Ha nyert, nem Ön fizet!

Kategória: Közérdekű 2017. február 02., csütörtök 12:57

brfk nagyNagy értékű ajándékok helyett komoly anyagi veszteség érheti Önt, amennyiben bedől a csalóknak, akik nyereményekre hivatkozva próbálják megtéveszteni.

„Gratulálunk! Ön nyert!”

Az utóbbi időben történtek olyan esetek, hogy kéretlen telefonálók közismert áruházláncok nevében nyereményjátékra, vagy nyeremény-azonosításra hivatkozva kerestek meg telefonon keresztül budapesti lakosokat, és azt állították, hogy a telefonszámukat "kisorsolták". A nyeremény átvételéhez azonban, szükségük van arra, hogy a nyertes személy, egy ATM automatán keresztül több tízezer forint értékben, mobiltelefon feltöltéseket hajtson végre a hívók által megadott telefonszámokra.

A jóhiszemű és gyanútlan sértettek, reménykedve az ígért több százezres, de akár milliós nagyságú pénzösszeg, vagy nagy értékű tárgy elnyerésében, a felszólításnak eleget tesznek és a csaló által diktált számsorra feltöltést hajtanak végre a kijelölt ATM-nél. Azonban ezt természetesen nem követi az ígért nyeremény átadása, átutalása.

Kérjük, hogy ha ismeretlen személy ilyen történettel jelentkezne Önnél:

Semmilyen körülmények között ne utaljon át pénzt és ne keressen fel bankautomatát a csalók által megadott kódok vagy telefonszámok beütése céljából!

Ne adja ki telefonon keresztül személyes – többek között bankkártyájának – adatait, valamint ne árulja el lakcímét vagy tartózkodási helyét!

Járjon el körültekintően, hívja fel a megnevezett céget és ellenőrizze a hívás hitelességét! Ezzel az érintett vállalkozást is segíti, hiszen tudomásukra juttatja, hogy a nevükben élnek vissza mások jóhiszeműségével.

Hívták telefonon, de nem tudja, hogy mit tegyen?

Ha ilyen jellegű bűncselekmény áldozatává vált hívja a 107-es, 112-es központi telefonszámok valamelyikét vagy jelentkezzen az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán.

Utoljára frissítve: 2017. február 02., csütörtök 13:52

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail