ELIT Bajnokság: aranyak és értékes helyezések!

Kategória: Sport 2017. október 09., hétfő 14:58

ELITBajnIdén is meglehetősen jól sikerült a Magyar Öttusa Szövetség hagyományos utánpótlás versenye. A Diapolo Elit Bajnokságon azok a fiatalok indulhattak, akik a 2017-es MK fordulókon elért eredményeikkel kvalifikálták magukat a tizenkét, illetve tizenhat fős egyéni és a hatcsapatos váltó mezőnybe, köztük voltak a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület sportolói is.Az úszást a Nemzeti Sportuszodában, míg a futást a Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendezte a szövetség. Az ünnepélyes megnyitón Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke mondott beszédet és gratulált a fiatal versenyzőknek, akik eljutottak az utánpótlás korosztály legnívósabb versenyéig, majd jókívánságait is tolmácsolta feléjük.

Pataki Zoltán klubunk elnöke elmondta, hogy számos versenyszámban álltunk rajthoz és örömteli hír, hogy Páczai Dávid egyéniben és Varga Biankával párban a mix váltóban sem talált legyőzőre. Bianka előkelő egyéni negyedik helyéről is említést tett, valamint Batuska Dominik hatodik helye is szóba került. Rajtuk kívül Péter Kira, Kollek Máté, Müller Máté, Temesvári Gergő és Szalai Zalán is alaposan kitett magáért a megmérettetésen. Váltóban a fiúknál (U14) a Szalai Zalán – Temesvári Gergő páros a második lett, a Honti Petra – Müller Máté (U12 mix váltó) kettős ötödik, az U15 lány váltó (Szabó Izabella – Sabján Lili) pedig a hatodik, helyen zárt. Egyesületünk a versenyzők teljesítményének elismeréseként névre szóló kulaccsal és egy ugyancsak névre szóló felsőruházattal kedveskedett a klubot képviselő sportolóknak. Köszönjük az edzők és felkészítők munkáját! – zárta a beszámolót Pataki Zoltán.

Csepel Öttusa Média

Utoljára frissítve: 2017. október 09., hétfő 15:07

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail