DSC 0034A Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpiai versenyrendszere keretében megrendezték az országos grundbirkózás elődöntőjét a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában. Összesen 27 iskola vett részt a versenyen az ország különböző szegleteiből, korcsoportonként és nemenként az első két helyezett automatikusan bejut a döntőbe, melyet Miskolcon rendeznek meg.

IMG 7550A belvárosi Hotel Boscoloban tartották a 2018-as budapesti birkózó-világbajnokság első sajtótájékoztatóját, amellyel hivatalosan is kezdetét vette a világeseményre való felkészülés.

Balczoeletmudij2018A hazai és nemzetközi öttusasport (alighanem) legnagyobb ikonja, Balczó András kapta az Életmű Díjat az idén 60. alkalommal rendezett Év Sportolója gálán csütörtök este a Nemzeti Színházban.
 Az idén 80. születésnapját ünneplő, háromszoros olimpiai bajnok sportember a Magyar Sportújságíró Szövetség – MOB -életműdíját kapta meg a rendezvényen, amit Kulcsár Krisztián MOB-elnöktől és a Táncsics Mihály-díjas sportriportertől, Novotny Zoltántól vett át hatalmas ováció közepette. A legendás csepeli sportolót a Nemzeti Sport tudósításában minden idők egyik legnagyobb öttusázójaként, az akarat bajnokaként a magyar sportvilág egyik legnagyobb példaképeként aposztrofálták. Erre mind-mind rászolgált…

IMG 3625Évzáró rendezvényt tartott a Csepeli Diák Atlétikai Club a Bogrács vendéglőben, ahol beszámoltak az idei esztendő eredményeiről és jutalmazták a legjobb versenyzőket. Idén még sikeresebben szerepeltek a csepeli diák atléták, mint tavaly. Szeptembertől az egyesület új elnöke Vágó Imréné lett. Megemlékeztek a 2015-ben elhunyt Deák Balázsról, aki az egyesület alapítója volt. Az eseményen megjelent Ábel Attila alpolgármester, Morovikné Fülöp Csilla, az Arany János Általános Iskola intézményvezetője, Bese Benő, a Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója, valamint 56 gyerek, akik a Csepeli DAC legeredményesebb versenyzői.

AMK foci 12A csepeli óvodások számára rendezett ügyességi és labdarúgó találkozót a Csepel Utánpótlás Sportegyesület (CSUSE) a Nagy Imre ÁMK felújított tornacsarnokában december 16-án. Az eseményt a Magyar Labdarúgó Szövetség égisze alatt a Grassroots Fesztivál Bozsik intézményi program keretében bonyolították le.  Az év végi záró sportbemutató jó alkalmat kínált arra, hogy a szülők jelenlétében a gyerekek különféle közös játékokon vegyenek részt és barátságok köttessenek.  A jó hangulatú találkozót a csepeli önkormányzat támogatta.

SaciZoliVilágbajnoki aranyéremmel megkoronázott, sikeres idényt zártak a magyar öttusázók – hangzott el a hazai szövetségnek (MÖSZ) a legjobbakat jutalmazó, évzáró ünnepségén, ahol Simon Sarolta ismét megkapta az Év Junior Öttusázója díjat. Egyesületünk a MOB székházában átvehette a Hónap Műhelye szavazáson elért Közönségdíjat.

TBE 5794Tizedik alkalommal rendezték meg a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában a csepeli óvodások játékos sportvetélkedőjét, a Mikulás Kupát, ahol mintegy 240 óvodás versenyzett.

IMG 3667 1180x787A Terrorelhárítási Központ 2017. november 18-án rendezte meg az 5. BUDO- és Küzdősport gáláját.

birkozocsapatcsepelKaposvár adott otthont az idei év utánpótlás szabadfogású csapatbajnokságának. A megmérettetésen tizennégy szakosztály képviselte magát, akik közül a Csepeli BC bizonyult a legjobbnak, miután óriási csatában 22-17 arányban legyőzte az ESMTK-t a fináléban. A dobogó harmadik fokára a Ceglédi VSE állhatott fel. 

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail