Álomfejtő rajzok az ÁMK gyermekgalériájában

Kategória: Közélet 2015. november 20. péntek, 08:16

egigero3A rémálmoktól a szép tündérmesékig a való életben megálmodott színpompás rajzok láthatók a Nagy Imre ÁMK és a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Égigérő - Ég Ígérő Gyermekgalériájában. „Az élet álom” címmel nyílt képzőművészeti kiállításon a csepeli és környéki általános iskolások, valamint óvodások mutatkoznak be sokszínű alkotásaikon keresztül.

A tárlatra érkeztek munkák a dömsödi és szigetcsépi Dezső Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézményből, Csepelről az Eötvös, Kék, Széchenyi, Vermes általános iskolából és a rendezvénynek teret biztosító művészeti iskolából, valamint a kerületi Zsongás Óvoda és az ÁMK óvoda Delfin és Nyuszi csoportosaitól – tájékoztatta a résztvevőket Körömi Gábor, a Nagy Imre Általános Iskola és AMI intézményvezető-helyettese.

A kiállítás megnyitóján – amelyre Tóth János tankerületi igazgató is ellátogatott – a helyi iskola 3./b osztályos tanulói spanyol keringőt táncoltak Telek Máté pedagógus felkészítésével.

A gyerekek jellegzetes figurákkal ábrázolt álomfejtő képeit oklevéllel és karkötővel jutalmazták. Az ajándékokat örömujjongással vették át Kerepesi Ágnes intézményvezetőtől.

Dicséret illeti a felkészítő munkában a segítségnyújtó pedagógusokat (Bursztné Fringl Judit, Mucsi Ildikó, Jónásné Albert Erzsébet, Englertné Keresztényi Nóra, Tóth Tímea, Illyés Gábor, Kállai Ibolya, Kemény Zsuzsa, Ladányi Zsóka, Gecsei Gabriella, Szerémi Lotti, Kis Mária, Némedy Rita, Süvegesné Anikó), akiknek köszönhetően közel fél évig színesítik a rajzok az intézmény gyermekgalériáját.

AZS

Fotó: Benkő-Molnár Fanni

egigeroegigero2egigero4egigero5egigero6egigero7

Utoljára frissítve: 2015. november 20. péntek, 08:43

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail