Nem tervezi Csepel fejlesztését a főváros

Kategória: Közélet 2021. március 23. kedd, 14:04

Karacsony terkepeNyilvánosságra hozta Karácsony Gergely az Integrált Településfejlesztési Stratégiát, amely a 2027-ig tervezett nagyberuházásokat foglalja össze. A dokumentációból kiderül, hogy lesznek fővárosi fejlesztések, de ha a jelenlegi főpolgármesteren múlik, Csepelre ebből szinte semmi nem jut majd. Az egyetlen kivétel a csepeli gerincút tűnik, ám annak csak a tervezésére indítottak pályázatot.

Karácsony Gergely megválasztása után sorra mondta le a kormánypárti vezetésű kerületek fejlesztéseit. Csepelen 2024-ig terjedő hatállyal megszüntette a fővárosi utak felújítását, leállíttatta az összes parkolófejlesztést, de még a Csepelt érintő kerékpárút építését is. Ezt akkor a 2020-as költségvetésre hivatkozva, annak összegét bírálva tette meg. Azt azonban senki nem tudja megmagyarázni, hogy ha – állításuk szerint – a kormány miatt nincs pénz, miért van mégis pénz az ellenzéki vezetésű kerületek fejlesztéseire. Szerencsére a politikai diszkriminációt a kormány érzékeli, így Csepel továbbra is reménykedhet abban, hogy a 2010 után megindult fejlődés nem áll le.

Középpontban a városközpont

Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) legfontosabb célkitűzése a budapesti belváros fejlesztése. Jól látszik, hogy nagyberuházásokra is van pénz. Ám baljóslatú, hogy Karácsony Gergelynek is szinte csak a körutakon belüli kerületek számítanak, a külvárosi kerületek kevésbé. Soroksárt például egyetlen egyszer sem említi meg a dokumentum, mintha a XXIII. kerület nem is lenne Budapest része. Csepellel más a helyzet – ám csak a kormányzati fejlesztések miatt. Miután a csepeli HÉV, Észak-Csepel nagyszabású parkfejlesztése, az új csepeli Duna híd vagy a kerékpárút építése kormányzati forrásból lesz, az ITS is megemlíti a kerületünket. De szinte csak ezért. A barnaövezetek fejlesztésénél például a Csepel Művek hatalmas területe úgy maradt ki a térképről, mintha soha nem létezett volna.

A terv eleme az utcák forgalom- és sebességcsökkentése is. Ez részben már megkezdődött, amikor biciklisávokat festettek a belváros útjaira. Karácsony tervei szerint – melyeket korábban ismertetett – Budapest területén megszűnnének az 50 km/órásnál nagyobb sebességhatárok, és a főutakon kívül mindenhol bevezetnék a 30 km/órás sebességhatárt. A forgalomcsökkentés nem budapesti sajátosság. Az európai nagyvárosokban is vannak hasonló elképzelések. Annyi különbséggel, hogy máshol gondolnak az autósokra is: valahol le kell tenni az autót, ha azt a belvárosban nem lehet használni. Ezért építenek más nagyvárosokban P+R parkolókat, földalatti parkolókat. Ez azonban fővárosi pénzből nem nagyon lesz. Karácsony Gergely Csepelen teljesen leállította a tervezett P+R parkolók építését, de más kerületekre sem találtunk konkrét terveket.

A budapesti Integrált Településfejlesztési Stratégiáról március 31-ig lehet véleményt nyilvánítani a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldött levéllel.

Integrált Településfejlesztési Stratégia: https://its2027.budapest.hu/integralt-telepulesfejlesztesi-strategia

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail