Akár bűnözők beköltöztetését is jelentheti Erdősi Éva terve

Kategória: Közérdekű 2019. október 11. péntek, 14:10

nyuszi setany norcErdősi Éva választási győzelme esetén úgy alakítana ki bérlakásokat a kerületben, hogy a négyemeletes házakra sátortetőt húzna, derült ki egy interjúból. A Sétányok négyemeletesei között járva kérdezősködtünk, mi a véleményük az ott élőknek a tervről. Voltak, akik nem is hallottak róla, akik viszont igen, felháborítónak tartják az ötletet. Mások egyenesen drogosok beköltöztetésétől, lepusztult városrészek kialakulásáról tartanak.

A Népszava oldalán augusztus 25-én jelent meg egy cikk Erdősi Éva polgármesteri terveiről. A cikk szerint a polgármesterjelölt úgy létesítene bérlakásokat Csepelen, hogy a lapostetős házakra sátortetőt húzna, amelyek így kiegészülnének egy emelettel, ahová lakókat lehetne költöztetni, miközben a házakba lifteket lehetne szerelni. Az ötlet hamar kiverte a biztosítékot a csepelieknél. Terjengenek a hírek ugyanis, hogy az ilyen típusú lakásokba szociálisan rászorulókat, illegális bevándorlókat költöztetnének. Ezzel egy a Hős utcához hasonló gettó is kialakulhatna Csepel négyemeletes városrészein.

 

Bűnözés, drog

 

A Hős utcai történet régóta a figyelem középpontjában van. A kőbányai telepen hiába folyamatos a rendőri jelenlét, a kábítószer-kereskedelmet nem sikerült megállítani. A drog mellett a bűnözés is jelen van. Az ottani önkormányzat most a telep felszámolására készül. Ehhez hasonló gettó kialakulásától tart most az általunk Csepel egyik közkedvelt városrészén, a Sétányokon megkérdezett csepeliek egy része. „Nem tudom, ezt ki találta ki, de biztos, hogy az illető soha életében nem járt még társasházi lakógyűlésen. A lakók biztosan nem járulnának hozzá. Már ha megkérdeznének erről minket egyáltalán” – mondta egy harmincas éveiben járó férfi. Szerinte bizonyosan „rosszarcúakat” költöztetnének ide, ez pedig tönkretenné a környéket. Hosszasan meséli a kőbányai gettó történetét – úgy látja, kísérteties a hasonlóság a telep sorsa Erdősi Éva tervével – végül csak legyint: „Ismerem a Hős utcát, jártam ott, rengeteg a patkány, nem egy leányálom. Remélem, ebből a tervből semmi nem lesz.”

 

A közeli Sparnál nyugdíjas nénibe botlunk, vékony kabátja alól kilátszik bíborvörös kardigánja. „Ne vicceljenek már! Naponta hallgatom a Klubrádiót és nézem a híradót, ilyen őrültséget biztosan senki nem mondott!” Amikor pedig bizonyítékul Erdősi Éva szavait idézzük, mérgesen elküld minket. Továbbmegyünk a volt Görgey iskola felé. Az önkormányzat láthatóan törődik a környékkel: nemrég játszóteret épített és elbontotta a szocialisták által bezárt Görgey iskola romos épületét. „Jó lenne itt egy szép park!” – tekint körbe egy kapucnis, negyvenes éveiben járó férfi, miután megszólítjuk. Kérdésünkre, hogy mit szól Erdősi Éva ötletéhez, azt mondja, semmiképp nem támogatja, hogy a negyedik emeleten lévő lakása tetejére még egy szintet húzzanak. „Van egy tippem, kik kapnák azokat a lakásokat” – teszi hozzá sokatmondóan.

 

Egyszer már megtették

 

A válaszadók szinte egyöntetűen kizártnak tartják, hogy lenne olyan társasház, amelynek lakói egy ilyen nagymértékű változtatásba beleegyeznének. Egy fiatal nő például a reményét fejezte ki, hogy a lakók megkérdezése nélkül „egy ilyen hülyeséget” senki nem valósít meg. Egy idős úr pedig arról beszél, hogy ő nyugodtan, békében szeretné leélni a hátralévő éveit. Éppen ezért nem támogat semmiféle plusz emeletet.

Olyannal nem sikerült beszélnünk a Sétányok lakói közül, aki kiállt volna Erdősi Éva ötlete mellett. Volt, aki azt fejtegette, hogy bár a magas albérlet-árak miatt szükség lenne bérlakásokra, „nagyon meg kellene nézni”, hogy kiknek, milyen családoknak adják oda ezeket a lakásokat. Mindenesetre a Sétányokon senki sem akar „bűnöző elemeket.” Az esély pedig megvan rá. Mint ismeretes, 2007-2008 környékén éppen Csillagtelepet tették tönkre a most visszatérni szándékozó szocialisták azzal, hogy az ott élők megkérdezése nélkül, a IX. kerülettel együttműködve 34, problémás életű családot költöztettek a városrészbe.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail