Metróbotrány: Egyértelmű a 2010 előtti miniszterelnökök felelőssége

Kategória: Közélet csütörtök, 02 március 2017 08:08

nsz 02Az egyszerűsített honosítás ügyéről, valamint a 4-es metróval kapcsolatos OLAF-jelentésről beszélt Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülését követően.

A bizottság fideszes alelnöke elmondta, régóta azt tapasztalja a nemzetbiztonsági bizottság ülésein, hogy ellenzéki politikusok képtelenek megérteni, hogy a magyar Országgyűlés képviselőinek Magyarország szuverenitását, a nemzet és a magyar emberek érdekeit kell képviselniük és megvédeniük bárkivel szemben, nem pedig Brüsszelt, különböző nagyhatalmakat, vagy pedig a nemzetközi nagytőkét kell képviselniük. Ez nem a nemzetközi biztonsági bizottság, hanem a nemzetbiztonsági bizottság – jegyezte meg.

A fideszes politikus aláhúzta, az ülésen bebizonyosodott, hogy csúsztatás és hazugság, az adatok alapján pedig megbukott az egyik internetes portál azon cikke, mely az egyszerűsített honosítással foglalkozott. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal közlése alapján összesen 850 ezer kérelem érkezett, melyből 835 ezret dolgoztak fel 2016 végéig, 802.984 pozitív döntés született, 31.517 kérelmet utasítottak el, ezek mindössze 2,5 százalékát nemzetbiztonsági kockázat miatt. Németh Szilárd arra is emlékeztetett, hogy külön munkacsoport alakult, melyek megfelelő vizsgálatokat végeztek a visszásságok felderítése érdekében, és megtették a szükséges feljelentéseket.

Hozzátette: a szűrőrendszer végén a Nemzeti Védelmi Szolgálat van, mely kiszűri azokat az embereket, akik a bűncselekmény megvalósítását elősegítik.

Megjegyezte azt is, hogy az ellenzéki képviselők képtelenek elszakadni a 2004-es népszavazáson képviselt álláspontjuktól, amikor a határon túli magyarok állampolgársága ellen szavaztak.

A bizottság alelnöke a 4-es metró kapcsán kitért az uniós támogatásokkal kapcsolatos visszaélésekre és bűncselekményekre is, melyet miden idők legnagyobb korrupciós botrányának nevezett. Elmondta, az OLAF-jelentés 167 milliárd forint értékben állapít meg kétségeket a szerződésekkel kapcsolatban, melyek 59 milliárd forint visszafizetési kötelezettséggel járnának. Németh Szilárd szerint egyértelmű a 2010 előtti miniszterelnökök politikai felelőssége. A fideszes politikus szerint nem kerülhető el, hogy a nemzetbiztonsági bizottság is foglalkozzon az üggyel, de megvárják az Országgyűlés gazdasági bizottságának és a Fővárosi Közgyűlés bizottságának a vizsgálatait.

 

(fidesz.hu)

Utoljára frissítve: csütörtök, 02 március 2017 08:15

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail