egyes összevont korcsoport: indulók száma 24 fő
1.Sós Bendegúz (Budaörs)
2.Nagy Norbert (Budaörs)
3.Székely Szabolcs ( BVSC) és Kiss Barnabás ( Budaörs)

Újonc fiú egyes összevont vigaszverseny:
1. Kabucz Máté (Vecsés)
2. Lutz Péter (KSI)
3. Seres Tamás (Vecsés) és Heim Antal (Csepel-Sziget SE)

Újonc leány egyes összevont korcsoport: indulók száma 20 fő
1.Körtvélyessy Vilma (Statisztika)
2.Czeglédi Szilvia (Statisztika)
3.Vavrek Fanni (Malév) Sós Lilla (Budaörs)

Újonc leány egyes összevont vigaszverseny:
1.Bakó Flóra (Statisztika)
2.Forgács Lili (Statisztika)
3.Dancsó Blanka (Postás SE)és Maksa Valentina (Nagykőrös)

Serdülő fiú egyes: indulók száma 22 fő
1.Nagy Norbert (Budaörs)
2.Sós Bendegúz (Budaörs)
3.Varga Barnabás (Gödöllő)és Bodroghy Bence (Csepel-Sziget SE)

Serdülő fiú egyes vigaszverseny:
1.Dúzs Dénes (Nagykőrös)
2.Csirinyi József (Csepel)
3. Faragó Bence (Nagykőrös)és Kabucz Máté (Vecsés)

Serdülő leány egyes: indulók száma 9 fő
1. Metykó Melinda (Csepel-Sziget SE)
2.Vavrek Fanni (MALÉV)
3.Búza Tímea (Nagykőrös) és Halasi Lúcia (Budaörs)

Serdülő leány egyes vigaszverseny:
1. Nagyhajú Dzsenifer (Nagykőrös)
2. Fehér Kata (Nagykőrös)
3. Maksa Valentina (Nagykőrös)

Serdülő fiú páros: indulók száma 10 csapat
1.Nagy N-Iván B (Budaörs)
2.Sós B-Marossy D (Budaörs)
3.Stróbel S-Csirinyi J (Csepel) és Kolozsvári-Pallagi (Csepel)

Serdülő leány páros: indulók száma 4 csapat
1.Vavrek-Hódi (Malév-Csepel)
2. Búza-Metykó ( Nagykőrös-Csepel)
3. Fehér-Nagyhajú (Nagykőrös) és Subicz –Maksa (Nagykőrös)

Pontverseny végeredménye:

       1. Budaörs 70 pont
                    2. Csepel-Sziget SE 41 pont
          3. Statisztika 27 pont
              4. Nagykőrös 22,5 pont
       5. Malév 11,5 pont
    6. BVSC 11 pont
7. KSI 9 pont
      8. Gödöllő 3 pont
     9. Vecsés 3 pont
           10. Pénzügyőr 1 pont

KislnyKisfiuSzerva

Légrádi G.
Fotók: Bede Orsolya

Forrás: Csepel-Sziget SE

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail