TISZTÁZZA AZ MSZP, HOGY MI TÖRTÉNT SÁPI ATTILÁVAL!

Kategória: Közélet 2017. március 18., szombat 12:35

1489834617 nemeth szil 357 st kg10A Fidesz felszólítja az MSZP-t, tisztázza, hogy mi történt Sápi Attila zuglói önkormányzati képviselővel.

Mint ismert: Zuglóban időközi önkormányzati választást kellett kiírni az MSZP-s képviselő eltűnése miatt. Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd szombati sajtótájékoztatóján elmondta: eddig semmilyen magyarázatot nem kaptunk sem a helyi MSZP-től, sem pedig az párt országos vezetőitől.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint „rendkívül rejtélyes ügyről van szó”, nem lehet tudni, hogy „elrejtették vagy véglegesen eltették láb alól a szocialista képviselőt”.

Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy Sápi Attila azután tűnt el, hogy 100 milliós köztartozást halmozott fel. Hozzátette: „valamilyen bűncselekménynek kell lennie a háttérben”, hiszen a rendőrség is nyomoz, az MSZP pedig nem hajlandó megszólalni.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: az embereknek joguk van tudni, hogy miért kell Zuglóban választást tartani, hogy milyen körülmények között tűnt el Sápi Attila. Felszólítjuk az MSZP vezetését, tisztázza, hogy mi történt Sápi Attila zuglói MSZP-s önkormányzati képviselővel, és tegye világossá, hova tűnt ez a 100 milliós köztartozás - húzta alá.

"VALAMILYEN BŰNCSELEKMÉNYNEK KELL LENNIE A HÁTTÉRBEN, HISZEN A RENDŐRSÉG IS NYOMOZ, AZ MSZP PEDIG NEM HAJLANDÓ MEGSZÓLALNI."

Németh Szilárd, emlékeztetve a 4-es metró beruházásra és a Botka László szegedi polgármesterhez köthető Szeviép-ügyre, rámutatott: egyre több olyan közpénzt érintő ügy van, amiben a szocialisták nyakig benne vannak. A kormánypárti képviselő ugyanakkor utalt arra is, hogy a 4-es metró beruházásához köthető visszaéléseknél olyan szálak is lehetnek, amelyeket, majd a nemzetbiztonsági bizottságnak is vizsgálnia kell majd.

(fidesz.hu)

Utoljára frissítve: 2017. március 18., szombat 12:52

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail