Migránsválság: ügydöntő népszavazás előtt az ország Kiemelt

Kategória: Közélet szombat, 23 április 2016 11:27

lomnici ea 060Egy felmérés szerint az európai polgárok többsége saját kormányaikkal szemben Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek ad igazat a migránsválság kezelése kérdésében – mondta Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője a népvándorlásról megrendezett előadásán, amelyet a csepeli polgármesteri hivatalban tartottak április 22-én. Németh Szilárd országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy Magyarország ügydöntő népszavazás előtt áll a migránsválság ügyében, és „a magyarok nem idegengyűlölők, hanem jól működik az önvédelmi reflexük, amikor nem hagyják felforgatni a hazájukat.” Borbély Lénárd polgármester emlékeztetett rá: a csepeli képviselő-testület korábban úgy döntött, hogy elutasítja a kötelező betelepítési kvótát.

Lomnici Zoltán utalt rá, hogy a népvándorlás kérdésében kommunikációs harc folyik. A balliberális média az emberek érzéseire próbál hatni, miközben régóta tudható, hogy egészen másról van szó. Az ember elsősorban a családjáért és a hazájáért felelős, és csak másodsorban másokért. A felelősségnek ezt az elvét érdemes szem előtt tartani a muszlim országokból érkező bevándorlók esetében is. A muszlimok aránya jelentősen megugrott a nyugat-európai városokban az utóbbi években, miközben az európai népesség csökkent. Malmőben a lakosság 20, Amszterdamban 24, Marseille-ben 25, Brüsszelben 25,5 százaléka muszlim. Londonban a legnépszerűbb fiúnév a Mohamed. Mára nyilvánvaló, hogy az integráció nem működik, a muszlimok bűnözési rátája jócskán meghaladja az európaiak átlagát. Nyugat-Európa tele van úgynevezett no-go zónával, vagyis olyan helyekkel, ahová az európai származásúaknak nem érdemes belépni saját érdekükben. Csak Franciaországban hétszáz ilyen zóna van. Mi lenne, ha ez fordítva történne? A liberálisok biztosan rasszizmust emlegetnének… az európaiak kiközösítéséről viszont hallgatnak.

 

De mi történt Röszkénél?

Európa népessége visszafordíthatatlanul megváltozhat, elveszhet az európai kultúra. A muszlimok születési aránya 3,2; miközben az európaiaké csak 1,6. Európába 2012-ben 330 ezer bevándorló érkezett, ez a szám tavaly másfél millióra nőtt, az idei esztendőre pedig 3 milliót prognosztizálnak. Az európai elit folyton tagadta a létező problémát, és nem védte meg a határait. Lényeges információkat tartottak vissza, hosszú napokon át nem esett szó például a szilveszteri kölni tragédiáról. Emlékezetesek azok a mondatok, amelyeket a magyar baloldal hangoztatott a népvándorlás kapcsán. Gyurcsány Ferenc DK elnök azt mondta, hogy „kormányzati gumicsontról” van szó. A szocialista Kunhalmi Ágnes szerint „a bevándorlás álprobléma”. Látnivaló, hogy a balliberális média mélységesen támogatta a bevándorlást. Aligha véletlenül, hiszen a 2012-ben megrendezett franciaországi választásokon a muszlimok 93 százaléka szavazott a szocialisták jelöltjeire.

És mi történt Röszkénél tavaly szeptemberben? Gyurcsány Ferenc szerint ünneplő, békés tömeg kívánt belépni Magyarország területére; a felvételeken viszont az látszik, hogy a migránsok kövekkel, rudakkal támadtak rá a szerb oldalról a magyar határt védő rendőrökre. A feldühödött tömeg erőszakhoz folyamodott, amikor nem az történt, amit szerettek volna… Orbán Viktornak igaza van, amikor kijelentette: „Jogunk van hozzá, hogy meghatározzuk, ki jöhet be az országunkba, és ki nem.” A határ védelme azt jelenti, hogy a bevándorlók is kötelesek érvényes okmányokkal belépni az országba, a zöld határon viszont tilos az átjárás.   

A balliberálisok azzal riogattak, hogy a határokon felépülő kerítés nem fogja visszatartani a migránsáradatot. Az igazság ezzel szemben az, hogy a kerítés véget vetett a zöld határon való vonulgatásnak. A határzár előtt 390 ezer bevándorló érkezett Magyarországra, utána viszont csak 746. Egy ideig azzal volt tele a balliberális sajtó, hogy Orbán az egyetlen politikus Európában, aki „embertelen módon” bánik a migránsokkal és kerítést épít. Orbán mellett azóta kiállnak a visegrádi országok, egyetért vele David Cameron brit miniszterelnök, Horst Seehofer bajor miniszterelnök, de már az osztrák politikusok is támogatóan nyilatkoznak. Egy felmérés szerint az európai polgárok többsége saját kormányaik ellenében is Orbán Viktornak ad igazat a migránsválság kezelése ügyében.

 

 

Robbantás Párizsban, Brüsszelben, tragédia Kölnben

A liberális baloldal egyik hamis érve volt, hogy Európában nincsen elég munkaerő. A valóság ezzel szemben az, hogy 21,8 millió regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván az EU-ban. A liberálisok aztán előhozakodtak azzal, hogy jól képzett munkaerő tart Európa felé. De kik érkeztek? A bevándorlók kétharmada funkcionálisan analfabéta, nyelveket nem beszélnek, többségük teljesen képzetlen. Németországban bevallottan 400 ezer olyan bevándorló van, aki regisztrálatlanul cselleng az országban. 

Hamis érv volt, hogy a migránsok nem jelentenek terrorveszélyt. Soraikból kerültek ki azok, akik robbantottak Párizsban és Brüsszelben, ők a felelősek a szilveszteri kölni tragédiáért. A közbiztonság látványosan romlott, ahol a bevándorlók megjelentek. A kötelező betelepítési kvóta további veszélyt jelent az EU országaira, amit nem szabad elfogadni, Magyarországnak meg kell védenie magát - mondta Lomnici Zoltán.  

Németh Szilárd arra emlékeztetett, hogy a magyarok nem rasszisták és idegengyűlölők, hanem a jogos önvédelmi reflexük működött, amikor az országra rázúduló bevándorlók kapcsán azt mondták: ebből elég. Láthatták, mi történt a Keleti pályaudvarnál heteken át, ahol migránsok ezrei megbénították a közlekedést, feldúlták a környék nyugalmát, követelőztek és fenyegetőztek. Ez történt Röszkénél is, ahol nyílt erőszakkal akartak behatolni Magyarország területére. Ki akarja, hogy a családját fenyegessék? Ki akarja, hogy feldúlják az életét? A népszavazás alapvető demokratikus jog, amely arra való, hogy a politikusok meghallgassák és figyelembe vegyék az emberek véleményét. Sajnálatos, hogy az EU országaiban rettegnek népszavazást tartani a bevándorlásról. Félnek megtudni, hogy a polgárok java része nem ért egyet a politikusaival. Magyarország viszont ügydöntő népszavazásra készül a kérdésben. Magától nem fog menni, hogy az országot megvédjük, ezért összefogásra és cselekvésre van szükség – mondta a Fidesz alelnöke.

 

 

Csepel.hu  

fotó: Kitzinger Adrienn

" alt="lomnici ea 005" width="900" height="600" />

 

Utoljára frissítve: szombat, 23 április 2016 12:26

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail