Megnyílt Farkas Attila kiállítása Csepelen

Kategória: Események 2020. augusztus 28. péntek, 13:55

GMA 9840Elkezdődött az új kiállítási évad a Szabó Magda Közösségi Tér Galériájában, ahol Farkas Attila alkotó kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők augusztus 27-től. A galéria munkatársai a Színek és Formák című tárlatot a Csepeli Roma Önkormányzat közreműködésével szervezték meg. A kiállítást Balogh Ernő önkormányzati képviselő nyitotta meg.

A megnyitón nagysikerű ének műsorszámot adtak elő a Romano Glaszo Emberi Hang Művészeti Csoport fellépő tagjai. Az önkormányzat képviseletében Pákozdi József alpolgármester ajándékot adott át Farkas Lászlónénak, a Csepeli Roma Önkormányzat elnökének, Varga Ferenc Miklós elnökhelyettesnek és a kiállítóművésznek.

A hétgyermekes családból származó alkotó nyolcéves korában állami gondozásba került. Csepelen végzett általános iskolai tanulmányai után a Dugonics András Gimnáziumban érettségizett 1995-ben. Elmondása szerint apai ágon kötődik a művészethez, példaképének Picasso-t tekinti. „Édesapám kosárfonó volt, nagyapám hegedűművész. Hétéves korom óta rajzolok, akkor másolással kezdtem, megtanultam az arányosságot. Állami gondozottként szabadidőmben szívesen rajzolgattam mesefigurákat, különböző mesetörténeteket. Először grafikákat készítettem, néhány munkám megtalálható a Cigány festészet Magyarország 1969-2009 című kiadványban. Legelső kiállításom a Kossuth Klubban volt. 2014 óta festek, saját ötleteim inspirálnak, képeimen elrejtek figurális motívumokat, ahogy Picasso is tette. Művészvilágom rá épül. A nyár végét még pihenéssel töltöm, utána újra folytatom a munkát” – mondta el az alkotó.

A kiállításon részt vett még Tóth János tankerületi igazgató, Czibulyáné Szondai Szilvia és Tóth Sándor önkormányzati képviselők.

A kiállítás szeptember 15-ig tekinthető meg, hétköznapokon 9-19 óra között. Információ: 06-1-355-4032

A.Zs.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail