Aki teheti, maradjon otthon

Kategória: Információk a koronavírusról 2020. március 24. kedd, 13:50

letoltesAz iskolában egyetlen gyerek sincs ügyeletben, óvodában és bölcsődében összesen 16 gyerekre vigyázunk, ez egy intézményen belül történik. A gyerekek étkeztetése megoldott – tájékoztatta lapunkat Borbély Lénárd. A polgármester a koronavírus-járvány kapcsán a napokban hozott újabb csepeli intézkedésekről is beszámolt.

Az önkormányzat egyik kiemelt feladata a szociális étkeztetés megszervezése, mondta a polgármester, hozzátéve: a rászorultak, illetve aki krízishelyzetbe kerül, jelentkezhetnek az ismert telefonszámokon. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekről is a közétkeztetés keretében gondoskodnak, ugyanúgy, mint ahogyan azokról a 70 év felettiekről, akik otthon maradnak. „Nekik segítünk, megoldjuk helyettük a bevásárlást, a gyógyszerek kiváltását, ehhez fontos tudni, hogy ez önköltségből történik; mi a fizikai segítséget tudjuk ehhez nyújtani”.

Döntés született arról, hogy a szociális lakásokban élők évente felülvizsgált lakbérmegállapítását befagyasztják - ahogy a szociális étkeztetések árát is. A folyamatban lévő kilakoltatásokat felfüggesztik, senki nem fog utcára kerülni az önkormányzat miatt. A krízislakásokban élőknek a most lejáró bérleti szerződését - arra az időre, amire megkapták a lehetőséget – meghosszabbítják.

Folyamatosan zajlanak az intézményekben a fertőtlenítések. Március 23-tól elrendelték a közterületek fertőtlenítését is, ezt a Csepeli Városgazda Zrt. munkatársai végzik majd.

Beszereztek háromezer, egyszer használható sebészeti szájmaszkot, felajánlásból érkezik még ezer darab többször használatos maszk. A védőfelszereléseket az egészségügyi és a szociális területen dolgozó munkatársaknak adják át. „Fontos, hogy őket védjük, hiszen az ellátásban vesznek részt”.

Lényeges még, hogy az összes hirdetőtábla felületre kikerültek a tájékoztató információk a koronavírusról, a megváltozott munkaképességű alkalmazottak pedig védőmaszkokat kezdtek el gyártani.

A polgármester arra kér mindenkit, hogy aki teheti, maradjon otthon, a 70 év felettiek különösen, nekik ha kell, segítséget nyújtanak. Végül megköszönte az önkéntesek jelentkezését arra az esetre, ha az önkormányzat szociális ellátóhálózata már nem bírná el a rá háruló feladatokat.

Borbély Lénárd polgármester videós tájékoztatója ebben a Facebook bejegyzésben található.

Utoljára frissítve: 2020. március 24. kedd, 13:58

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail