Botrány a csepeli lakásmutyi per tárgyalásán

Kategória: Közélet szombat, 02 április 2016 08:00

Szenteczky janos mszp csepelinfoBotrányos jelenetekkel tarkított bírósági tárgyalás zajlott a csepeli lakásmutyi per március 31-i fordulóján. Az egyik tanút 100 ezer forintos rendbírsággal sújtotta a bíró, miután folyamatosan zavaros válaszokat adott, illetve megtagadta a vallomástételt. A szocialista önkormányzathoz köthető „csepeli lakásmutyi” ügyében az ügyészség Szenteczky János mellett még négy személy ellen emelt vádat. Valamennyien Szenteczkynek, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatójának üzlettársai vagy beosztottjai voltak.

A vádirat szerint Szenteczky János, a Csevak akkori vezérigazgatója rászorulók helyett jómódú, kivételezett személyeknek játszott át szociális bérlakásokat. Minden ilyen ügyletet titokban tartottak, miközben szociális lakáspályázat alig volt. A lakásokat a bérlők beköltözése előtt, több millió forint közpénzből teljesen felújították, majd a piaci ár töredékéért eladták a bérlőknek. Külön része a pernek, hogy a felújításokat magasan a piaci áron felül, sok esetben fiktív számlákkal igazolták.

A március 31-i tárgyaláson a bíróság tanúként hallgatott meg egy fiatal hölgyet, aki 2009-ben kapott törvénytelen módon egy kétszobás lakást a Völgy utcában. Az akkor 21 éves hölgy egyedülálló volt, és egy vidéki faluban lakott. Egyetemista lett, ezért költözött a rokonaihoz albérletbe. De jobb szeretett volna saját lakást. Ezért lakáskérvényt adott be a Csevakhoz. Bár ekkor nem volt lakáspályázat, kérvényét – elmondása szerint - Szenteczky János aláírásával mégis elfogadták. 

A fiatal egyetemista lány így egy közpénzből teljesen felújított és rendbe tett lakást kapott. Később a hölgy 4 millió forintért, tehát a piaci ár töredékéért meg is vásárolta a lakást. Csakhogy a a bíró több kérdésére sem tudott válaszolni. Így például nem emlékezett arra, mennyi volt a rezsi, illetve a lakbér, valamint hogyan és kinek fizette azt. Szerinte a nagynénjétől kapott kölcsön 4 millió forintot, abból vásárolta a lakást. A kölcsön visszafizetésének részletei azonban a homályba vesztek.

Tanúként hallgatták meg az említett nagynénit is, aki a bíró kérdéseire előbb nem tudott, aztán nem is akart válaszolni. Hiába kérdezte a bíró, hogy miért pont Csepelen adtak be lakáskérvényt, amikor a lány a belvárosba járt iskolába. Arra sem született világos válasz, hogy a kölcsön törlesztésével mi a helyzet. A nagynéni zavarban volt, aztán megtagadta a válaszokat. A bíróság ezért 100 ezer forint rendbírsággal sújtotta.

Az eset további furcsasága, hogy a fiatal hölgy lakáskérelme is eltűnt. Az önkormányzat 2009-ben emellett nem írt ki szociális bérlakás pályázatot, pedig azokra tízszeres volt a túljelentkezés. Csak törvénytelen módon „mutyiztak ki” a kivételezett személyeknek lakásokat.

Szenteczky János válaszolhatott volna ezekre a kérdésekre, de most sem tette. Bár korábban számtalanszor hangot adott annak, hogy végre a bíróságon tisztázza majd magát, eddig egyetlen ellene folyó perben sem tett vallomást. Az MSZP csepeli elnökét, budapesti alelnökét más perekben eddig négy bűncselekmény elkövetésében találta a bíróság bűnösnek. Egy jogerős polgári peres ítélet szerint Szenteczky még a magánügyeiben intézkedő ügyvédeit is a csepeli adófizetők pénzéből fizette ki, amire szintén több millió forintot költött.

 

Csepel.hu

Utoljára frissítve: szombat, 02 április 2016 08:43

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail