Lesz-e új hídja Csepelnek? Kiemelt

Kategória: Fejlesztések 2021. január 28. csütörtök, 11:59

hidPolitikai szintre ért a vita az évtizedek óta tervezett Galvani híd megépítéséről. Most, hogy kézzelfoghatóvá vált a fejlesztés, a minél rosszabb, annál jobb elv alapján akadályozzák a beruházást. Legutóbb Karácsony Gergely utalt arra a Facebook-oldalán, hogy amíg nem vezeti be a kormány Budapesten a dugódíjat, addig nincs értelme megépíteni az új csepeli Duna-hidat. Erre már Borbély Lénárd, Csepel polgármestere is reagált.

Az új Duna-híd először akkor került a hírekbe, amikor a csepeli önkormányzat szocialista vezetése 2005-ben véletlenül eladta a „híd lábát”. Az akkori tervek szerint a vásárló Fadesa csoport park helyett gigantikus lakótelepet épített volna Észak-Csepelre. Demszky Gábor főpolgármester mindent megtett, hogy mentse a menthetőt. Súlyos kompromisszumok árán tudta visszaszerezni a hídhoz szükséges földterületet. Mindezt azért, hogy a távoli jövőben megépülhessen az oda tervezett Galvani híd. Amíg a hídról csak a közlekedésmérnökök vitáztak, elsöprő többsége volt az építésének. Ám amint döntés született róla, a politika területéről is megjelentek a „szakértők”. A leggyakoribb – és legabszurdabb – érvként jelenleg azt hozzák fel Csepel új hídja ellen, hogy nincs hozzá kész az út, és így „a híd a semmibe vezet”. Mintha a hidakra nem a megépülésükkor kellene utaknak vezetniük, hanem évtizedekkel korábban. Ebben a szakmai érveket nélkülöző politikai vitában Karácsony Gergely is megszólalt, és arra utalt, hogy dugódíj nélkül nincs is értelme a csepeli hídnak. A főpolgármester ezt a kijelentést úgy tette, hogy a fővárosi fejlesztések többségét – Csepeltől az összeset ‒ már elvonta a kormánypárti vezetésű kerületektől. Az ötéves megvonást azzal indokolta, hogy kevesli a 2020-as költségvetés kormánytámogatását. Emiatt állította le a Csepelt is érintő új kerékpárút- fejlesztést, nem építi meg a csepeli HÉV mellé a P+R parkolókat, és nem újít fel Csepelen 2024-ig egyetlen fővárosi utat sem.

 

Hetvenéves adósság a csepeli híd

A főváros Nagy-Budapest megalakulása óta, több mint hetven éve adós a csepeliek számára a közvetlen budai összeköttetés megteremtésével. A kormányzat szakembereinek munkája ezt elérhető közelségbe hozta, év végére már talán az engedélyei is meglesznek az új hídnak – válaszolta Borbély Lénárd, Csepel polgármestere Karácsony Gergely utalására. „Vannak persze olyan szirénhangok, amelyek a híd elhelyezkedését vitatják, mondván, hogy az albertfalvai hidat kellene először megépíteni. Ez olyan, mintha a Lánchíd után nem a Margit hidat, hanem rögtön az eggyel távolabbi Árpád hidat építették volna meg elődeink. Ha rájuk hallgatunk, azzal szinte biztosan 2030 utánra tolódik a híd jelenleg 2024-re tervezett átadása. Ezt akarjuk?” – tette fel a kérdést Csepel polgármestere. Borbély Lénárd kiemelte: a főpolgármester ezzel odadobna közel nyolcvanezer csepelit, és feláldozná a lehetőséget, hogy 30-40 perccel kevesebbet töltsenek az utazással.

A polgármester szerint Demszky Gábor és Tarlós István idején, ha nem is azonos sebességgel, de fejlődött a város. Ha a mindenkori kormány fejleszteni akart, akkor nem utasították el a lehetőséget. Így épült a Rákóczi híd és a Megyeri híd is. „Karácsony Gergely most megtörni látszik ezt a hagyományt” – emelte ki. „A főpolgármester szintet lépett a „minél rosszabb, annál jobb” játékban” – írta, és úgy fogalmazott: „az azonban, hogy a főpolgármester játszmáinak a csepeliek igyák meg a levét, ennél sokkalta több. Elfogadhatatlan.”

TK

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail