Befejeződött az V. Országos Kerámia és Szobrászat Verseny döntője

Kategória: Közélet hétfő, 25 április 2016 12:05

IMG 2484Táncos reggellel indult az V. Országos Kerámia és Szobrászat Verseny második napja. Telek Máté tánctanár alaposan megmozgatta a versenyzők testrészeit a Nagy Imre Általános Művelődési Központban április 23-án. A felfrissült mozgás után láttak hozzá a szabadon választott feladatnak, bármilyen kompozíciót készíthettek.

 

Amíg a diákok dolgoztak, addig az érdeklődők konzultálhattak a zsűri tagjaival, meghallgathatták Lázár Zsuzsának, a Budai Rajziskola intézményvezetőjének „Insprirációk” című előadását, amely az állatfigurák különböző technikával való elkészítéséről szólt.

Ez alkalommal bemutatkozott a Budapest Kerámia különböző termékeivel. A nap folyamán még kiegészítő művészeti programok és filmvetítések zajlottak.

A bírálók hat korcsoportban osztottak ki dobogós helyeket és különdíjakat. Az ajándékokat (könyv, emlékplakett, képzőművészeti eszközök) Tóth János tankerületi igazgató, Tóth Endre, a Nagy Imre ÁMK intézményvezetője és Nagy Imre zsűrielnök adták át.

Az eredmények az alábbi dokumentumban olvashatók.

AZS

Fotó: Nagy Imre ÁMK

Utoljára frissítve: hétfő, 25 április 2016 12:11

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail