Csepeliek az Év Sportolója Gálán

Kategória: Sport 2017. január 16. hétfő, 13:22

ottusaIdén 59. alkalommal, az eseményhez méltó ünnepség keretében került sor az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2016 díjátadó ünnepségre a Nemzeti Színházban. A rendezvényen ezúttal is több csepeli sportoló tiszteletét tette, köztük Simon Saci klubunk meghatározó tehetsége, Balczó András csepeli öttusa legenda pedig feleségével látogatott el az eseményre.

 

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 59. alkalommal választotta meg az esztendő legjobbjait és a gála történetében először ünnepelték a világ- és Európa-bajnok magyar utánpótlás-sportolókat (köztük Simon Sacit is), akik a Kowalski meg a Vega zenéjére meglepetésként tűntek fel a színpadon. Érdekesség, hogy egy mini- kiállítást is berendeztek a helyszínen az úgynevezett Hungarikonokat, Kárpáti Tamás gyűjteményéből: a csepeli olimpiai bajnok Gerevich Aladár kardját, Madarassy István szobrászművész értelmezésében, A Szent Balt – Puskás Ferenc ballábas futballcipőjét, Kő Pál szobrászművész alkotását is meg lehetett tekinteni.

ottusa2ottusa3

Csepel Öttusa Média

Forrás: MSÚSZ

Fotók: Bakai Gusztáv, Róth Tamás

Utoljára frissítve: 2017. január 16. hétfő, 13:37

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail