Erdő Péter: Jézus kereszthalálával feltöri a történelem burkát

Kategória: Közélet szombat, 26 március 2016 16:57

erdopeterJézus vállalja a kereszthalált, hogy kiszabadítsa az emberiséget abból a csapdából, amelybe gonoszságai újra és újra belesodorják, és ezzel feltöri a történelem burkát - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek.

Erdő Péter kiemelte: Krisztus kereszthalála megszabadít bűneinktől, föltámadása pedig igazolja Isten irgalmasságát. A kereszténység üzenete ugyanis éppen az, hogy Isten nemcsak a feltámadt Jézust, hanem személy szerint minden embert meghív az örökkévaló boldogságra. Ez pedig olyan ajándéka az isteni irgalmasságnak, amit nem érdemelhetünk ki.

A bíboros rámutatott: ennek az isteni magatartásnak a fényében másként látszik a történelem és a körülöttünk lévő világ. Mert még ha olykor sötétnek tűnik is a horizont, ha eluralkodni látszik is a gyűlölet, de aztán - nem tudjuk pontosan, hogy mitől és hogyan - mégis kitisztulhat a történelmi égbolt, és megint felragyoghat az isteni szeretetet sugárzó nap.

Ez is hozzátartozik húsvét reggelének ragyogásához: Krisztus "felrobbantotta maga körül a sziklasírt, és ezzel kiemelte az örökkévaló életet a látszólagos pusztulás sötétjéből".

Az utolsó szó Krisztus föltámadásáé, és ehhez képest a történelem valamennyi Heródesének és Pilátusának szereplése csak jelentéktelen közjáték - hangsúlyozta Erdő Péter.

 

Híradó.hu

Utoljára frissítve: szombat, 26 március 2016 17:06

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail