Jedlikes siker az EU újságíró versenyén

Kategória: Közélet 2016. március 07. hétfő, 12:02

TBE 1678Kétfordulós versenyt hirdetett az Európai Parlament támogatásával a Prime Time Kft., melynek első fordulóját a hét országos régió egyikében a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium diákjai nyerték meg. A nevező csapatoknak az volt a feladata, hogy egy Európai Parlament által tárgyalt, és az iskola diákjait is érdeklő témát dolgozzanak fel a hagyományos sajtó és a közösségi média használatával.

A jedlikes csapat Horváth Zsuzsanna tanárnő hathatós támogatásával szeptember óta dolgozott cikkeken, interjúkon az EU-s környezetvédelem körében. A résztvevő diákok széles érdeklődési körrel rendelkeztek, így lelkesen, és sokféle szempontból fel tudták dolgozni a rájuk bízott témákat. Az első forduló díjaként decemberben részt vehettek egy médiatréningen, ahol a videóvágástól az interjúkészítésig, a közösségi média használatától a tudósítások megírásáig minden fortélyt elsajátíthattak a szakma nagyjaitól.

 

Március 5-én, a szombati munkanapon iskolanapot szerveztek a nyertesek a Gimnáziumban. Minden diákot megmozgatott ez a rendezvény, hiszen többek között plakátkiállítás, tornaverseny, a tantermekben pedig számos, EU-s témában zajló vetélkedő várta őket. Az újságíróversenyen részt vevő csapatnak dokumentálnia kellett az iskolanap történéseit, és az ebből készített riport alapján döntik majd el a szervezők, hogy a hét régió győztesei közül ki kapja meg az első díjat, egy brüsszeli utat.

 

A szombati iskolanappal sokat nyert a Jedlik, hiszen az intézmény egy százezer forint értékű utalványt kapott, és az iskolai vetélkedőket megnyerő csapatok is több tízezer forintos nyereményekben részesültek.

 

MN

 

TBE 1673TBE 1685TBE 1695TBE 1697TBE 1710TBE 1667

 

 

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail