TBE 9147A közelgő vakáció idejére nyári táborozási ajánlatokból válogathattak az érdeklődők a Csepeli Szurkolói Arénában május 12-én. A kellemes nyárias időben óriáscsúszda, lufibohóc, arcfestő és zenés mese előadások várták a gyerekeket. A változatos programokat ezúttal is a Csepeli Városkép szervezte.

Tanodák Éjszakája Csepelen

szombat, 12 máj. 2018 18:14

GMA 4934Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Tanodák Éjszakája országos figyelemfelkeltő akciót május 11-én. Ehhez csatlakozott először a csepeli Kompánia Tanoda is ahhoz a közös célkitűzéshez társulva, hogy ez az esemény a tanodák ünnepe legyen.

Gyermekrajzok a zenéről

szombat, 12 máj. 2018 18:06

P1020368A muzsika inspirálta gyermekrajzokból nyílt kiállítás a Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgalériában május 10-én. A megnyitón Boros Teréz fuvolajátékát hallgatták meg az érdeklődők.

Tavaszköszöntő túra a kiserdőben

szerda, 02 máj. 2018 12:40

P1020742Április 29-én ismeretterjesztő előadást és túrát szervezett Csepelen az Akácfa utcai kiserdőben a Magyar Madártani Egyesület. A résztvevők köszöntését követően a 2018-as év madaráról, a vándorsólyomról tudhattak meg érdekes információkat az érdeklődők.

TBE 7871Retro majális ünnepséget rendeztek május elsején a Királyerdei Művelődési Ház udvarán, amelynek keretében átadtak egy harmincas évekbeli korhű királyerdei tájházat és egy hozzá tartozó gazdasági udvart. Az egész napos csepeli majálison még soha ennyi ember nem vett részt. Borbély Lénárd polgármester a tájház átadásán jelentette be, hogy Csepel Örökség Díjjal tüntetik ki Molnár Krisztiánt, a Királyerdei Művelődési Ház intézményvezetőjét, aki a tájház ötletét felvetette és létrehozását munkatársaival együtt megvalósította. A majális programjait a csepeli önkormányzat támogatásával a Csepeli Városkép Kft. rendezte.

GMA 0554A környezet, a természeti szépségek, a fák és virágok szeretetéről szólt a Föld napja Csepelen, amelyet a Szabó Magda Közösségi Térben és az előtte felállított színpadon rendeztek meg április 22-én. Világszerte ezen a napon tartják a Föld napját, amely a környezetünk megóvását, az élhetőbb lakókörnyezetünk kialakítását szolgálja. Az eseményt a csepeli önkormányzat támogatásával a Csepeli Városkép Kft. szervezte.

TBE 6739Jótékonysági estet rendezett a csepeli német nemzetiségi önkormányzat a Királyerdei Művelődési Házban április 20-án. Lászlóné Balázsovits Magdolna, a csepeli német nemzetiségi önkormányzat elnöke megköszönte azt a segítséget, amelyet a csepeli önkormányzat, különféle intézmények és jó néhány magánszemély nyújtott azok után, hogy tavaly július 10-én leégett az a busz, amelyen a tánccsoportjuk utazott Olaszországba egy nemzetközi fesztiválra. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár 13 millió forint volt. Borbély Lénárd polgármester kijelentette, hogy a csepeli német nemzetiségi tánccsoport továbbra is számíthat az önkormányzat és Németh Szilárd országgyűlési képviselő segítségére.

Idősköszöntés 2018.04.19

csütörtök, 19 április 2018 15:35

GMA 0300Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester születésnapja alkalmából köszöntötte a 90 éves Antal és a 95 éves Ferenc bácsit. Az idős urak személyre szabott ajándékcsomagot kaptak a csepeli önkormányzattól, a Kormány pedig egy miniszterelnöki oklevéllel kedveskedett nekik.

Sikeresen telt a negyedik nyugdíjas táncverseny

vasárnap, 15 április 2018 16:21

 DSC8192 resizeÖrömteli hangulat és nagy érdeklődés kísérte ismét a negyedik alkalommal megrendezett nyugdíjasok táncversenyét. Április 14-én a Királyerdei Művelődési Házban 13 táncospár lépett színre, többek között rockyval, bugival, keringővel, tangóval, salsával és country tánccal is lenyűgözték a közönséget.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail