Budapest főváros pályázati felhívása örökségvédelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról

Kategória: Közérdekű 2017. július 07., péntek 12:57

muemlekBudapest Főváros Önkormányzata 500 millió Ft keretösszeggel kívánja támogatni a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását. Ennek érdekében meghirdeti az „Építészeti Örökségvédelmi Támogatás” pályázatot.

A támogatásra az örökségvédelem (műemléki egyedi és területi, valamint fővárosi vagy kerületi helyi védelem) alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak, mint építtetők.

A pályázati kiírás a Budapest Portálon (www.budapest.hu) megjelent, onnan letölthető, nyomtatott formában pedig a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1052 Budapest, Bárczy István u. 1-3.) átvehető.

Csepel védett épületeit, épületegyütteseit a 6/2002.(III.26.) számú önkormányzati  rendelet (CSVÉSZ)  F-3-as függeléke, 2017. október 1-t követően Csepel településkép védelméről szóló rendelete tartalmazza. A volt Csepel Művek területén található Fővárosi védelem alatt álló 14 épületet a CSSZT-XXI-11 jelű Kerületi Szabályozási Terv jelöli.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. október 13.

A pályázat letölthető IDE kattintva.

Képünk illusztráció. 

Utoljára frissítve: 2017. július 07., péntek 13:48

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail