Mi folyik itt Csepelen? Kiemelt

Kategória: Fejlesztések 2017. július 27., csütörtök 11:02

GMA 2090Százmilliós beruházások valósulnak meg az elkövetkezendő hetekben Csepelen. Az útépítésekkel, bölcsőde-és óvodafelújításokkal, a Daru-domb és az ÁMK rendbetételével évtizedes ígéretek végére tesz pontot a kerület vezetése.

Csepelen csak 2011-ben kezdődtek meg, de azóta folyamatosan zajlanak azok a fejlesztések, amelyek a teljes körű csatornázást, az utak aszfaltozását és az esővíz elvezetést is tartalmazták. Szintén akkor kezdődött a rendszerváltás után lepusztult parkok, közterületek rendbetétele, amit Borbély Lénárd polgármesteri programja az óvoda udvarok felújításával egészített ki. Új sportpályák épülnek a fiataloknak, fitnesz-parkok az idősebbeknek, tervezik a még megmaradt földutak aszfaltozását.

GMA 1898Aszfaltozás, csapadékvíz-elvezetés

 

A beruházások részeként idén tavasszal hat utcában kezdődtek el az építkezések. Az önkormányzat cége, a Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. lebonyolítója annak a fejlesztés-sorozatnak, amelynek keretében hamarosan aszfaltozott burkolatot, új csapadékvíz-elvezetést és új járdát kap a Szigony, a Kormányos és a Csáklya utca. A vadonatúj utakhoz csapadékvíz elvezető csatornát is építenek. Ugyanígy újul meg az Evezős, a Szebeni, és a Temesvári utca. Utóbbi felújítása az egyik legnagyobb volumenű munka: az utca több mint 800 méteren kap új aszfaltot. A kivitelezők padkákkal, kapubehajtók építésével, gyephézagos betonburkolatokkal, sebességkorlátozó küszöbökkel teszik élhetőbbé Csepelnek ezt a részét. A munkálatok a terv szerint haladnak, befejezésük szeptember végére várható.

GMA 2159A Szebeni utcában azonban az önkormányzat legnagyobb igyekezete ellenére a vártnál lassabban haladnak a gépek. Korábban, már a tervezési szakaszban kiderült, hogy a Szebeni utca csatornaszakasza, amibe a Temesvári utca csatornavize belefolyna, hiányzik.  A munka elvégzését kizárólag a Fővárosi Vízművek által akkreditált cég végezheti el, így az önkormányzatnak nem volt ráhatása a munkálatokra. Ennek köszönhetően a megbízott kivitelező hátráltatva volt a munkavégzésben. Az átadás határideje szeptember 23.

 

 

 

 

GMA 2471Modern bölcsőde- és óvodaudvarok épülnek

 

Idén mintegy 360 millió forintból születnek újjá Csepel bölcsőde- és óvodaudvarai. Ennek keretében újítják fel a Gyermeksziget- és a Kádár Katalin Tagóvoda, valamint a Belvárosi- és az Erdősori Bölcsőde udvarait. A Csepeli Városfejlesztési Nonprofit Kft. közreműködésével az intézmények zöldterülete a kerítésekkel, teraszokkal, árnyékolószerkezetekkel együtt több mint 10 ezer négyzetméteren újul meg, ráadásul korszerű öntözőrendszereket is telepítenek. A fejlesztéseknek hála vadonatúj homokozókat, játékokat kapnak a gyerekek. Az előre leegyeztetett játszóeszközöket a gyártók a túlterheltség miatt néhány esetben csak hosszabb határidővel tudják leszállítani. Természetesen ez a felújításai munkák többi részét nem érinti, így az udvarokat már szeptember elején újra használhatják a gyerekek.

A felújítások máshol is gőzerővel folytatódnak. A Gyermeksziget Tagóvodában a terasz egyedülálló műfű burkolatot kap, a Kádár Katalin Tagóvodában pedig térkő burkolatot lesz kialakítva, melyhez egy félkör alakú rendezvénytér is kapcsolódik. Ugyanakkor vadonatúj tornatermet kap a Zsongás Tagóvoda. A Belvárosi Bölcsőde felújított aszfaltja pedig a teljes felületén kap színes festést, benne az egyes csoportok jeleivel.

GMA 2582Kerületi bölcsőde- és óvodafelújítások volumenét egyébként jól jelzi, hogy a munkálatokból az önkormányzat másik cége, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Kft. is jelentős mértékben kiveszi a részét. Közreműködésükkel hamarosan megújul a Kerek Világ Óvoda mindkét udvara, valamint a Hétszínvirág Óvoda udvara is. Fontos tudni, hogy mindegyik helyszínen előre egyeztetett módon történt az udvarkialakítás a pedagógusok által össszeírt igények maximális figyelembevételével. Plusz adottságként az ovisok tankertet is kapnak, amelynek gondozása saját feladat lesz. Persze nem csak a játszóterek, de előkertek, épületek és néhol a közművek is megújulnak. A felújított bölcsőde- és óvodaudvarokat a tervek szerint szeptember 5-én adják át.

 

 

 

 GMA 2679

 

 

Látványosan újul meg a Daru-domb

 

GMA 2311Részben fővárosi, részben önkormányzati forrásból tavasz óta zajlik a Daru-domb és a mellette lévő közpark teljes körű felújítása. A több mint 300 millió forintos beruházásra Borbély Lénárd polgármester javaslatára pályázott és nyert Csepel a Főváros pályázatán.

A Daru-dombnál a terület zöldfelületi megújítása mellett új, burkolt gyalogos ösvények kialakítására is sor kerül. Az átalakítás után akadálymentesen lehet lejutni a Kis-Duna part menti sétányra, a vízpart felé pedig 86 méteren ülőfalak lesznek kialakítva LED-es díszvilágítással. Megújul a rendezvénytér, a park új, intelligens közvilágítást kap és egy új gördeszka-pálya is lesz a meglévő fitneszpark mellett. Ezen felül egy teremcsúszda létesül a gyerekek és a családosok örömére, de új utcabútorokat is kihelyeznek.

A 33 ezer négyzetméteren zajló kivitelezési munkálatok várhatóan augusztus 10-ig tartanak. A felújítást követően egy természetközeli, a vízparttal kapcsolatot teremtő parkban tölthetik szabadidejüket az oda látogatók, ezzel pedig Csepel egy méltó szabadtéri rendezvényhelyszínnel gazdagodik.

 

 

Megszépül az ÁMK

 

GMA 2519Az önkormányzat döntése nyomán mintegy 145 millió forintból újul meg a nagy múltú Csepeli Általános Művelődési Központ. A Csepel Diáksport Egyesülettel közös beruházás részben a kerület saját forrásából, részben a Magyar Kézilabda Szövetség TAO-s pályázatának 104 millió forintos támogatásával valósul meg.

Az épület felújítása során a tornacsarnok új sportburkolatot kap, új nyílászárók kerülnek beépítésre, emellett elektromos árnyékolástechnika is működik majd. Ezen felül az igényekhez igazodva korszerűsítik a mosdókat, öltözőket, felújítják a csarnokszerkezet feletti lapos tetőt. Az előtér és szociális blokk felett pedig a visszabontást követően új hőszigetelést és csapadékvíz szigetelést alakítanak ki és sor kerül teljes körű gépészeti és elektromos felújításokra is. A korszerű, minden igényt kielégítő csarnokkal a csepeliek régi álma válik valóra. A munkák befejezésének tervezett időpontja 2017. szeptember 29.

 

 

 

GMA 2806Korszerű pavilonsor épül a Szent Imre téren

 

Már csak néhány hónap és korszerű paviloncsoporttal gazdagodik a város központja, a Szent Imre tér. A leromlott állapotú régi pavilonokat lebontották, az új pavilonsor viszont igényes lesz, benne vendéglátóhelyekkel, üzletekkel, valamint egy BKK központtal. A beruházás része egy mindenki által használható akadálymentesített, és egy nyilvános mellékhelyiség, utóbbi egy jelképes összeggel, 50 forinttal működik majd. A részben pályázati forrásból, részben a csepeli önkormányzat támogatásából megvalósuló közel 200 millió forintos paviloncsoport átadása idén ősszel várható.

 

 

 

Utoljára frissítve: 2017. július 27., csütörtök 13:27

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail