Keddenként és csütörtökönként lehet már csak igénybe venni a szűrőbuszt

Kategória: Közérdekű 2021. június 15. kedd, 08:51

125498841 3536955049695135 8130217164221025034 nDr. Dobák András, a TIESZ főigazgató-főorvosa portálunknak megerősítette, hogy ettől a héttől kezdve már csak heti kétszer, kedden és csütörtökön, lehet már csak igénybe venni a csepeli szűrőbuszt (maximum 60 szűréssel), amely a Mentőszolgálat COVID szűréssel kapcsolatos leterheltségét hivatott enyhíteni. Az igazgató hozzátette: ha elmegy végleg a busz, fix helyen szeretnék a szűrést folytatni, naponta maximum 60 esetet tervezve. A helyszínről még tárgyalnak, a Tóth Ilona valamelyik telephelyén lesz.

A csepeli szűrőbusz 2020. november óta teljesít szolgálatot a piac parkolójában. Ez a szűrőállomás az egyetlen, amely vasárnap és hétfőn is folyamatosan fogadott pácienseket. A szűrésre érkezők száma változó volt, de általában meghaladta a napi száz főt. De volt olyan nap, amikor kétszáz főt is fogadtak.

A szűrőbusz népszerűsége töretlen a környéken. A busz nemcsak csepeli lakosokat tesztel, Pesterzsébetről és a környező településekről is érkeztek, akiknek van érvényes beutalójuk. Egy idő után, hogy ne alakuljon ki fennakadás, tumultus, a mentőirányítók már időpontra hívták a betegeket, de továbbra is fogadják azokat is, akiknek nincs időpontjuk, de háziorvosuk kérte a vizsgálatot, benne vannak az informatikai rendszerben – nyilatkozta korábban a Csepeli Hírmondónak dr. Dobák András, hozzátéve, hogy ezzel a tesztelési formával a laborok és a mentők terheltsége is jelentősen csökkenthető.

Működése a következőképpen néz ki: amennyiben a génalapú gyorsteszt pozitív lesz, akkor a beteget pozitívnak minősítik és haza küldik, ha gyorsteszt negatív akkor a betegtől helyben levesznek egy PCR tesztet is. A parkolóban várakozó mentő az összegyűlt mintát a laborba szállítja és elvégzik a tesztet. Negatív eredményt csak a PCR teszt negativitása alapján adnak ki.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail