Civil szervezetek szakmai programjának támogatása

Kategória: Közérdekű 2018. január 05., péntek 08:29

nea logo Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2018. évre vonatkozó „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2018." című pályázati kiírásai is. A korábbi évekhez hasonlóan a pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő látja el.



A pályázatokat legkésőbb 2018. január 29. és 2018. február 1. között, a szakmai pályázati kiírásokban megadott, kollégiumonként eltérő időpontokban az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.

A működési, valamint a szakmai pályázati kiírásokkal kapcsolatban az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2018. január 8-án, 9-én és 10-én tájékoztató napokat szervez, ahol a résztvevők megismerhetik a sikeres pályázatkészítés gyakorlati tudnivalóit, továbbá feltehetik kérdéseiket is.

A pályázati felhívások, a tájékoztató napok részletes programjai, valamint a regisztrációs űrlapok az alábbi linkre kattintva érhetők el: http://civil.info.hu/web/nea

Utoljára frissítve: 2018. január 05., péntek 09:34

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail