Az Agrárminisztérium faültetési programjának első állomása Csepel volt

Kategória: Események 2020. február 29. szombat, 11:52

GMA 3557Faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott pénteken délelőtt a Daru-dombon Zambó Péter, az agrártárca erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyért és klímapolitikáért felelős államtitkára, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, valamint Borbély Lénárd Csepel polgármestere. A szakmai támogató, a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság részvételével a Remény Palántái Faültetési Akció keretében harminc darab őshonos fát ültettek el önkéntesek segítségével a Dunadűlő út melletti területen. Az Agrárminisztérium faültetési pályázatának célja, hogy felhívja a figyelmet a klímavészhelyzetre és a környezet tudatos óvására az erdőterületek növelésével.

A kerületben néhány évvel ezelőtt indította el az önkormányzat a Csepeli Zöld Sziget Programot, amelynek jegyében 2017 óta 2000 fát ültettek, továbbá 8000 cserjét és 45000 darab egynyári növényt osztottak szét. A kerületben eddig is kiemelt figyelmet fordította a fásításra, 2010 óta több mint tízezer új fát ültettek el, azóta az összes kerület közül a legtöbb fát Csepel ültette – tájékoztatta az érdeklődőket Borbély Lénárd polgármester.

Hozzátette: az idei évben bevezették azt a programot, hogy minden születendő gyermek után ültetnek egy új fát ezzel is növelve a kerület zöldebbé tételét.

Kaderják Péter államtitkár elmondta: tudósok szerint 2050-ig van reális lehetőségünk arra, hogy a bajban lévő Földön segítsünk. A kormány klíma- és természetvédelmi akciótervének egyik alappillére az éves szinten egymillió fa ültetése, s ennek a csepeli erdősítés is része.

Zambó Péter államtitkár beszédében visszautalt a 2013-ban átadott csepeli kiserdő megszépítésére, melyet éveken át sokan hulladéklerakásra használtak, azonban a Pilisi Parkerdő és az önkormányzat összefogásával ma is élhető, kedvelt kirándulóhely lett. Továbbá felhívta a figyelmet még arra, hogy vidékfejlesztési pályázatok keretein belül az önkormányzatoknak is lehetőségük nyílik az erdőtelepítési támogatások igénylésére.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő a lokális megoldások fontosságát hangsúlyozta a sajtótájékoztatón. A klímaváltozás elleni és a környezetvédelemmel kapcsolatos munkát mindenkinek szűkebb környezetében érdemes elkezdeni – emelte ki.

Továbbá elmondta, hogy a tavaly év végén indult Országfásítási Programhoz a Honvédelmi Minisztérium azonnal csatlakozott. Ennek kapcsán hangsúlyozta: első lépésként felmérik azokat a honvédségi tulajdonban álló, katonai célokra már nem használt területeket, amelyek majd fásításra alkalmasak lehetnek.

A.Zs.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail