kam korrNegyedik alkalommal hirdették ki a Rádiós és Kamera Korrektúrát, a Hangok és Képek versenyének legjobbjait december 21-én. A Boscolo Hotel New York Palace-ban megrendezett díjátadó gálán derült ki, hogy mely alkotóközösségeket választották ki a jók közül a legjobbaknak. A portré-dokumentum kategóriában „A csepeli kettős gyilkosság” című film harmadik helyezést ért el. A filmet Csarnai Attila és Géczy Dávid rendezte, a producer Skrabski Fruzsina volt.    

szeretetv4Folytatódott a karácsonyi ételosztás december 22-én, kedden a Kossuth Lajos utca 138-148. számú lakótömbbel szemben, a Shell benzinkút előtti parkolóban az Ökumenikus Segélyszervezet rendezésében. Ezúttal is ezer adag ételt osztottak szét 11 órától a rászorulóknak, akik a fővárosból, az agglomerációból és Csepelről is érkeztek.

etelosztas3Immár hagyománnyá vált, hogy karácsony előtt ételosztást tart az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen is, a Kossuth Lajos utca 138-148. számú lakótömbbel szemben, a Shell benzinkút előtti parkolóban. December 21-től 23-ig naponta 11 órától osztják ki az ezer adag ételt a rászorulóknak, akik ilyenkor Budapest más kerületeiből is ide érkeznek. December 21-én a Siemens Zrt. felajánlása alapján tarhonyás húst, uborkát, desszertet, teát, szaloncukrot kínáltak az érkezőknek. Az ételek felszolgálásában országosan ismert személyek is részt vesznek. Az első nap Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó segített az ételosztásban.

elelmiszer5Karácsony közeledtével több szociálisan hátrányos helyzetű gyermek és családja örülhetett annak a tartós élelmiszercsomagnak, amelyet a Fasang Árpád Zeneiskolában december 21-én vettek át. A csepeli önkormányzat támogatásával a „TEHETSÉG-VÁR” elnevezésű programban résztvevő, s a zeneiskolában a tankerület támogatásával tanulók kaptak az ünnepi sütéshez-főzéshez is felhasználható tartós élelmiszereket.

Gospel koncert karácsony előtt

2015. december 21. hétfő, 16:06

gospel3Második alkalommal adott nagysikerű karácsonyi gospel koncertet a Segítség Köve Alapítvány Ifjúsági Zenekara és Kórusa a Királyerdei Művelődési Házban december 20-án. A közel nyolcvanfős színpadra lépő kórus tagjai nyolc középiskolából (Jedlik Ányos Gimnázium, Fazekas Mihály Gimnázium, a Csepel Sziget Általános és Szakképző Iskola, Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola, Jasik Álmos Művészeti Szakképző Iskola, Madách Imre Gimnázium, József Attila Gimnázium, Batthyány Kázmér Gimnázium) érkeztek. A csepeli önkormányzat által támogatott rendezvény fővédnöke Németh Szilárd országgyűlési képviselő volt.

21.etelosztas honeczy barnabas mtiA segélyszervezet szeretetvendégségén az 1000 adag étel mellett feldíszített, fűtött sátor és karácsonyi zene is várja a rászorulókat

Az Ökumenikus Segélyszervezet idén is megszervezte hagyományos adventi-karácsonyi melegétel-osztását. Hat napon át, december 18. és 23. között naponta 1000 adag ételt osztanak ki önkéntesek, támogatók és a Segélyszervezet munkatársai a hajléktalanoknak, illetve rossz szociális körülmények között élő családok számára.

aranyv3Advent negyedik vasárnapján az utolsó gyertya lángjának fellobbanása előtt Temesvári Imre református lelkész mondta el gondolatait a Szent Imre téri jászol előtt.

A Lukács evangéliumából felolvasott igevers kapcsán a jelenkorra jellemző állandó kereséséről szólt. A rohanó világban keressük a nyugalmat, békességet, kicsit a megállást, a harmóniát, az ünnep fényét ajándékokkal próbáljuk emelni – fogalmazott elmélkedésében a lelkész. Azt is hozzátette, hogy minden advent, minden karácsony egy új lehetőség, hogy visszataláljunk, rátaláljunk az igazi ajándékra, a Megváltóra, aki minket keres.

Aranyvasárnapon Németh Szilárd országgyűlési képviselő gyújtotta meg a negyedik gyertyát.

meghivo2Tisztelt Csepeli Polgárok!

 

Tisztelettel meghívjuk Önöket Fazakasné Erdélyi Ilona szájjal festő és Zsoldos Irén grafikus közös kiállításának megnyitójára 2016. január 5-én 17 órára a Csepel Galériába.

A kiállítás védnöke: Borbély Lénárd, Csepel polgármestere

A kiállítást megnyitja Koppány Zsolt író, esszéista. Közreműködik: Szöllősy Vágó Panna, hárfa

 

A kiállítás megtekinthető 2016. január 22-ig, hétfőtől csütörtökig: 8-16 óra között, pénteken előzetes bejelentkezéssel

 

Cím: 1215 Budapest, Csete Balázs u. 15., tel.: 278-0711

Karácsony az ÁMK-ban

2015. december 18. péntek, 16:43

kar2Az iskola apraja-nagyja, szülők, tanárok gyűltek össze december 18-án délben a Nagy Imre ÁMK aulájában, hogy megtekintsék a 4. b osztály betlehemes műsorát. A kedves előadásra Boross Adrienne készítette fel a gyerekeket, és a nézők között Tóth Endre intézményvezető mellett jelen volt Kispál György atya is. A műsor után a gyerekeket az aulában felállított karácsonyfa alatt narancs és szaloncukor várta. A karácsonyi készülődés délután adventi gyertyagyújtással folytatódott, ahol a szülők is kaphattak egy-egy csésze forró teát.

testuletidecA december 15-i, utolsó önkormányzati ülésen döntöttek a képviselők a 2016-os költségvetés elfogadásáról. Döntés született a Csepeli Strand további üzemeltetéséről és a nyugdíjasok kedvezményeinek fenntartásáról is, amire csak Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció képviselője szavazott nemmel. Aznap az Országgyűlés is összeült: ott adócsökkentésről döntöttek, amit Németh Szilárd támogatott, Szabó Szabolcs viszont nem.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail