Budapest Mikrohitel Program indul a fővárosi mikrovállalkozások számára

Kategória: Közérdekű csütörtök, 22 október 2015 10:56

33128 8717 budapest logo.jogFővárosi mikrovállalkozások számára indítja el a Budapest Mikrohitel Programot a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK). A program első, felkészítő fázisában üzletfejlesztési valamint az esetleges későbbi hitelfelvételre előkészítő szolgáltatásokkal áll a fővárosi mikrovállalkozások rendelkezésére a Közalapítvány. A második fázisban, jövő évtől pedig elérhetőek lesznek a kedvezményes kamatozású, új Budapest Mikrohitel termékek is.

A BVK nonprofit mikrofinanszírozási szolgáltatásainak fejlesztése - kiemelt figyelemmel a fiatal, a kreatív és a női vállalkozókra -  a Fővárosi Közgyűlés által nyáron elfogadott, Budapest Gazdaságélénkítési és Munkahelyteremtési Stratégiájában (2015-2021) nevesített 51 intézkedés között szerepel.

Az első Európai Mikrofinanszírozási Nap alkalmából, 2015. október 20-án meghirdetett program első szakaszába, a Budapest Mikrohitel Felkészítő Programba Magyarországon bejegyzett, budapesti mikrovállalkozások jelentkezhetnek. A bejelentkezett vállalkozások mentorálásban, személyre szabott tanácsadásban részesülnek, valamint kiscsoportos konzultációkon vehetnek részt, ahol a Közalapítvány munkatársai és szakértői segítségével fejleszthetik üzleti tervüket, kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb finanszírozási konstrukciót és felkészülhetnek a későbbi hitelkérelem benyújtására. A programban elérhető szolgáltatások ingyenesek.

A Budapest Mikrohitel program második szakaszában, jövő év elejétől kedvezményes kamatozású hiteleket igényelhetnek a Budapest Mikrohitel Program keretében azok a Magyarországon bejegyzett budapesti, működő és életképes üzleti tervvel rendelkező mikrovállalkozások, melyeknél az előző éves nettó árbevétel nem haladja meg a 2 millió eurót (600 millió forintot), valamint alkalmazottainak száma a 10 főt.

A Budapest Mikrohitel igényelhető lesz gépek, berendezések, más beruházások finanszírozására; ingatlan vásárlásra, építésre, átalakításra, felújításra, valamint tartós forgóeszköz biztosítására beruházáshoz kapcsolódóan vagy önállóan is.

Valamennyi kölcsön rendkívül kedvező, évi 3,9 %-os kamat mellett, plusz költségek (pl. hitelbírálati díj, folyósítási jutalék) nélkül, 3-10 év futamidőre, beruházás esetén maximum 10 mFt összegig ingatlanbiztosíték mellett vehető igénybe.

A Budapest Mikrohitel Program célja a fővárosi mikrovállalkozások fejlődésének, növekedésének és bővülésének ösztönzése, hozzájárulva ezáltal a Főváros gazdaságélénkítéséhez, új munkahelyek teremtéséhez és a meglévők megtartásához. A programról további információk a www.bvk.hu honlapon találhatók.

 

Budapest.hu

Utoljára frissítve: csütörtök, 22 október 2015 11:11

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail