Hőség, jégeső, özönvíz – narancssárgállik az ország (térképek)

Kategória: Közérdekű 2016. július 13. szerda, 09:01

image2Időjárási szélsőségekből ma bőven kijut: az ország nyugati és középső részén élők az esőből és viharokból, a keleten élők a hőségből kapnak sokat. A front lehűlést hoz.

Szerdán kezdetben lehet egy-egy zivatar az Észak-Dunántúlon, illetve kis valószínűség mellett az ország középső sávjában hajnalban kialakulhat egy-egy zápor vagy zivatar, másutt nagyrészt gyengén felhős lesz az ég délelőttig – írtaelőrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Később az Alföldön és az Északi-középhegységben helyben képződő gomolyfelhők, míg a Dunántúlon a front felvonuló felhőzete zavarja majd a napsütést.

Délután jön a haddelhadd

Délutántól előbb a Nyugat-Dunántúlon, később a keleti megyékben is megjelennek elszórtan zivatarok, itt-ott jégesővel, viharos széllökésekkel. Nagy területre kiterjedő, esetenként heves zivatartevékenység inkább az esti óráktól várható.

Az ország nagy részén a déli, a Dunántúlon pedig az egyre nagyobb területen északira, északnyugatira forduló szél lesz élénk, időnként erős.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 24 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 26 és 34 fok között várható, de az Alpokalján ennél kicsit hűvösebb, az Alföldön melegebb is lehet.

A várható időjárási szélsőségek miatt másodfokú, azaz narancssárga figyelmeztetést adtak ki az ország nagy részére: a zivatarok és a felhőszakadás miatt a Dunántúlra és az ország középső részére, a hőség miatt inkább Kelet-Magyarországra, ahogy az alábbi térképeken is látszik.

image1

image2

image3

Enyhülés/lehűlés jön

A front lehűlést hoz: csütörtökön már csak 30, pénteken már csak 24 fokos maximum hőmérséklet várható a jelenlegi adatok szerint.

 

Forrás: hvg.hu

Utoljára frissítve: 2016. július 13. szerda, 09:09

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail