Fórum a nyugdíjasok foglalkoztatásáról

Kategória: Események 2019. szeptember 25. szerda, 12:48

 

forum

Miért éri meg? címmel szakmai fórumot tartottak a nyugdíjas foglalkoztatás előnyeiről a Rákóczi Kertben. A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KÖZÉSZ) által szervezett programsorozat ezúttal azt mutatta be, milyen feltételekkel foglalkoztathatnak nyugdíjasokat a vállalkozások, milyen lehetőségei vannak az idősebb korosztálynak.

 

A fórumot Borbély Lénárd polgármester nyitotta meg. Megköszönte a KÖZÉSZ-nek, hogy előadásukkal segítik a kerületi nyugdíjasok és vállalkozók tájékoztatását.

 

Kiemelte, a csepeli önkormányzat számára fontosak az idősek, mindent megtesznek, hogy segítsék e korosztályt. Ennek újabb állomása ez a fórum is, ahol a nyugdíjasok és vállalkozások is hasznos információkhoz juthatnak a foglalkoztatás kérdésében. A fórum ugyanakkor egy jó együttműködés kezdete is, melynek Csepel önkormányzata motorja lehet -tette hozzá Borbély Lénárd.

 

Közérthető szakmai előadások

 

A szakmai fórumon Dr. Réti Mária és Dr. Bak Klára, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. munkatársai, valamint Dolgos Attila, a KÖZÉSZ alelnöke tartott előadást.

 

„A szakmai fórumsorozatunk fő célja, hogy bemutassuk a nyugdíjasok foglalkoztatást, valamint informáljuk vállalkozásokat” –mondta el lapunknak Dolgos Attila a KÖZÉSZ alelnöke. „Jelenleg a nyugdíjas foglalkoztatásnak három lehetséges módja van: a munkaviszonyban történő foglalkoztatás, a nyugdíjas szövetkezeten keresztül megvalósuló tagi munkavégzés, valamint a nyugdíjas és a vállalkozók között létrejött megbízási jogviszony. Megvizsgáljuk, hogy az egyes foglalkoztatási formáknak, milyen előnyei vannak, mit kell tudni róluk, milyen törvényi hátterük van. A KÖZÉSZ- nek jelenleg 18 tagszövetkezete, 50 ezer regisztrált tagja van, de ez csak töredéke a hazai nyugdíjas szövetkezeknek, melyek száma eléri a 150-et”-tette hozzá.

 

„Másfél évvel ezelőtt, a közérdekű nyugdíjas szövetkezetekre vonatkozó törvény megjelenésekor célszerűnek láttuk, hogy egy szakmai fórumsorozatot indítsunk útjára”.- mondta Dr. Bak Klára, Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. munkatársa.

 

Hangsúlyozta, idén január elsejétől lehetőség nyílt arra, hogy munkajogviszony keretében a nyugdíjasok kedvezményesen dolgozhassanak. Így újabb fórumsorozat indult, melynek célja, hogy precíz, pontos tájékoztatást kapjanak a nyugdíjasok és a vállalkozók a rendelkezésre álló lehetőségekről. A Szövetkezeti Nonprofit Kutató Intézet kezdetek óta közreműködött a programsorozatban és a jogszabály kimunkálásában is. A korábbi előadásokon rögzítették a felmerülő kérdéseket, problémákat, így a gyakorlat visszaigazolja, megmutatja, hogy a jogszabály megfelelően működik-e, esetleg szükség van-e a jogalkotás finomhangolásra.

 

A közérdekű nyugdíjas szövetkezet az aktív, időskorúak társas vállalkozása, mely elősegíti a szépkorúak munkaerőpiaci visszatérését. Lehetőséget nyújt a tudás, a szakmai ismeret, az élettapasztalat átadására a generációk között; erősíti a helyi közösségeket, a szociális integrációt. A közérdekű nyugdíjas szövetkezet tagjai akaratának és döntésének megfelelően működnek, a tagok számára sokoldalú előnyt nyújtanak. Bárki csatlakozhat, aki öregségi nyugdíjban vagy átmeneti bányászjáradékban részesül. Részletek: http://www.kozesz.hu

Utoljára frissítve: 2019. szeptember 25. szerda, 13:18

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail