Nyári táborok Csepelen

Kategória: Események 2021. július 15. csütörtök, 14:04

tabor1

Most induló összeállításunkban ellátogatunk azokba a kerületi táborokba, ahol a nyári szünidő egy részét tölthetik a gyerekek térítésmentesen (1. rész)

Kosárfonás, nyári barangolások, sárkányhajózás

Tengernyi élménnyel gazdagodtak a hagyományőrzés jegyében rendezett Helytörténeti Nyári Napközis Táborban részt vevő gyerekek július 5-e és 9-e között. A Királyerdei Művelődési Ház munkatársainak szervezésében huszonhatan vettek részt az ingyenesen táborban. Egy héten keresztül Horváthné Csikós Ilona és Samai Katalin táborvezetők kalauzolták a lelkes csapatot. Az öt nap sokszínű programokat, izgalmas kalandokat ígért a 8–12 éves korosztálynak napi négyszeri étkezéssel. Volt itt kosárfonás, kovácsolás, lekvárbefőzés, kézműveskedés, modellröptetés és még Fakarusz autóbuszos utazás is. A táborozók bepillantást nyerhettek a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény érdekességeibe, a Királyerdei Tájház régmúlt világába s a kovácsmesterség rejtelmeibe. A Szent Imre téri sétán megnézték a római katolikus templomot, a nagypostán lévő hatalmas freskót, majd az önkormányzat nagytanácstermébe is ellátogattak. A népi hagyományok és kultúra napján megismerkedtek a kosárfonással, baracklekvárt főztek, bőr pénztárcát varrtak, szerencsepatkót kovácsoltak. Az állatsimogatóban pedig a barikák lettek a kedvencek. A csepeli és soroksári egész napos kiránduláson felfedezték a Tamariska- domb növény- és állatvilágát, a Daru- dombon repülőmodelleket röptettek, utaztak komppal a Kis-Dunán, majd játszottak a Molnár-szigeten található Tündérkert szabadidőparkban. A zárónapon bámulatosnak bizonyult a galambröptetés látványa, érdekes volt a meseelőadás, de a legkülönlegesebb élményt a sárkányhajózás programja jelentette, melyet mindenki egész héten izgatottan várt.

• Antal Zsuzsa

tabor2

A Kölyökfitnesztábor hét turnusban várja idén is a gyerekeket. A tábor az egészséges életmód jegyében zajlik, célja az aktív kikapcsolódás, a gyerekek szellemi és fizikai teljesítőképességének fejlesztése. A Rákóczi Kert remek helyszínt biztosít a színes sportprogramoknak, melyek között sorversenyek, ügyességi és labdajátékok, gymstick- és poundedzések, kézműves- foglalkozások is megtalálhatók. „Bár a programok minden turnusban hasonlók, de próbálunk időről időre új és érdekes játékokat is becsempészni” – mondja Tarnay Zsuzsanna és Mag Barbara, a tábor szervezői. Idén újdonság volt a június végén egy napra felállított óriási exatlonpálya. „Elsősorban saját táborozóinknak szerveztük a programot, de láttuk, mennyire nyitottan, lelkesen fogadják a gyerekek ezt a kezdeményezést, ezért úgy döntöttünk, valamennyi csepeli gyermek számára elérhetővé tesszük a pályát. Meghívtuk az összes párhuzamosan futó csepeli tábor résztvevőit is, akik szintén kipróbálhatták a különleges exatlonpályát. Egyéni, csapat- és sorversenyeket rendeztünk. A nagy meleg ellenére nagy sikere volt a programnak, egy percig sem volt kihasználatlan a pálya, reggel nyolctól délután négyig folyamatosan játszottak rajta a gyerekek. A Rákóczi Kertben zajló programok mellett minden hétre szervezünk kirándulásokat a Gellért-hegyi csúszdaparkba, és a városligeti játszótérre is, de ellátogatunk a Csepeli Kajak-Kenu Egyesülethez is, ahol sárkányhajózást, valamint a kajakozást is kipróbálhatják a résztvevők. A gyerekek nagyon kedvelik a tábortáncot is, melyet záróprogramként adnak elő” – fűzték hozzá a szervezők. A Kölyökfitnesztábor nagyon népszerű, sokan jelentkeztek rá idén is. Ebben az évben a tábori turnusok 28-30 fővel indultak, hogy még több gyereknek biztosíthassák a szabadidő hasznos eltöltését. • PE

Utoljára frissítve: 2021. július 15. csütörtök, 14:09

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail