Csongrádon edzőtáborozott a világ kick-boxosainak elitje

Kategória: Sport 2018. augusztus 23., csütörtök 15:38

Summercamp 1A Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia világhírű versenyzői, már húsz éve járnak edzőtáborba Csongrád városába.

A sportcsarnok mérete, a fekvőhelyek száma, valamint a lakóhelytől való távolság, ideálissá teszik a helyszínt a felkészülésre.

A négy hetesre duzzadt tábor sok pilléren nyugszik, mint az utánpótlás Világbajnokságra történő felkészülés, az erőnlét megszerzése minden korosztály számára, valamint a tanítás és tanulás.

A középső két héten, igazi nemzetközi elittalálkozóvá vált Csongrád városa. Az első nemzetközi héten, a nagysikerű KirályTeam Pointfighting Summer Camp látta vendégül a 12 országból érkezett, 140 résztvevőt.

A pointfgighting szakágban 14. éve világranglistavezető KirályTeam nyitottá tette minden érdeklődő számára, hogy a legjobbaktól tanulhasson. Király István Mesteredző-Szakedző vezetésével, a világbajnokainkból álló instruktori csapat mindent megtett, hogy segítse a vendégeink tanulását. Imre Tamás, Jároszkievicz Krisztián, Mórádi Zsolt, Veres Alex, Veres Richárd és Veres Roland többszörös Világbajnokainkról kijelenthető, hogy oktatóként is ugyanolyan magas színvonalat képviselnek, mint versenyzőként.

Idén a 12. alkalommal került megrendezésre a Summer Camp, az érdeklődés évről évre egyre nagyobb, hiszen mindenki a legjobbaktól szeretne tanulni. A gondosan felépített tematikával végrehajtott szemináriumok, a személyre szabott tréningek mellett, a gazdag szabadidős programoknak köszönhetően, mindenki elégedetten és elismerően távozott a tábor végeztével, jóhírünket terjesztve a világban.

A második nemzetközi héten, a másik két tatamis szakágra került sor, a light-contactra és a kick-light-ra.

A Light Revolution Summer Camp, 5. alkalommal csábította Csongrádra a közel száz főnyi résztvevőt. A light-contact és a kick-light küzdelmek elemeiben is folyamatos a változás és a leghatékonyabb stílus prominens képviselői jöttek Csongrádra, hogy átadhassák tudásukat.

Az instruktorok között a szervező Jároszkievicz Krisztián mellett olyan nagy nevek oktattak, mint Tomaz Barada Taekwon-do legenda, a szintén taekwon-do-s ukrán házaspár, Katya és Oleg Solovey, az olasz Manuel Nordio többszörös Világbajnok, Bertalan Levente osztrák Világbajnok és az orosz nagyágyú Mikhail Gerasimov.

Mivel akadémiánk utóbbi öt évében továbblépett a pointfighting szakág egyedülállóságán, különösen fontos, hogy a másik két tatamis küzdelmi szabályrendszerben is megkapjon minden impulzust a sikeres versenyzéshez. A pointfightingot a light-contacttal ötvöző stílusnak komoly jövője van, aminek ékes példáját az ifjú Veres Roland jelenti, aki a maga 19 évével ötszörös felnőtt Világbajnoknak mondhatja magát! Ennek a törekvésnek a gyümölcsei évről évre jobban beérnek, a szeptemberi olaszországi utánpótlás Világbajnokság résztvevői közül szép számmal vannak éremesélyes light és kick-light versenyzőink. Nem beszélve a felnőttjeink egyre erőteljesebb térnyeréséről, akiknek szeptember elsején lesz a magyar bajnoki döntője, ami a válogatottság kivívása is egyben a novemberi Európa-bajnokságokra.

A pointfighting dominancia mellett minden esélye megvan a KirályTeamnek, hogy az összes tatamis szakágban domináns és előremutató szerepe legyen a következő évtizedben.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail