Csepelen magas az átoltottság

Kategória: Információk a koronavírusról 2021. június 17. csütörtök, 13:53

tieszA járványügyi intézkedéseknek és a védőoltásoknak köszönhetően sikerült letörni a járvány harmadik hullámát, azonban a vírus nem tűnt el. Továbbra is fontos, hogy minél többen beoltassák magukat. Csepelen magas az átoltottság, a felnőtt lakosság 70-75 százaléka már megkapta a védőoltását.

„Főként második körös oltások zajlanak, akik eddig regisztráltak, nagyrészt megkapták a vakcinát. Janssen oltóanyagra online lehet időpontot foglalni, Sinopharm-vakcinára, pedig időpont-egyeztetés nélkül lehet jönni a TIESZ-be. Ugyanakkor folyik az előrehozott AstraZeneca-oltások beadása is. Már itthon is van rá mód, hogy a különböző típusú oltásokat keverjék. Akinek az első oltást követően, például nem kívánt allergiás reakciója volt, mostantól lehetősége nyílik arra, hogy orvosi javaslatra második alkalommal egy eltérő típusú oltást vegyen fel” – hangsúlyozta dr. Dobák András, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat vezetője.

 

Ellenanyagszint-mérés: érdemes elvégeztetni?

 

Főként a Sinopharm-vakcinával szemben alakult ki bizalmatlanság, mostanában sokan mennek el ellenanyagszint-mérésre. Megfelelő ellenanyagszint hiányában pedig sokan elbizonytalanodnak, keresik a megoldást, akár egy harmadik oltás formájában. Dobák András indokolatlannak tartja az ellenanyag-vizsgálatot, mivel gyakran kétes eredetű tesztekkel végzik, nincs kiforrott módszer. „Ezek a tesztek a memóriasejtek funkcióit nem képesek vizsgálni. A Sinopharm-oltás után nemcsak a tüskefehérje, hanem a vírus nukleokapszidja ellen is termelődnek ellenanyagok, de legtöbbször ezt sem vizsgálják. Nincs egyenes arányban az ellenanyagszint a védettséggel. Ezt tapasztaljuk az egészségügyi dolgozók hepatitiszoltásánál is. A három vakcinából álló oltássorozat az egészségügyi munkaalkalmasság része. Munkahelyváltás, elveszett oltási könyv esetén szoktunk ellenanyagszintet mérni, és nemritkán szembesülünk azzal, hogy több oltás után sem mutatható ki megfelelő ellenanyagszint. Ennek dacára mégsem alakul ki megbetegedés egyetlen dolgozónál sem. Egyénfüggő, ki hogyan reagál egy-egy vakcinára. A kötelező védőoltások után általában senkinek nem jut eszébe, hogy ellenanyagszintet méressen. Egyetlen védőoltás sem ad százszázalékos védelmet, de jelentősen csökkenti a súlyos lefolyású betegség kockázatát. Ha minél többen beoltatják magukat, annál inkább csökken a megbetegedés esélye. Ha nem oltatja be magát, azzal másokat is veszélyeztet. Úgy gondolom, mindenképpen kötelezővé kellene tenni a koronavírus elleni védőoltást. Amennyiben az átoltottság közel százszázalékos, kialakul a nyájimmunitás, a járvány véget ér, nincs szükség ellenanyag-vizsgálatokra sem” – mutatott rá a főigazgató.

 

Újabb oltások jöhetnek ősszel?

 

„Jelenleg úgy tűnik, jó esély van rá, hogy ősszel harmadik oltásra is szükség lesz. Ha a betegek száma ismét emelkedik, célszerűnek tartom az újabb oltást” – hangsúlyozta Dobák András. A vírusvariánsok elleni küzdelemben új megoldást jelenthet a vakcinafajták keverése. Valószínűleg ősszel már egyetlen oltás is elegendő lesz, de nem ajánlatos pont ugyanazt az oltóanyagot használni, mint korábban. Aki tavas - szal Sinopharmot kapott, most érdemesebb egy mRNS alapú vakcinát kérnie.

 

Szűrőbusz, oltópont, időpontfoglalás

 

Júliusra, augusztusra lassan helyreáll a megszokott rend a TIESZ-ben. A csepeli oltópontok nagy valószínűséggel nyáron felfüggesztik a munkát. A háziorvosoknak azonban továbbra is lesz lehetőségük vakcinát igényelni és egyeztetni az oltás lehetőségéről a páciensekkel. Dr. Dobák András egyúttal kiemelte, a háziorvosok kötelesek ellátni a betegeket védettségi igazolvány nélkül is. Tudomása szerint ugyanis van olyan szakember, aki csak azokat a pácienseket engedi be a rendelőbe, akik megkapták a koronavírus elleni védőoltást, ez azonban megengedhetetlen. A piac parkolójában a mentők által üzemeltetett szűrőbusz befejezte munkáját, múlt hét közepétől a Máltai Szeretetszolgálat végzi a teszteléseket. Jelenleg hétköznap 9 és 16 óra között lehet igénybe venni a szűrést, hétvégén azonban nem fogadnak pácienseket. A teszteléshez, ahogy eddig is, háziorvosi javaslat szükséges. Június 14-étől már személyesen is lehet időpontot kérni a TIESZ rendeléseire, nem csak telefonon. Remélhetőleg ez sok mindenben előreviszi a munkát, hisz most nagyon nehéz telefonon elérni a szakrendelőt, ugyanakkor az online időpontfoglalásra továbbra is van lehetőség – fűzte hozzá a főigazgató.

 

Segítség a szakrendelőben

 

A Csepeli Városkép Kft. munkatársai hónapokon át segítették az egészségügyi dolgozók munkáját, az oltások megszervezését, lebonyolítását. A munkatársak főként a szakrendelő bejáratánál, a betegirányításnál és az oltóponton láttak el adminisztrációs feladatokat. Volt, aki az időpont-egyeztetésben, az oltási könyv kiállításánál segédkezett, vérnyomást mért. Mint mondták, jó érzés volt betekintést nyerni az egészségügyi dolgozók munkájába, remélik, hogy ebben a pár hónapban hasznos segítséget nyújthattak. A légkör mindig kedves és baráti volt, sok segítőkész embert ismerhettek meg. Minden nehézség ellenére jó szívvel gondolnak vissza erre az időszakra. Ugyanakkor szép gesztus volt, hogy a Csepeli Városkép dolgozóit is felkérték, vegyenek részt a Jerusalema tánckihívásban.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail