Hat újabb utcát újítanak fel Csepelen

Kategória: Egyéb 2017. március 23., csütörtök 11:37

TV2Újabb utcákat aszfaltoznak le, valamint járdákat és csapadékvíz-elvezető rendszereket építenek Csepelen. Történik mindez annak jegyében, hogy a kerületről ne csak jelképesen legyen elmondható, hogy „új utakon jár”, hanem konkrét értelemben is.

A munkálatokat előre láthatóan március végén kezdik el. A beruházás részben vagy teljesen a Szebeni utcát, a Temesvári utcát, az Evezős utcát, a Csáklya utcát, a Kormányos utcát és a Szigony utcát érinti.

A munkálatokról nagy érdeklődés mellett két lakossági fórumon tájékoztatták az érintett lakosságot: március 13-án a Rákóczi Kertben, március 14-én a Királyerdei Művelődési Házban. A rendezvényen Borbély Lénárd polgármester - egyéb elfoglaltsága miatt - nem tudott részt venni, de Süle László, az önkormányzatot, mint építtetőt képviselő Csepeli Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója átadta üdvözletét. A polgármester lapunknak elmondta: programjában a jövőben is hangsúlyos szerepet kap az útépítés, a rendelkezésre álló eszközökkel folytatják a kerület fejlesztését, és azon dolgoznak, hogy a tervezett beruházások mielőbb megvalósuljanak. „Meggyőződésem, hogy ami jó Csepelnek, azt meg kell valósítani, hogy szebb, otthonosabb városrészt alakíthassunk ki magunk és gyermekeink számára”- hangsúlyozta.

A rendezvényeken a Csepeli Városfejlesztési Kft. munkatársai és a kivitelezést végző DG Konzorcium szakemberei adtak tájékoztatást, de az érintett körzetek egyéni önkormányzati képviselői, Szuhai Erika és Zupkó János is részt vettek a saját körzetükben megrendezett tájékoztatón.

A lakossági fórumokon a kivitelező képviselői arra kérték a lakókat, hogy kövessék nyomon a munkálatok ütemezéséről szóló tájékoztatást, hiszen számítani lehet részleges vagy teljes útlezárásra, és az is előfordulhat, hogy az ingatlantulajdonosok néhány napig nem tudják majd gépkocsival megközelíteni ingatlanjaikat.

Borbély Lénárd programjában jövőben is hangsúlyos szerepet kap az útépítés, a kerület fejlesztése.

Utoljára frissítve: 2017. március 23., csütörtök 13:01

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail