Holnap, azaz június 28-án délelőtt 10-kor nyit a csepeli strand

Kategória: Közérdekű 2019. június 27. csütörtök, 12:18

TBE 7322Lapunk információi szerint az ÁNTSZ szakemberei lényegében mindent megfelelőnek találtak, így a medencék feltöltésével, a korszerű és kulturált öltözőkonténerek beüzemelésével holnap, azaz június 28-án délelőtt 10 órakor megnyílik a csepeli strand. Borbély Lénárd polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, az építési vállalkozóval történt szerződésbontás után az önkormányzat saját cége, a Csepeli Városgazda teljes erővel dolgozott azon, hogy június végén a strand megnyílhasson. A fürdő összes medencéje, a gyerekeknek szóló élményelemek zavartalanul működnek - ahogy a három új csúszda is. A strand biztonságát, a fürdőzők nyugalmát egy megnövelt létszámú biztonsági cég látja el.

A belépőárakról szólva hozzátette, ígéretéhez híven jelentősen csökkentett jegyárakat vezettek be, ami azt jelenti, hogy a csepeli lakcímkártyával rendelkező 14 év alattiaknak 500, a felnőtteknek 1000 forintot kell fizetni a strand egésznapos használatáért. A nem csepelieknek ugyanez 1000, illetve 2000 forint. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete Csepeli Csoportjának tagjai pedig ugyancsak 2000 forintért vehetik igénybe a fürdőt családonként. A nyugdíjasoknak a hét első három napja továbbra is ingyenes, a többi napokon napi 500 forintért - a kedvezményre jogosultság igazolásával - használhatják a strandot egész nap. 3 év alatt pedig maradt ingyenes a fürdő.

Zavartalan működés

A strandfejlesztés munkálatai a nyitás ellenére sem állnak le, ezek a fürdőzni vágyók nyugalma érdekében egy jól elzárt, elkülönített részen folytatódnak. Információink szerint egy duplaszövésű, több mint két méter magas mobilkerítéssel választották le a medencéket az építési területtől. A strand ideiglenes bejárata a büfé melletti résznél lesz két pénztárral. Lapunk úgy tudja, öt darab férfi és öt darab női öltözőkonténer áll a strandolók rendelkezésére, kézmosókkal, tusolókkal, mellékhelységekkel. Utóbbival kapcsolatban érdemes tudni, hogy a Duna-partra néző felújított mosdó is teljes kapacitással működik. Ezeken kívül természetesen mozgáskorlátozott mellékhelyiség is van, pelenkázó helyiséggel.

Utoljára frissítve: 2019. június 27. csütörtök, 13:17

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail