Csepel büszkeségei

Kategória: Közélet 2017. június 11., vasárnap 15:24

IMG 1514A kerület vezetése idén sem feledkezett meg azokról, akik áldozatos munkájukkal és kiemelkedő eredményeikkel hozzájárultak Csepel hírnevének öregbítéséhez. A Trianoni emléknapon díszpolgári címet adományoztak, a Kolonics Sétány névadó ünnepségén pedig a kiemelkedő helyi sportolókat díjazták.

Június 4-én a magyarság összetartozásáért végzett munkájáért Csepel díszpolgára címmel jutalmazták Czirják Károly helytörténészt, a dr. Urmánczy Nándor Egyesület vezetőjét. Czirják Károly a Hargita Népe és az Új Kelet megyei lapok tudósítója. Társaival együtt 2008-ban megalapították az Urmánczy Nándor Egyesületet, mely az egykori író és politikus szellemi hagyatékának ápolását tűzte ki legfontosabb céljául. Emellett díszpolgári címet kapott Albert Mátyás, Farkaslaka 2008 és 2012 közötti polgármestere, Hargita Megye tanácsosa is. Albert Mátyás polgármestersége idején került sor az első erdélyi Trianon emlékmű felállítására.

Szintén június 4-én, a Kolonics György Sétány és szoboravatáson adták át a csepeli önkormányzat által alapított Kolonics György Sport Érdemérmet. A díjat azok a sikeres csepeli sportolók kaphatják meg, akik eredményeikkel példát mutatnak társaik számára, és segítik a helyi sportélet fejlődését.

Az egyik díjazott Nagy Flóra kajakozó, aki 10 évesen, 2004-ben kezdett sportolni a Csepeli Kajak –Kenu Egyesületben. A fiatal tehetség az Európai Olimpiai Reménységek 2009-es versenyén harmadik helyezést szerzett. 2010-ben már serdülő versenyzőként kijutott a moszkvai Ifjúsági Európa Bajnokságra, ahol két bronzérmet szerzett.

Ugyancsak a kitüntetettek között van a 19 éves Simon Sarolta, aki junior és felnőtt válogatott öttusázó, és hat éve igazolt sportolója a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesületnek. A fiatal tehetség 14 éves korában kezdett el a sportággal foglalkozni. Saját korosztályában a Világbajnokságon egyéniben a hatodik helyen végzett, a csapattal pedig ezüstérmesek lettek. A sportolónak 2016-ban a Magyar Öttusa Szövetség az Év junior öttusázónője címet adományozta.

Érdemérmet kapott a 18 éves Veres Roland kick-bokszoló is, aki tehetsége révén került a csepeli Halker-Királyteam Kick-box Akadémiához, jelenleg pedig a legjobb utánpótlás korú versenyző, amit az eredményei is bizonyítanak: 2016-ban az Első Junior Világbajnokságon aranyérmet és négy felnőtt Európa bajnoki aranyat nyert. 2017-ben pedig az eddigi három világkupán a dobogó legmagasabb fokára állt, emellett a Nemzeti Versenysport Szövetség legjobb sportolója címet is elnyerte idén. 

Utoljára frissítve: 2017. június 12., hétfő 09:09

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail