Elutasították Szabó Szabolcs etikai panaszát

Kategória: Közélet 2016. április 20. szerda, 12:42

szszNem találta elégségesnek a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottságának Eljáró Tanácsa Szabó Szabolcsnak a Csepeli Hírmondó munkatársai ellen benyújtott panaszát. Az Együtt országgyűlési képviselője panasszal fordult a testülethez, szerinte a volt felelős szerkesztő és a lapigazgató etikai vétséget követett el egy róla szóló publicisztikai írással, és azzal, hogy helyreigazítási kérelmének nem tettek eleget.

A testület megállapította, hogy „a Dr. Szabó című írás műfaját tekintve a gondolati műfajokhoz tartozó publicisztika, ahol az újságírói véleménynek helye van. Ebben a szerző nem tartalmi állításokat közöl, csupán lehetőségeket vet fel, kérdés megfogalmazásával.” A határozat azt is kimondta, hogy „az országgyűlési képviselőnek – közszereplőként – nagyobb problématűrő képességgel kell rendelkeznie egy átlagembernél.” Az etikai bizottság továbbá leszögezte, hogy nem történt olyan jellegű elírás, amely helyreigazításra szorulna. Megemlítették, hogy az üggyel kapcsolatos viszontírásával Szabó Szabolcs „nyilvánvalóan beállt a politikai lövészárokba”. Összességében a határozat szerint a lap munkatársai nem követtek el etikai vétséget sem a szóban forgó cikkel, sem azzal, hogy nem közöltek helyreigazítást. Ugyanakkor – folytatódik a határozat – a sértett nevének az általa megjelölt formában kell helyt adni. 

 

Bár a szerkesztőségre nézve a döntés nem kötelező érvényű, eleget tesznek a képviselő úr panaszának, és mostantól doktori címét is feltüntetik a róla szóló cikkekben, híranyagokban. Ugyanakkor változatlanul úgy érzik, hogy ha a magyar politikai, tudományos, művészeti élet nagyjai nem használják tudományos fokozatukat, címeiket, a közéletben megszokott módon felesleges a doktori cím ismételt hangsúlyozása, azért ezután sem írnak dr. Orbán Viktort, dr. Hiller Istvánt, és így tovább. Egyidejűleg bíznak abban, hogy a MÚOSZ szakmai döntésének morális következményeit dr. Szabó Szabolcs hozzánk hasonlóan érvényesnek tartja, tiszteletben tartja a sajtó szabadságát, az újságírói függetlenséget, és elfogadja, hogy közszereplőként, felelős politikusként „nagyobb problématűrő képességre” van szüksége.

Utoljára frissítve: 2016. április 20. szerda, 12:51

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail