amkDiósgyőri képzőművészek alkotásaival találkozhatnak a művészet iránt érdeklődők a Nagy Imre ÁMK galériájában szeptember 18-án nyílt kiállításon. A kiállított képek és szobrok az alkotói szabadság tükrében mutatják be a Diósgyőri Képzőművész Stúdió ’76 elmúlt negyven évét.

Az 1975-ben szerveződött stúdiót Kletz László Lajos MSZOSZ-, Gyémánt- és Nívódíjas állami és miniszteri kitüntetett, nemzetközileg is jegyzett képző- művész alapította és vezeti. Magyarország első önálló, független és szabad képzőművészeti közösségében a tagok önerőből érték el eredményeiket. Pályafutásuk meghatározó alapköve, hogy gondolkodásuk középpontjában a harmónia, a béke, a szeretet, az alkotói szabadság, tolerancia, egymás elfogadása és megbecsülése áll – idézte a stúdióvezető szavait beszédében Hollné Farkas Enikő, a kiállítás egyik rendezője.

Személyes gondolataiban a közönségnek elmondta, hogy a diósgyőri stúdióra figyelmét Angyal Mária művészettörténész irányította rá. Az elmúlt évek során aktív, jól szervezett, figyelemreméltó közösséget ismert meg rajtuk keresztül – tette hozzá a kiállítás rendező.

A jubileumi tárlaton Tóth Endre intézményvezető köszöntötte a vendégeket és továbbította Borbély Lénárd polgármester üdvözletét. Beszédében hangsúlyozta: a 30 éves intézményben 21 éve biztosít teret a galéria az alkotóművészek munkáinak.

A kiállítást Boros Ildikó mentor, szakmai tanácsadó nyitotta meg. Ahogy beszédében fogalmazott: a művészek közös célja, hogy sokrétűen, gazdagon és hitelesen reprezentálják az értékes magyar nemzeti képzőművészeti kultúrát, s felhívják a figyelmet arra és egyben népszerűsítsék az értékmegőrző, értékteremtő alkotásokat.

A tárlatmegnyitón Rádl Ádám, a Fasang Árpád Zeneiskola növendéke adott elő gitárjátékot.

A kiállítás október 14-ig látogatható a Simon Bolivár sétányi galériában. Nyitva tartás: hétköznapokon 9-19, szombaton 9-13 óra között. Érdeklődés telefonon: 420 7874.

Szöveg és fotó: Antal Zsuzsa

amk2amk3amk4

Csepeli nyugdíjasok a Dunán – negyedszer

szombat, 19 szeptember 2015 08:33

hajokir10Immár negyedik alkalommal futott ki az Erzsébet híd pesti oldaláról a Zsófia főhercegné nevét viselő hajó, fedélzetén mintegy háromszáz csepeli nyugdíjassal. A rendezvényhajó ezúttal a résztvevők legnagyobb örömére az esti órákban indult városnéző körre, akik így fényárban úszva csodálhatták meg Európa legszebb panorámával rendelkező városát. A szervező Csepeli Városkép Kft. gondoskodott a fergeteges hangulatról, de a rendezvény sikerét a kellemes késő nyári időjárás is elősegítette.

GALÉRIA

A háromórás kiránduláson a hajó a Hajógyári-sziget és a Rákóczi híd közötti távolságot tette meg. Mindenki megtalálhatta a számítását az est során: a mulatni, táncolni vágyók a fedélközben hangulatos élőzenére rophatták, a nyitott, emeleti szinten a csendesen beszélgetők érezhették igazán jól magukat, de a kirándulás alatt spontán népdalkör is alakult a hajón.

Kérdésünkre Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, a hajókirándulás ötletgazdája elmondta, hogy rendkívül örül a rendezvény sikerének. „Sokan jönnek el hozzám megköszönni, hogy eljöhetnek erre a kirándulásra, különösen olyanok, akiknek eddig még nem volt lehetőségük hasonló dunai kirándulásra. Úgy gondolom, hogy ennek nagyon fontos közösségépítő ereje van.”

A hajón a polgármester mellett jelen volt Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Morovik Attila alpolgármester, valamint Czibulyáné Szonday Szilvia civil- és Pintér József Gáborné családügyi tanácsnokok. A kiránduláson részt vevők többségét a tavaly létrejött Nyugdíjas Klub tagsága tette ki, de sokan eljöttek a csepeli Olajág Otthonból és a Fogyatékosokat Támogató Szolgálattól is.

Csepel.hu

fotó: Tóth Beáta

hajokirhajokir2hajokir3hajokir4hajokir5hajokir6hajokir7hajokir11

 

hajokir9

CSEPEL-SZIGET KERÉKPÁROS TALÁLKOZÓ

péntek, 18 szeptember 2015 15:17

kerekparosBudapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Diáksport Bizottsággal közösen ebben az évben is megrendezi a már hagyományos "CSEPEL-SZIGET KERÉKPÁROS TALÁLKOZÓT", melynek célja a diákok figyelmének felkeltése a kerékpározás és a túrázás szépségeire, valamint az egészséges életmódra való nevelés.

Időpont: 2015. szeptember 26., szombat

Gyülekezés helye: 8.30 órától a Csepel Művek I. kapujánál, a főbejáratnál

P r o g r a m

 




  • Indulás: 9.00 óra
  • Útvonal: Csepel Művek I-es kapu – tököli komp; visszafelé ugyanez az útvonal.
  • Visszaindulás (csoportosan): 12.30 óra
  • Részvétel: 6-99 éves korig

A megérkezés helyén - a tököli kompnál - 10.30 és 12.30 között a résztvevők számára játékos kerékpáros sportvetélkedőket szervezünk.

A biztonságos kerékpározást és az útvonal biztosítását a 21. kerületi Rendőrkapitányság biztosítja.

Kérjük, hogy minden résztvevő csakis műszakilag megfelelően felkészített kerékpárral vegyen részt a túrán!

Fotókiállítás a kerékről

péntek, 18 szeptember 2015 07:34

megnyitoZseniális fényképekből álló kiállítást tekinthet meg a közönség a Munkásotthonban, a Galéria 21 kiállítótermében szeptember 17-től. Az évszázados múltra visszatekintő Stemmer Ferenc fotókör tárlatának mottója „a kerék”, így a fotókör tagjai mind olyan képeket állítottak ki, amelyek valamilyen módon a kerékkel való kapcsolatukat szimbolizálják.

Tímár Ádám, az Egressy Béni Zeneiskola tanulójának gitárjátéka után Kollár József, a Weiss Manfréd Szakközépiskola címzetes igazgatója nyitotta meg beszédével a kiállítást. Így derült ki, hogy a fotókör a csepeli gyár berkeiből indult ki – sokan a különböző ünnepségekre készülő dekoráció kapcsán ismerkedtek meg a fényképezéssel. Ahogy Kollár József elmondta, a munka, az alkotás és a művészet közeli rokonok. A fotókör tagjait így a gyári munka mellett az alkotás is összetartotta – a fotókör így rendszertől függetlenül mindig működött.

A kiállításon valóban a kerék legkülönbözőbb megjelenési formáiban gyönyörködhetnek a látogatók. A vízimalom kerekétől az öreg biciklin át a villámgyors versenyautóig számtalan módon meg lehet csodálni az ember által alkotott legegyszerűbb képezetet. A kerék a babakocsitól a halottas autóig elkíséri az embert, így igazán érdekes téma egy fotókiállítás számára. A kiállítás október 22-ig tekinthető meg.

MN

fotó: Benkő-Molnár Fanni

megnyito2megnyito3megnyito4megnyito5megnyito6megnyito7

lelkes_csepeli_meghivo_kicsiTisztelt Látogató!

 

Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját 2015. október 2-án, 17 órára a Csepel Galéria (1215 Budapest, Csete Balázs u. 15.) kiállításának megnyitójára, a Lelkes család négy nemzedékének alkotói világát Örökítés címmel tekinthetik meg.

A kiállítást megnyitja: Dr. Feledy Balázs - művészeti író
Fővédnök: Németh Szilárd országgyűlési képviselő
Házigazda: Borbély Lénárd, Csepel polgármestere
A kiállítás megtekinthető: 2015. október 24-ig
Nyitva tartás: Hétfőtől csütörtökig 9-15 óráig, pénteken bejelentkezéssel

Megjelenésére számítunk!

hird_megh_web_1000pxKedves Csepeliek!

 

Sikerrel befejeztük kerületünk belvárosában a Csepel Déli Lakóközpont panelépületeinek és közterületeinek felújítását. A program keretében megszépültek és energiatakarékosabbá váltak a panelházak, újjáéledtek a parkok és a játszóterek, új külsőt kapott Csepel főtere, a Szent Imre tér is.
Csepel belvárosa megújulásának alkalmából TISZTELETTEL MEGHÍVOM ÖNT ÉS CSALÁDJÁT a Csepel Déli Lakóközpont szociális célú városrehabilitációs program zárórendezvényére!

 


Az ünnepélyes zárórendezvény időpontja: 2015. szeptember 29., kedd, 9 óra
Az esemény helyszíne: Csepel, a Polgármesteri Hivatal mögötti Petz Ferenc utcai megújult park

Ünnepeljük együtt közös otthonunkat, a fejlődő Csepelt!

 

Borbély Lénárd
Csepel polgármestere

2020Programsorozat a csepeli Játszóházban

A KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú, „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében, a Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2015. május végétől egészen 2015. szeptember végéig tartanak.

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).

Mit kínálunk, milyen feltételekkel?

 

Szakképzett munkatársak vezetésével péntekenként és szombatonként 3 és 5 órás tematikus foglalkozások zajlanak 0-3, 3-6, illetve 6-16 éves gyermekek számára. A programokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amit a Játszóház bejáratánál található regisztrációs pultnál ejthet meg a gyermek kísérője. Az egyedül (önállóan) közlekedő gyermek esetében a Játszóház programjain történő részvétel, előzetes szülői hozzájáruláshoz kötött (nyomtatvány a regisztrációs pultnál kérhető). A programok három csoportszobában zajlanak, egy foglalkozáson maximum 12 gyermek részvételét tudjuk biztosítani.

A következő foglalkozások időpontjai:

2015. szeptember 18., péntek:

1. csoportszoba: Mesevilág csoport (kalandozás a mesék világában és társasjáték 6-11 éveseknek)

2. csoportszoba: Ugrabugra csoport (mozgásfejlesztés 3-6 éveseknek)

3. csoportszoba: Lila-liba csoport (önismereti tréning 12-16 éveseknek)

A programok 14.30-tól 18.30-ig tartanak, előzetes regisztráció a helyszínen.

2015. szeptember 19., szombat:

1. csoportszoba: Báb-barát csoport (bábozás 0-3 éveseknek) (8.30-10.30)

2. csoportszoba: Lila-liba csoport (önismereti tréning 12-16 éveseknek)

3. csoportszoba: Báb és pillangó (bábkészítés 6-11 éveseknek)

A programok 8.30-tól 10.30/12.30-ig tartanak, előzetes regisztráció a helyszínen.

1. csoportszoba: Ringató csoport (védőnői foglalkozások 0-3 éveseknek)

2. csoportszoba: Mesevilág csoport (kalandozás a mesék világában és társasjáték 6-11 éveseknek)

3. csoportszoba: Filmklub kamaszoknak (problémafeltárás 12-16 éveseknek)

A programok 12.30-tól 16.30-ig tartanak, előzetes regisztráció a helyszínen.

MINDEN PROGRAM INGYENES!

Az aktuális foglalkozások időpontjairól személyesen, a kihelyezett plakátokról, a 06-1-226-1372-es telefonszámon, illetve e-mailben, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tájékozódhatnak az érdeklődők.

haranglab1Boldog Jerzy Popiełuszko római katolikus pap születésének évfordulóján a tiszteletére állított haranglábat koszorúzta meg a Hollandi úton Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila alpolgármester, Morovik Attila alpolgármester és Németh Szilárd országgyűlési képviselő.

A fenyőből és tölgyből készített harangláb alapkövét 2012. március 22-én Bronisław Komorowski lengyel köztársasági elnök látogatása napján helyezték a földbe, majd Jerzy Popiełuszko atya születésének napján avatták fel 2012. szeptember 14-én.

 

Németh Szilárd Csepel polgármesterként kezdeményezte a harangláb felállítását, hogy a harang kondulása mindig és mindenkor emlékeztessen egy igaz emberre, atyára, karizmatikus plébánosra, aki a kommunista rendszer áldozata lett.

Kitzinger Adrienn – Csepel.hu

fotó: Tóth Beáta

haranglabharanglab2haranglabszharanglabsz2

Országos verseny Csepelen – kutyáknak

vasárnap, 13 szeptember 2015 08:00

dog11Ilyen versenyt talán még sosem látott a Csepel SC focipályájának füve: gazdik és kutyusok mérték össze tudásukat és ügyességüket a frizbi dobálásában és elkapásában szeptember 12-én. A versenyt a veresegyházi Fanatic Dog Sports Team szervezte, akik régi ismeretségben vannak a Csepeli Sport Clubbal – ennek köszönhetően ajánlotta fel Borbély Lénárd polgármester a pályát egész napra a kutyás sportok szerelmeseinek.

A megmérettetésre az ország minden pontjáról, sőt külföldről is érkeztek versenyzők. A kutyák mind nagyon mozgékonyak, egyben nagyon fegyelmezettek voltak. A cél az volt, hogy a gazdi minél messzebbre eldobja a korongot, négylábú társa pedig még a levegőben, lehetőleg ugrás közben, rendkívül látványosan kapja el a frizbit. A bírák ez alapján döntötték el, hogy hány pontot ér a mutatvány. Kezdő és haladó kategóriában is rengetegen neveztek, olyannyira, hogy kora reggeltől egészen sötétedésig zajlott a verseny, pedig a két kategória versenye egyszerre zajlott. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők remélik, jövőre is sikerül itt, Csepelen megrendezni a találkozót.

mn

fotó: Benkő-Molnár Fanni

dogdog2dog3dog4dog6dog7dog8dog9dog10

tellerTeller Ede halálának évfordulóján (2003. szeptember 9.) a róla elnevezett út mellett felállított szobornál a csepeli önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint dr. Szeles Gábor jegyző helyezték el a megemlékezés koszorúját.

A váci homokkőből készült mellszobornál a Magyar Országgyűlés nevében Németh Szilárd országgyűlési képviselő emlékezett meg a világhírű atomfizikusról.

 

A portrészobrot, mely Csák Attila és Pálffy Katalin alkotása, 2013-ban avatták fel a csepeli gerincút – Teller Ede út - mellett.

Kitzinger Adrienn – Csepel.hu

fotó: Tóth Beáta

teller2teller3szsz2

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail