Az önkormányzat jóvoltából újabb védőoltások érhetők el ingyenesen

Kategória: Közérdekű péntek, 19 július 2019 13:39

rotaA rotavírus ellen

A csepeli önkormányzat márciusi testületi ülésén több védőoltás támogatásáról döntött. Többek között térítésmentesen biztosítja a 2019. április elseje után született csepeli kisgyermekek rotavírus elleni vakcináját, valamint a 70 év felettiek pneumococcus baktérium elleni védőoltását. A gyermekorvosi rendelőkben a napokban adták be az első rotavírus elleni vakcinákat.

A rotavírus-fertőzés főként a csecsemőkre, kisgyermekekre veszélyes, a betegség hányással, hasmenéssel, súlyos kiszáradással jár. Hazai statisztikák szerint a fertőzés miatt évente mintegy kétezer gyermek szorul kórházi ellátásra, több mint hatvan százalékuk két éven aluli. A súlyos vírusfertőzés védőoltással megelőzhető. „A vakcina egyes nyugati országokban, például Franciaországban és Angliában is hosszú évek óta a nemzeti immunizációs program része. Az oltásnak komoly nemzetgazdasági haszna van, hisz a rotavírus miatt a kórházban töltött napok száma, a szülők munkahelyi távolléte komoly anyagi terhet ró az egészségbiztosításra” - magyarázza dr. Altorjai Péter csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos.

Nem csak a vírus ellen véd

A szájon át adható védőoltás amellett, hogy óv a fertőzéssel szemben, másodlagos pozitív hatással is bír. A vakcina ugyanis az 1-es típusú, azaz a gyermekkori cukorbetegség ellen is védelmet nyújt. Számos tudományos kutatás igazolja, hogy a rotavírus nemcsak vészes kiszáradással járó hasmenést okoz, de szerepet játszik a gyermekkori diabétesz kialakulásában is. Tekintettel arra, hogy az élő gyengített vírust tartalmazó vakcina jól kombinálható más oltásokkal, bizonyos szabályok betartásával nyugodtan beadható a soron következő védőoltással. „A gyerekek két oltást kapnak, az elsőt 2 hónapos kor körül, a másodikat pedig egy hónapra rá. A vakcina beadásának ideje oltóanyagonként kis mértékben eltérhet, az önkormányzat által is támogatott vakcina típusnál azonban nem csúszhat 20 hetes kornál távolabbra” - tette hozzá Altorjai doktor.  

Szilágyi-Kelemen Renáta 10 hetes kisfiával, Dáviddal érkezett a Görgey téri gyermekorvosi rendelőbe, hogy a soron következő védőoltás mellett megkapják a rotavírus elleni vakcinát is. „Szeretnénk, ha Dávid a kötelező védőoltásokon túl minden oltást megkapna, a legtöbb betegség ellen védve lenne. Gyermekorvosunk is ezt javasolta. Még mielőtt az önkormányzat ingyenessé tette volna a rotavírus elleni vakcinát már eldöntöttük, hogy szeretnénk beadatni a gyermekünknek. Először a védőnőtől hallottunk arról, hogy az önkormányzat térítésmentesen biztosítja az oltóanyagot a kisgyermekek számára, ami jó kezdeményezés.”

Ingyenes oltások 

A teljes oltási sor kb.40 ezer forintba kerül, melynek költségét teljes egészében az önkormányzat állja. Az oltásról a védőnőtől, valamint a gyermekorvostól kaphatnak bővebb tájékoztatást a szülők. 

A csepeli önkormányzat már évekkel ezelőtt felismerte a megelőzés, a prevenció jelentőségét, 2013-ban a fővárosi kerületek közül elsőként Csepelen vezették be a fiatal lányok HPV elleni védőoltását.

 

Potondi Eszter

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail