Önkéntesek festették a Vereckei utcai idősek otthonát

Kategória: Egyéb 2017. október 14., szombat 19:51

TBE 7994Szép és tiszta környezetben fogadhatják az időseket a Humán Szolgáltatások Igazgatósága Vereckei Utcai Gondozási Részlegének munkatársai, miután a klub- és pihenőszobáját fiatalok festették ki október 14-én. A Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium kilenc diákja kísérőtanárukkal a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akció keretében végezték a közösségi szolgálatot. A mázoláshoz karitatív jelleggel egy ifjú pár, Kata és Áron is bekapcsolódott.

 

A „Több vagy, ha adsz!” mottójú országosan meghirdetett akcióhoz Csepelről a HSZI csatlakozott, lehetőséget biztosítva ezzel a fiataloknak az érettségi feltételéül szolgáló kötelező 50 óra Iskolai Közösségi Szolgálathoz, valamint az önkéntességen alapuló jótékony segítségnyújtáshoz.

A HSZI munkatársai korábban előkészítették a terepet, leszedték a tapétát, glettelték a falakat, így csak a festés maradt hátra. Az épületben már csak ez a két helyiség várt felújításra, ahol jelenleg 26 időskorú nappali ellátását látják el.

 

AZS

Fotó: Tóth Beáta

Utoljára frissítve: 2017. október 14., szombat 20:01

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail