Illegalitásba vonul a Csepeli Munkásotthon?

Kategória: Közélet 2015. szeptember 25. péntek, 07:45

Csepeli-MunksotthonTovábbra sem fogadja el a balliberális pártokhoz kötődő Csepeli Munkásotthon, hogy átvilágítsák a működését. Ezt még úgy is megtagadta az intézmény, hogy a csepeli önkormányzathoz került működtetés joga, tehát a most kért gazdasági adatokat kötelesek lettek volna átadni  - értesült a Csepel.info.

A Csepeli Munkásotthon közadakozásából épült, a rendszerváltásig köztulajdonban volt, utána azonban a gyári cégek privatizációját, megszűnését kihasználva az MSZP érdekkörébe került. Bár a kerület fideszes vezetése több tízmillió forinttal támogatta volna az intézményt, az önkormányzat feltételül szabta a működtetés átláthatóvá tételét. A támogatást ezért többször visszautasították - utoljára harminc millió forintra mondtak nemet.

A köztulajdonba való visszakerülés ellen először “élő lánccal”, majd fáklyás felvonulással tiltakoztak a pártaktivisták, volt munkásőrök, titkosszolgák és KISZ tagok. Még egy pedofília miatt börtönviselt ex-MSZP-s képviselő is besegített Kunhalmi Ágnes mellett az élőláncba, a Munkásotthon MSZP-hez kötődő vezetői pedig többször ígéretet tettek a működtetés átvilágítására. Mivel azonban ez nem történt meg, a patthelyzetet Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő törvénymódosítással oldotta meg. Az új törvény lehetővé tette, hogy a megszűnt vagy eltűnt alapítójú alapítványokat a helyi önkormányzatok vegyék át - ezzel pedig élt is a kerület vezetése. Így került a Csepeli Munkásotthon 25 év után ismét köztulajdonba, méghozzá az alapító atyák akaratának megfelelően csepeli köztulajdonba.

Az önkormányzat ez után nevezte ki a Munkásotthon kurátorává Németh Szilárd országgyűlési képviselőt, akinek az első lépése ismét a működés átvilágítása lett volna. Erre mondott most nemet az intézmény még fennálló vezetése - már amennyiben lehet hinni a Munkásotthon nem hivatalos Facebook-oldalának. A Csepel.info mindenesetre úgy tudja, hogy az elmúlt hónapokban az intézmény MSZP-hez közel álló vezetői igyekeztek több éves bérleti szerződésekkel bebiztosítani partnereit, amelyek - talán nem meglepő - nem egy esetben szintén az MSZP-hez vagy a csepeli balliberális pártokhoz kötődnek. Lapunk úgy tudja, hogy itt talált menedéket a kerületben csak "gyilkos iskolának" nevezett intézmény is, ahol 2009 januárjában a két halálos áldozatot követelt egy MSZP-n belüli leszámolás.

Csepel.info

Utoljára frissítve: 2015. október 07. szerda, 14:38

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail