Fertőtlenítés és nagytakarítás a gyermekközösségi terekben

Kategória: Közélet 2020. május 20. szerda, 15:30

IMG 7893Egy takarító cég ingyenes adományként felajánlotta, hogy fertőtlenítő nagytakarítást végez a Simon Bolivár sétányon lévő Tipegő bölcsődében és a Mesevár Tagóvodában a gyermekközösségi élet újraindulása előtt.

 

Május 20-án az MPS Cleaning munkatársai teljes körű fertőtlenítést és takarítást végeztek az épület helyiségeinek minden egyes szegletében. Klóros vegyszereket használtak a padlók felmosásánál, illetve a berendezések lemosásánál is. Ottjártunkkor épp az ablakokat tisztították a dolgozók. Fontos szempont, hogy a közeljövőben is folyamatos legyen a fertőtlenítés – mondta el a cég képviseletében Márkusz Antal szakmai-vezérigazgató-helyettes.

Megemlítette, hogy cégük hitvallása közé tartozik a karitatív tevékenységek felkarolása is. Ezt megelőzően például a pasaréti Páduai Szent Antal templomot fertőtlenítették kis csapatukkal. Elmondta még, hogy a koronavíros járvány idején az egészségügyi dolgozók áldozatos munkája mellett éppen olyan fontos és becsülendő a takarítók munkavégzése is.
Az intézmény dolgozói hálásak a felajánlásért, megköszönték a precíz munkát, amellyel hozzájárultak a biztonságosabb közösségi élet újrakezdéséhez.

A.Zs.

 

 

Utoljára frissítve: 2020. május 21. csütörtök, 09:57

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail