terkepA felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat, de emellett több megyében és a fővárosban a tartós hőség miatt is figyelmeztetés van érvényben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez kedd reggel eljuttatott figyelmeztetésében azt írta: továbbra is számítani lehet zivatarok kialakulására, nagyobb eséllyel a keleti országrészben. A zivatarokat viharos szél és kisméretű jég kísérheti, néhol rövid idő alatt jelentős mennyiségű, akár 50 milliméter csapadék is hullhat.

Emellett – mint írták - a napi középhőmérséklet a Dunától keletre több megyében, illetve délen elérheti a 25 Celsius-fokot. A tartós hőség miatt Budapestre és Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet kora délután 30-35 fok között alakul, a Tiszántúlon lesz a melegebb. Késő estére 20-26 fok közé hűl le a levegő.

MTI/HVG

Kétszáz új munkahely létesül Csepelen

2015. augusztus 04., kedd 08:02

kisspeterKiss Péter: Minden adott, hogy Budapest és a kerület Kelet- és Dél-Európa logisztikai csomópontjává váljon

Csepelen építtet logisztikai és raktározási terminált a vasúti szállítmányozással foglalkozó METRANS csoport. Kiss Pétert, a METRANS csoport vezérigazgatóság tagját a beruházás részleteiről kérdeztük.

  • Mit érdemes tudni a METRANS-ról? 

A METRANS, amely a HHLA csoport tagja, a kilencvenes évek elején Csehszlovákiában kezdte el a működését. Akkor még Közép-Kelet-Európában a konténerszállítás egyáltalán nem volt elterjedve, mi mégis láttunk benne fantáziát, hittünk benne, hogy a konténeres forgalom előbb-utóbb fejlődésnek indul. Célunk a zöld logisztika kiépítése volt, az, hogy a szállítás fő útvonalait a közútról a vasútra tereljük, és fejlesszük a vasúti kombinált fuvarozást. Az első terminál 1991-ben épült Prágában, ahonnan 1992-ben indult az első vonatszállítmányunk Hamburgba. Huszonöt év alatt eljutottunk oda, hogy Németországban, Svájcban, Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, és Törökországban, de Csehországban, Szlovákián, és persze Magyarországon is jelen vagyunk. Konténer-terminálok építésével és üzemeltetésével, valamint vasútvállalatok üzemeltetésével is foglalkozunk. 2014-ben sikerült megnyitni a tizedik konténer-terminált a cseh-német határon, Ústí nad Laben városban.

  • Miért Csepelt választották legújabb beruházásuk helyszínéül?

Látjuk azt a lehetőséget, amelyet Budapest, mint a magyar logisztikai szektor központja kínál. Kiváló elhelyezkedés, jó vasúti és közúti összeköttetések, egyszóval minden adott, hogy Kelet- és Dél Európa logisztikai csomópontjává váljon. Hosszú éveken át kerestünk számunkra ennyi pozitív tulajdonsággal rendelkező települést. Budapestnek, és Csepelnek rendkívül jó a földrajzi elhelyezkedése, a csepeli városvezetéssel pedig kiválóan tudunk együttműködni. A csepeli konténerterminál egy logisztikai megoldás lesz. Az áru minden esetben vasúton érkezik és a helyi raktárakban kerül majd tárolásra, illetve innen szállítják tovább vasúton vagy közúton Magyarország különböző pontjaira, de előfordulhat, hogy külföldre is. A fejlett vasúti csomópont további szállítmányozó és raktározó vállalatokat fog bevonzani Csepelre és környékére.

  • Hol tart most a beruházás?

Jelenleg zajlanak a beruházás előkészületei, pontos terveket csak ez év szeptemberében fogunk bemutatni, mivel még mindig sok a tennivaló. A következő lépésben új munkahelyek alakulnak majd ki, egy adminisztratív központot építünk ki Magyarországon teljes technikai és operációs háttérrel. Ebben a fázisban, ahogy már szó volt róla, kétszáz új munkahellyel szeretnénk indulni.

  • Mikortól várható a munkaerő-felvétel?

A munkaköröket a negyedik negyedévben hirdetjük meg. Ekkor már szeretnénk elkezdeni a felvételi beszélgetéseket, mert a leendő alkalmazottaink bizonyos részének vasút-technológiai és más oktatásokat is meg kell tartanunk.

  • Mit jelent a csepeli beruházás a METRANS életében?

A csepeli bázis tranzit és elosztó terminál lesz, a keleti és a dél-európai szállítmányozásunk központja. Fel akarunk építeni egy adminisztrációs hátteret is, valamint egy erős és modern vasútvállalatot több telephellyel, amelynek vezetése Budapesten lesz. A terminálnak lehetősége nyílik majd arra, hogy ide vonzza a jelenlegi ügyfélkörünk egy bizonyos részét, főleg azokat, akik a zöld logisztikai szektorban tevékenykednek. Ezt látjuk más telephelyeken is: a kombinált szállítmányozás raktárakat csábít a közeli területekre. Szoros együttműködésben állunk a csepeli polgármesteri hivatallal valamint más érdekelt hivatalokkal is, hogy megfeleljünk a helyi szabályzatoknak, igényeknek. Bízunk benne, hogy Csepel városa és a METRANS sikeresen együttműködik a jövőben is.

Lass Gábor

metransAz álláslehetőségekkel kapcsolatos információkat – a pontos időpontok, tudnivalók, feltételek ismeretében - közzétesszük majd a Csepeli Hírmondóban.

A roma holokauszt 71. évfordulójára emlékeztek

2015. augusztus 02., vasárnap 16:11

rptA roma holokauszt 71. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést a Roma Polgári Tömörülés (RPT) a Cigány Történeti-, Kulturális-, Oktatási- és Holokauszt Központban augusztus 2-án. Az egy éve átadott Szent István úti központban beszédet mondott Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, Ilan Mor izraeli nagykövet, Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, valamint Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke. A megemlékezésen részt vett Morovik Attila alpolgármester és Danyi Béla roma holokauszt túlélő.

Az RPT nevében Makai István elnök megköszönte mindazoknak a segítségét, akik pártfogolták egy évvel ezelőtt Áder János köztársasági elnök által megnyitott roma holokauszt központ létrejöttét. Bejelentette: az épület szeptember 1-jétől nyitva tart a nagyközönség előtt.

Beszédében hangsúlyozta: "Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni! A központ megnyitása jó példa arra, hogy összefogással lehet építeni és ebből mások is erőt meríthetnek.”

A rendezvényen Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere levelét Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára tolmácsolta. Kiemelte: máig értethetetlen a roma holokauszt tragédiája, melyre nem lehet mentséget keresni.
A miniszter levelében emlékeztetett a több évszázados cigány-magyar együttélésre, majd idézte az RPT mottóját: "múltunk közös lesz a jövőben".

Ezután Takács Szabolcs Ferenc, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöke, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára emlékezett az ártatlan áldozatokra. Felidézte, hogy a több milliós európai cigányság 20-30 százalékát, a megszállt európai országok cigányságának csaknem felét gyilkolták meg a 2. világháborúban a holokauszt során. Ahogy beszédében fogalmazott: kötelező az emlékezés, a szembenézés, mert mindig van remény a közösség újjászületésére. A roma embereket segítni kell a felemelkedésben – tette hozzá az államtitkár.

Továbbá szólt arról is, hogy a roma nemzetközi szövetség az egyetlen olyan kormányközi szervezet, amely a roma holokauszt kutatásával, oktatásával és emlékének megőrzésével foglalkozik.

Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete beszédében a romák és a zsidók sorsának közös hasonlóságára hívta fel a figyelmet, amelyre nap, mint nap emlékezni, emlékeztetni kell. A roma holokauszt központ segít emlékezni az áldozatokra – hangsúlyozta. Hozzátette: az új generációknak is el kell mondani, hogy a holokauszt egy döntés volt, egy nagyon rossz döntés.

Ezután Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára megemlékezésében felidézte: a XX. század a népirtások százada és máig nem tudjuk, hogy történhetett meg emberek tömeges, szándékos, ipari méretű megsemmisítése.
Az emlékező beszédeket követően a roma holokauszt áldozatainak emléktáblájánál koszorút helyezetett el Takács Szabolcs Ferenc a Miniszterelnökség, Ilan Mor Izrael állam, Langerné Victor Katalin az Emmi, valamint Makai István és Danyi Béla romaholokauszt-túlélő az RPT nevében. A megemlékezők mécsesekkel és virággal
A koszorúzás után az érdeklődők megtekintették a roma holokauszt központban a cigányság múltját, a roma holokausztot, a cigány tárgyi kultúrát és a művészek alkotásait bemutató kiállítást.

AZS

Fotó: Halászi Vilmos

rpt1rpt2rpt4rpt5rpt6rpt7rpt8rpt10rpt94

Megnyílt Zsoldos Irén első kiállítása

2015. augusztus 02., vasárnap 09:50

img_3516A III. Para Art Biennále Csépe Juli emlékére keretében Zsoldos Irén képeiből nyílt kiállítás az Erdei Éva Galériában. Az alkotó a „Beszűrődés” című képével a második helyezést érte el a Mozgássérültek Egyesületének Országos Szövetsége által fogyatékkal élőknek 2014-ben meghirdetett Paraszupersztár nevű országos tehetségkutató versenyén. Idén az Art Feszt Original Amatőr Alkotók pályázatán a képzőművészet kategóriában a „Konstelláció” grafikájával első helyezett lett.

Zsoldos Irén 1994-ben, egy autóbaleset után lett mozgássérült. 2013-ban minden előképzettség nélkül kezdett el festeni. Jelenleg Véghseő Klára festőművész és a Fark László grafikusművész körében fejleszti képességeit.

Az alkotó első tárlatát Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a szociális, egészségügyi és fogyatékosügyi bizottságának elnöke nyitotta meg. Beszédében megköszönte az Erdei Éva Galéria képviselőinek, hogy évről évre bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a tehetséges alkotóművészek kibontakoztatásának. Vidámság és életerő sugárzik a művész képeiből – hangsúlyozta.

Ezután Erdei Kvasznay Éva művészetszervező, képzőművész bemutatta Zsoldos Irén alkotói munkásságát. Ahogy beszédében fogalmazott: lírai absztrakthoz kategorizálom a művész alkotási módját, aki nem ábrázol, nem képezi le a világot, hanem kifejezi. Amit a képeken látunk az érzelmek, érzések, gondolatok képletes kifejezései.

A kiállítás augusztus 20-ig tekinthető meg a galériában (Kondor u. 29.).

azs

Fotó: Halászi Vilmos img_3488img_3493img_3500img_3506img_3510img_3521

Az itt élők sok esőre számíthatnak

2015. augusztus 02., vasárnap 08:52

viharA várható heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt öt megyére másod-, hét további megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki vasárnapra a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetésében azt írta: késő délutántól délnyugat, dél felől egyre több helyen várható zivatar, legkisebb eséllyel a keleti, északkeleti megyékben.

A vasárnap éjfélig szóló veszélyjelzés szerint másodfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy és Tolna megyében. Ezekben a megyékben a heves zivatarokat akár 90 kilométer/óránál is erősebb szél, nagyméretű jég kísérheti, és rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Néhol pár óra alatt akár 50 milliméternél is több eső eshet.

Budapesten, Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás veszélye miatt.

Híradó.hu

A 32. héten folytatódik a szennyvízcsatornázás a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében, mely ezúttal a XXI. kerület lakóit is érinti.

A szennyvízberuházás keretében zajló munkálatok következtében augusztus 3. és augusztus 9. között a kivitelező tájékoztatása szerint az alábbi forgalmi változásokra lehet számítani:

  • Félpályás útlezárás mellett dolgoznak a Salak utca Rózsa utca és Vas Gereben utca közötti szakaszán, valamint a Rózsa utca Salak utca és Rózsa köz közötti szakaszán.

A munkálatokból fakadó kellemetlenségek miatt a beruházó Budapest Főváros Önkormányzata – a közös cél érdekében – köszöni a lakosság türelmét és megértését.

A beruházásról további információ és tájékoztatás az alábbi elérhetőségeken:

Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80-205-412 (hívható 8-18 óráig hétköznapokon)

www.bpcsatornazas.hu // Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tények - Bunkert találtak az óvoda alatt

2015. augusztus 01., szombat 07:39

bunkerMásodik világháborús bunkert találtak Csepelen a föld alatt a Bóbita óvoda felújításakor. Az önkormányzat szerint a negyvenes években épített bunkert a hetvenes években nem bontották el, földdel temették be. Így egy domb keletkezett, amelynek a tetejére pont az óvoda focipályáját tették.

Borbély Lénárd polgármester azt mondta a Tényeknek: a bunkernek nem találják nyomát régi leírásokban, egy magánlevél szerint ritka lakossági bunkerről van szó, így lehet, hogy megőrzik múzeumnak.

A riport megtekinthető ide kattintva.

35 féle szűrővizsgálat Csepelen augusztus 1-jén

2015. július 30., csütörtök 13:58

szuro_kicsiKedves Csepeliek!

 

2015. augusztus 1-jén, szombaton Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Csepelre érkezik.

9 és 16 óra között 35 féle átfogó vizsgálat egy helyen, egy időben, a Görgey tér 8. szám alatt (a szakrendelő és a piac közötti területen).

A szervezők szeretettel várnak mindenkit!

ovibunker-0011Miközben a legtöbben a nyári szabadságukat töltik, gőzerővel folyik a csepeli nevelési intézmények, óvodák felújítása. A közel 400 millió forintos fejlesztés azonban igazi meglepetést is tartogatott. A Bóbita Óvoda felújítása közben egy II. Világháború idején épült betonbunkert találtak – értesült a Csepel.info.

GALÉRIA

Ki ne álmodozott volna gyermekkorában arról, hogy az udvaron vagy a homokozóban “régészkedve” valami különleges, elfeledett tárgyat vagy éppen katonai bunkert talál?  A csepeli Bóbita Óvoda játszóudvarán pont ez történt.

A Kiss János altábornagy utcában felépült óvodát a hetvenes években adták át. Az akkoriban még modernnek számító intézmény udvarán azonban egy betonbunker állt, amivel nem tudtak mit kezdeni. Ezért aztán inkább betemették, és ez lett az óvodai dombocska, ahol a gyerekek szaladgálhattak, szánkózhattak, játszhattak.

Óvodaszentelés a “vörös Csepelen”

Egy, az óvodában kezdetektől dolgozó forrásunk szerint a bunker 1942-ben épült, az utcában pedig 1956-ban még családi házak álltak. Ők úgy tudták, hogy a forradalom idején egy szovjet gránát csapódott be az egyik épületbe, ami elpusztult. Így amikor a helyszínen betemették a kiürített bunkert és felépült az óvoda, még a fiatal óvónénik közül is sokan úgy érezték, hogy a háborús múlt lezárásra vár. Ezért olyat tettek, ami akkor és ott, a szocializmus fellegvárában, a “vörös Csepelen” teljesen elképzelhetetlen volt: papot hívtak és titokban felszenteltették az épületet.

Az óvoda felszentelése után viszont megnyugodtak a kedélyek és senki sem foglalkozott a múlttal. A gyerekek, az óvónénik, de még a generációk is jöttek-mentek, és megfeledkeztek a világháborús betonbunkerről. Attól sem kellett tartani, hogy egy komolyabb felújítás során ismét rábukkannak, hiszen ilyen 2010-ig nem történt a csepeli óvodákban. A rendszerváltás utáni szocialista vezetésnek fontosabb volt a bölcsődék, óvodák és iskolák mielőbbi bezárása és eladása, a költségvetésből ugyanis az elhatalmasodott korrupció soha sem tudtak kijönni. Bár az évek során a Bóbita Óvoda állapota is leromlott, a lakóparkká alakulást szerencsésen elkerülte.

Közel 400 millió forintos fejlesztés indult

2010-től azonban alaposan megváltozott a helyzet. A Németh Szilárd által vezetett, megújult csepeli önkormányzat leszámolt az emberéleteket is követelő szocialista mutyivilággal, és évi kétmilliárd forintot sikerült a korrupció megfékezésével megtakarítania. A kerület így nem csak, hogy visszafizette az összes adósságát és megszüntette a közel négymilliárdos költségvetési hiányt, de gyors és nagyarányú fejlesztésekbe is kezdhetett. Új utak épültek, megújultak a csepeli közterületek, 52 kilométer csatorna került a földbe, uszodasátor épült a strandon, és az oktatási és egészségügyi intézmények sem maradtak ki a fejlesztésekből.

Németh Szilárd munkáját Borbély Lénárd polgármester folytatja 2014 októberétől, ami egyben a fejlesztések folytatását is jelentette. Csepel számos óvodájában végeztek kisebb-nagyobb felújításokat 2014-ben, de idén már közel 400 millió jut a gyermekek nevelési intézményeinek szépítésére, modernizálására. A munkák nagyobbik része az épületek energiatakarékosságát szolgálja, de a játszóudvarokra, a zöldfelületeinek karbantartására, automata öntözőrendszerek kiépítésére is jut pénz. Ilyen felújítás kezdődött a Bóbita Óvodában is, ahol több tízmillió forint értékben folynak a munkálatok. Érdekesség, hogy miután a csepeli baloldal nem támogatta az óvodai fejlesztéseket, megfeledkeztek azokról: éppen a napokban tartottak arról sajtótájékoztatót az RTL Klubnak, hogy Csepelen minden fejlesztés leállt vagy megszűnt a választások után.

A most megtalált betonbunkert az önkormányzat valószínűleg végleg felszámolja, hogy a háborús múlt soha többé ne kísértse az óvoda dolgozóit és kis lakóit.

Csepel.info

ovibunker-0023

2020_cp05Programsorozat a csepeli Játszóházban

A KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú, „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében, a Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2015. május végétől egészen 2015. szeptember végéig tartanak.

Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).

Mit kínálunk, milyen feltételekkel?

Szakképzett munkatársak vezetésével péntekenként és szombatonként 3 és 5 órás tematikus foglalkozások zajlanak 0-3, 3-6, illetve 6-16 éves gyermekek számára. A programokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amit a Játszóház bejáratánál található regisztrációs pultnál ejthet meg a gyermek kísérője. Az egyedül (önállóan) közlekedő gyermek esetében a Játszóház programjain történő részvétel, előzetes szülői hozzájáruláshoz kötött (nyomtatvány a regisztrációs pultnál kérhető). A programok három csoportszobában zajlanak, egy foglalkozáson maximum 12 gyermek részvételét tudjuk biztosítani.

A következő foglalkozások időpontjai:

2015. július 31., péntek:

  • 1. csoportszoba: Ringató csoport (védőnői foglalkozások 0-3 éveseknek)
  • 2. csoportszoba: Ugrabugra csoport (mozgásfejlesztés 3-6 éveseknek)
  • 3. csoportszoba: Lila-liba csoport (önismereti tréning 12-16 éveseknek)

A programok kezdési ideje: 15.00, előzetes regisztráció a helyszínen.

2015. augusztus 1., szombat:

  • 1. csoportszoba: Ringató csoport (védőnői foglalkozások 0-3 éveseknek)
  • 2. csoportszoba: Báb-barát csoport (bábozás 0-3 éveseknek)

Énekelj velünk csoport (zene-mondóka 0-3 éveseknek),

  • 3. csoportszoba: Ficánka csoport (készségfejlesztés 0-3 éveseknek)

A programok kezdési ideje: 9.00, előzetes regisztráció a helyszínen.

  • 3. csoportszoba: Lila-liba csoport (önismereti tréning 12-16 éveseknek)

A programok kezdési ideje: 13.00, előzetes regisztráció a helyszínen.

Szombat: A gyermekkel érkező szülők ingyenes jogi tanácsadást kérhetnek 9:00 és 15:00 óra között.

MINDEN PROGRAM INGYENES!

Az aktuális foglalkozások időpontjairól személyesen, a kihelyezett plakátokról, a 06-1-226-1372-es telefonszámon, illetve e-mailben, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tájékozódhatnak az érdeklődők.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail