Közvetlen tehervonat indult Csepelről Kínába

Kategória: Fejlesztések 2019. október 22. kedd, 08:09

GMA 0264Elindult az első konténerszállító tehervonat a METRANS csoport csepeli telephelyéről Kínába október 21-én. A szerelvény Magyarországon, Szlovákián, Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon keresztül halad a kínai Xiamen városába. A csaknem tízezer kilométeres utat tizenöt nap alatt teszi meg. A vonat indítását egy gombnyomással jelezték az ünnepségen résztvevő érdekeltek: Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Kiss Péter, a METRANS csoport elnök-vezérigazgatója, Zhou Yi, a kínai nagykövetség első titkára és Borbély Lénárd polgármester.

A Kínába tartó szerelvény mostantól menetrendszerűen közlekedik majd, így a hazai cégek és a régió más vállalatai számára gazdaságos hozzáférést kínál a legnagyobb ázsiai piachoz. A vasúti áruszállítás jelentős közúti teherforgalmat képes környezetbarát módon kiváltani. A tervek szerint a hetente közlekedő járat Kínából szállít termékeket a METRANS dunaszerdahelyi termináljára, majd érkezik Budapestre, miközben a cégcsoport több telephelyéről összegyűjti az árukat. Ugyanez a vonat indul vissza Budapestről Kínába. Ezzel hatékony megoldást kínálnak az exportőrök számára, akik a közép-európai régióból küldik termékeiket Kínába. Az árukat a METRANS csehországi, szlovákiai, ausztriai és budapesti termináljain rakodják a szerelvényre. Az elsőként útnak indított vonat negyvennégy konténert szállít, amelyekben nagyrészt Magyarországról származó áruk találhatók. A széles nyomtávú vasúti pályákról a keskeny nyomtávra való átrakodást a szlovák-ukrán-magyar határon lévő terminálon végzik.

Kiss Péter elmondta: az új Budapest-Xiamen vasúti járat jó példája a METRANS és a kínai partnere, a DBO/Trans Eurasia közötti kiváló együttműködésnek. Az első osztályú logisztikai megoldás az ügyfelek számára is versenyelőnyt jelent.

Mosóczi László arról beszélt: a magyar kormány fontos törekvése, hogy tovább javítsák a logisztikai szolgáltatások színvonalát és jobban kihasználják a hazai közlekedési hálózatokat. Régóta dolgoznak azon, hogy Európa és Kína között a vasúti teherszállítást elinduljon, és ennek Magyarország a részese legyen.

Zhou Yi kiemelte: Magyarország kedvező földrajzi elhelyezkedése jó lehetőséget kínál Kína számára, hogy itt legyen Kelet-Közép-Európa logisztikai és szolgáltatási központja. Hosszabb távon további fejlesztések várhatóak, az együttműködés pedig új lendületet adhat a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatnak.

Borbély Lénárd emlékeztetett rá, hogy a METRANS csoport 2017 elején nyitotta meg csepeli telephelyét, és azóta folyamatosan jó az együttműködés az önkormányzattal. A Kínával való közvetlen vasúti kapcsolat nemcsak Magyarországnak, hanem Csepelnek is előnyös. Mintegy kétszázötven új munkahely jött létre, a cégcsoport fejlődése pedig Csepel sikeréhez is hozzájárult.

cs. a.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail