Nyomtatás

Mezei Futóverseny: 750 diák rajtolt

Kategória: Sport hétfő, 25 március 2019 08:04

GMA 5503A már hagyományos Mezei Futóverseny kerületi döntőjét március 21-én rendezték a Kis-Duna part királymajori szakaszának zöld területén. Csepel összes általános iskolájának csapata képviseltette magát a ragyogó tavaszi időben, 750 diák állt rajthoz.

A Csepeli Városgazda munkatársai kiválóan rendbe tették a terepet, így a megmérettetésen az elsőtől a nyolcadikig futhattak a tanulók a győzelemért. A legkisebbeknek nyolcszáz métert, a legnagyobbaknak két kilométert kellett teljesíteniük. A mezőnyből kiemelkedtek a Kazinczy és Arany János iskola atlétái, utánuk a Széchenyi iskolások szerezték a legtöbb érmet.

A futóversenyt évek óta támogató önkormányzat képviseletében Morovik Attila alpolgármester személyesen is gratulált és érmeket adott át a 3.-4. és az 5.-6. osztályosoknak bravúros teljesítményükért.

A mostani verseny lebonyolításában Hajdú Imre és Szeberényi Tamás segítőcsapatai ismét oroszlánrészt vállaltak. „Az önkormányzatnak köszönhetően idén újra olyan szuper helyszíni körülményeket tudtunk biztosítani, hogy a Budapesti Diáksport Szövetség negyedszer is ránk bízta a fővárosi futóbajnokság megrendezését. Március 27-én több mint kétezer versenyzőt várunk Csepelre” – tájékoztatta oldalunkat Jenei János, a kerületi testnevelési munkaközösség vezetője.

Zs.

GMA_5503.jpg GMA_5509.jpg GMA_5512.jpg

GMA_5513.jpg GMA_5519.jpg GMA_5523.jpg

GMA_5526.jpg GMA_5529.jpg GMA_5532.jpg

GMA_5537.jpg GMA_5540.jpg GMA_5547.jpg

GMA_5558.jpg GMA_5564.jpg GMA_5569.jpg

GMA_5575.jpg GMA_5576.jpg

Utoljára frissítve: hétfő, 25 március 2019 08:12