Tekerjük le Európát!

Kategória: Sport 2017. május 17., szerda 13:32

DMOHA20170422105 1280x640Az európai városok közötti legnagyobb kerékpáros versenyt rendezik meg május 1. és 31. között. Az European Cycling Challenge nevű rendezvényhez 2017-ben Budapest is csatlakozott. A dolog aktualitása, hogy a csepeli önkormányzat bruttó 840 millió Ft összeget fordíthat pályázati forrásból kerékpáros létesítmények fejlesztésére.  

 

Idén is elindult a European Cycling Challenge nevű rendezvény, amiben Európa városai mérik össze, hogy hol tekernek le több kilométert. Az eseményre Budapest is benevezett. Fővárosunk idén 50 várossal mérheti magát össze. A részt vevő európai városokban a kerékpárral közlekedők az ingyenesen letölthető Naviki mobilapplikációt használva versenghetnek egymással a megtett kilométerek alapján.

A megmérettetés egyik legfontosabb célja, felhívni a figyelmet arra, hogy a bringázás nem csupán időmegtakarítást jelent, hanem az egészséges életmódhoz is hozzájárul. Ugyanakkor az European Cycling Challenge egy olyan megmérettetés is, amelynek keretében más európai országokkal és a városon belül más résztvevőkkel és csapatokkal is össze lehet mérni, hogy ki tesz meg több kilométert kerékpárral egy hónap alatt. A verseny nem csak a nyeremények és a városok versenye miatt fontos. Készül egy hőtérkép is, amiből kiderülhet, merre tekernek sokan.

Hamarosan pedig Csepel is újabb bringautakat épít. A Fenntartható Közlekedésfejlesztés Budapesten elnevezésű pályázati felhívás keretében a csepeli önkormányzat bruttó 840 millió Ft összeget fordíthat kerékpáros létesítmények fejlesztésére. Óriási eredmény ez, hiszen az összes pályázat közül a „Dél-budapesti kerékpárosbarát fejlesztések” projekt tekintetében ítélték meg a legnagyobb összegű támogatást a konzorcium részére.

Csepel célja egy olyan, szakmai civil szervezet segítségével megvalósuló kerékpáros hálózat kialakítása a kerületben, ahol a kerékpározás biztonságos és mindennapos közlekedéssé válik.

 

Kép forrása: dailynewshungary.com

Utoljára frissítve: 2017. május 17., szerda 13:47

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail