foto Kitzinger Adrienn Csepel.hu Figyelemfelhívó tájékoztatót tartott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2016. április 13-án a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolájában azért, hogy az ország bármely pontjáról érkező közösségi szolgálatos diáknak lehetősége legyen jelentkezni az április 26-i Aréna kiürítési gyakorlatra a Groupama Arénában.

navA Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelten fontosnak tartja a pályakezdés előtt álló fiatalok megszólítását, azt, hogy a végzős diákok önállóan és magabiztosan kezeljék hivatali ügyeiket. Ezért a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága az idén első alkalommal nyitotta meg kapuit a középiskolások előtt és egy rendkívüli osztályfőnöki óra keretében lehetőséget nyújtott a hivatali ügyintézésben való jártasság elsajátítására. 

Adni jó!

2016. április 17., vasárnap 17:36

adnijoElső alkalommal rendeztek olyan jótékony célú börzét, ahol rászoruló családoknak segítettek az érdeklődők a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában vasárnap. Az árusítók ingyenes asztalbérlési díj ellenében tartós élelmiszereket, ruhákat, játékokat ajánlottak fel, amelyek a Humán Szolgáltatások Igazgatósága által gondozott családokhoz juttat el a szervező Csepeli Városkép Kft.. Borbély Lénárd polgármester tartós élelmiszereket adományozott.

szepiro10Az V. Országos Szépíró Verseny döntőjén közel 300 fős mezőnyből kerültek ki a kézzel legszebben író diákok. A Nagy Imre ÁMK-ban április 16-án a szépírásban versenyeztek a sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) zavarral küzdő 6-18 éves diákok. A Magyarországon egyedülálló rendezvénysorozat záró eseményére a csepeli Kulcsár Edina szépségkirálynő is ellátogatott.

20160416 kicsiAz Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. Hagyomány, hogy a csepeli Fidesz-KDNP azóta minden évben lerója kegyeletét és tiszteletét az áldozatok emléke előtt.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnökének kezdeményezésére a csepeli Fidesz-KDNP 2016. április 16-án mécseseket és kavicsokat helyezett el a Nefelejcs utcai izraelita temető falánál, majd néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra.

ovA magyar miniszterelnök a CDI lisszaboni tanácskozásán ismertette tízpontos javaslatát a migrációs válság kezelésére. Ez egy válaszreakció az Európai Unió elhibázott javaslatára.

A kormány álláspontja szerint a bevándorlási válság megoldásához meg kell védeni a határokat, ezért a kabinet a schengeni rendszer megerősítésére tesz javaslatot. Európa számos kormánya szerint a gazdasági és demográfiai problémákra megoldás lehet a bevándorlás. Mi ezt vitatjuk, és azt gondoljuk, hogy az erről szóló döntésnek nemzeti hatáskörben kell maradnia.

holokauszt emleknap d0001D0E62d2c6ff10c50Az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A megemlékezést kezdeményező Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról.

szeA város minden pontjáról érkezett fiatalokkal telt meg április 15-én este a csepeli Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium épülete és udvara. A „Szakmák Éjszakája” nevű rendezvényhez csatlakozott az intézmény, melyet ezen a napon országszerte mintegy háromszáz helyszínen szerveztek meg első alkalommal a Szegedi Szakképzési Centrum kezdeményezésére.

Minden magyar felelős minden magyarért

2016. április 15., péntek 11:22

IMG 2905Minden magyar felelős minden magyarért - olvasható Borbély Lénárd, Csepel polgármesterének facebook-oldalán. A bejegyzés így folytatódik:

"Tavaly Magyarköblösnek, idén április 13-án pedig egy másik erdélyi szórványtelepülésnek, Kendilónának ajándékoztunk egy harmóniumot, amelyet Kispál György atya ajánlott fel, a csepeli önkormányzat pedig rendbe hozatta. A harmónium a helyi református templomba került, az ott élő magyar közösséget szolgálva.

Tátikások színházi estje az Egressyben

2016. április 14., csütörtök 21:17

tatikaFergeteges színházi estet adtak a Tátika Óvoda csoportjai április 14-én az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola aulájában. Az óvodai alapítvány rendezvényén a nagy aula megtelt szülőkkel és gyerekekkel, ahol a csoportok változatos zenés-táncos számokat adtak elő – a népi táncoktól Michael Jacksonig rengeteg műfajban megcsillogtatták tehetségüket a gyerekek.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail