Hogyan lett a karácsony? – Előadás a Szabó Ervin Könyvtárban

Kategória: Közélet 2015. december 04., péntek 12:04

hogyanlettÉrdekes előadást tartott december 3-án este Berzsenyi Emese vallástörténész a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Karácsony Sándor utcai fiókkönyvtárában. A Szegedi Tudományegyetem tanára telt ház mellett beszélt arról, hogy hogyan lett a karácsony.

Az előadáson nem a karácsonyról volt szó, hiszen a hozzá tartozó történetet mindenki ismeri – azt viszont sokkal kevesebben tudják, hogy a mi karácsonyunk körüli időpontban sok más népnek is volt hasonló, rendkívül fontos ünnepe. A vallástörténész elemzéséből, számtalan fényképpel illusztrált magyarázatából kiderült a kapcsolat például Stonehenge és a mi karácsonyunk között. Az őskori építmény úgy van tájolva, hogy a tavaszi napéjegyenlőség napján, március 21-én süssön a nap bizonyos kövekre. A keresztény templomok nagy része is hasonlóan van tájolva: többek között a jáki templomban is március 21. az egyetlen nap, amikor délelőtt az oltárra esik a nap fénye.

Március 21. a legtöbb vallásban szent nap, amihez egy sor termékenységi kultusz is kapcsolódik. Berzsenyi Emese ezt szakrális születésszabályozásnak nevezte, és végkövetkeztetése szerint az ekkor fogant gyermekek nagyjából a téli napforduló idején születnek – s ez egybevág a mi karácsonyunkkal is.

MN

fotó: Tóth Beáta

hogyanlett2hogyanlett3

Utoljára frissítve: 2015. december 04., péntek 12:14

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail