Működő üvegzseb Csepelen

2015. augusztus 25., kedd 11:16

vegkielegites-01A nyári időszakban több fórum is megkereste a csepeli önkormányzatot, és hevesen érdeklődtek a 2014 októberében leköszönő polgármester és alpolgármesterek végkielégítésével kapcsolatban. 2010 óta önkormányzatunk az átláthatóság (üvegzseb) feltétlen híve, nincs semmiféle takargatnivalónk, válaszlevelünket ezért most közzétesszük.

Még egy kis adalék: 2010-ben 3,8 milliárd forintos hiánnyal és 10,1 milliárd forintos vagyonvesztéssel vettük át a kerületet. Jelenleg az átlátható gazdálkodásunknak köszönhetően mintegy 1,5 milliárd forintos többlettel rendelkezünk.

"Az alábbiakban válaszolunk a 2014 októberében leköszönő csepeli polgármester és alpolgármesterek végkielégítése után érdeklődő levelére.

Tájékoztatom, hogy Németh Szilárd polgármester, illetve Borbély Lénárd, Ábel Attila, Morovik Attila alpolgármesterek végkielégítést nem kaptak.

A szabadságmegváltás a polgármester és az alpolgármesterek részére a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján járt. Ennek során Németh Szilárd részére korábbi jogviszonyára tekintettel szabadságmegváltásként 1.428.545 Ft-ot, Borbély Lénárd részére 1.093.898 Ft-ot, Ábel Attila részére 1.078.704 Ft-ot és Morovik Attila részére pedig 303.860 Ft-ot fizetett ki a csepeli önkormányzat.

vegkielegites-02Viszonyítási alapnak készítettünk egy táblázatot, amely az elmúlt két ciklus két különböző politikai vezetésű önkormányzati vezetőinek anyagi juttatásait tartalmazza (az összegek Ft-ban, illetve nettóban értendők).

A 2010-2014-es ciklus önkormányzati vezetőinek havi fizetése – 2014. augusztusi adatok (Németh Szilárd esetében 2014. május, ugyanis 2014. augusztusában az összeférhetetlenség miatt polgármesterként nem kapott az önkormányzattól fizetést. Megjegyzésként megemlítjük, hogy Németh Szilárd a 2014. májusi fizetését, - ami törvény szerint járt neki - teljes egészében egy beteg kislány gyógyítására ajánlotta fel).

Tovább árnyalja a képet, hogy a 2014. októberében leköszönő polgármester és alpolgármesterek a szabadságmegváltás jogcímén felvett összeg nagy részét jótékony célokra fordították.

Németh Szilárd:              

  • stáció köztéri felállításának támogatására,
  • református templom felújítására,
  • kárpátaljai magyarok támogatására,
  • zsinagóga építéséhez téglajegy vásárlására,
  • roma gyermekek beiskolázására
a szabadságmegváltásként felvett 1.428.545 Ft-ból összesen 1.185.000 Ft-ot költött el.

    Borbély Lénárd:              

    • stáció köztéri felállításának támogatására,
    • református templom felújítására,
    • kárpátaljai magyarok támogatására
    a szabadságmegváltásként felvett 1.093.898 Ft-ból összesen 985.000 Ft-ot költött el.

        Budapest, 2015. augusztus 25."

        Nem kell messzire menni - Kikapcsolódás Csepelen

        2015. augusztus 24., hétfő 10:37

        kiserdo2Lassan vége a nyári szünetnek, a gyerekek is hazatérnek a táborokból, megkezdődik a készülődés az iskolára. A jó időben viszont még mindenki kikívánkozik a szabadba – s ehhez egyáltalán nem szükséges kimozdulni a kerületből, hiszen Csepel is számos lehetőséget kínál a kikapcsolódásra.

        Sport a kiserdőben

        Néhány éve nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki bemenjen a Sétányok mögött található erdőbe. Az ott uralkodó áldatlan állapotokat aztán felszámolta az önkormányzat, így a szeméthegyek helyére gondosan karbantartott sétautak kerültek. A kiserdő a sportolni vágyóknak ideális terep, hiszen a futókör mentén elhelyezett állomásokon különféle gimnasztikai gyakorlatokat lehet elvégezni, a hozzájuk tartozó információs táblákon pedig komplett edzésterv található. Nem csupán a mozgás miatt érdemes ellátogatni az erdőbe, hiszen a felújításkor egy tanösvény is kialakításra került, sőt tűzrakóhely is várja a társaságokat.

        Kirándulás a Tamariska-dombon

        Fővárosi viszonylatban is kiemelt zöldfelületi értéknek számít a Tamariska-domb a Királyerdő szívében. Az 5,9 hektáros, vadregényes területet az elmúlt években rendbe tette és körbekerítette az önkormányzat, s azóta is folyamatosan szépül. A domb egyedülálló élővilágát színvonalas tanösvény mutatja be, de ha valaki csendben és figyelmesen várakozik, saját szemével is megláthatja a ritka rovarokat és madarakat, amelyek itt élnek. A korábbi emberi beavatkozás nem kímélte a dombot sem: alatta egy hidegháborús bunker várja, hogy felújítsák, és akár látogathatóvá tegyék.

        Séta a Kis-Duna-parton

        Talán a csepeliek számára sem ismert tény, hogy kerületünk büszkélkedhet a leghosszabb természetes, bejárható dunai partszakasszal egész Budapesten. A Kis-Duna-part nem szorul népszerűsítésre. A vadregényes sétány a piknikezők, futók, bringások, kutyások, szerelmesek és horgászok paradicsoma. A Kis-Duna öböltől a Hollandi út végénél levő csárdáig tartó felújított, megszépült sétány új, energiatakarékos közvilágítást is kapott.

        tamariskakiserdo

        Török zsoldosok a Daru-dombon

        2015. augusztus 21., péntek 15:01

        toroksator3A Szent István-napi rendezvény egyik legnagyobb látványossága a török tábor volt, ahol a nap nagy részében török zsoldosok szórakoztatták az arra járókat.

        Tata Várának Seymenjei a délutáni bemutató során hősiesen, de sikertelenül próbálták visszaverni a magyar vitézek támadását, akik az ágyút szerették volna elfoglalni, és a közönség soraiból zsákmányolt gyerekeket kiszabadítani. A 16. századi oszmán hagyományőrző csoport működéséről Urbán József, azaz Asúr a szír kereskedő, és Zsigmond Péter meséltek nekünk.

        „Igyekszünk tudományos igénnyel rekonstruálni a hódoltság korának török tábori életét, nem csupán az öltözködés és a felszerelés, de a harcmodor, sőt az ételek tekintetében is. Sok barátunk eljár Törökországba információkat gyűjteni, amire szükség is van, hiszen a török kor kultúrájával hazánkban nagyon kevés forrás foglalkozik. A seymenek török kori zsoldosok, akikről minden országban maradt fenn valamilyen dokumentum, ahol csak megfordultak. Ezek alapján a csapatunk minden tagjának megvan a maga karaktere, vele a saját története.”

        MN

        fotó: Halászi Vilmos

        toroksatortoroksator2

        baloghernKiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehetett át Balogh Ernő előadóművész, önkormányzati képviselő, a csepeli képviselő-testület Kisebbségekért, halmozottan hátrányos helyzetűekért és a hárosi fejlesztésekért felelős tanácsnoka Balog Zoltán miniszter úrtól augusztus 20-án a Pesti Vigadóban.

        Szívből gratulálunk!

        aug20eA magyar államalapítás ünnepén egész napos családi programokkal várták az érdeklődőket a Daru-dombon augusztus 20-án. Az ünnepi eseményen megszentelt új kenyeret Borbély Lénárd polgármester szegte meg, majd közel négyszáz darab kenyércipó került kiosztásra. Este a szórakoztató programok sorát tűzijáték zárta.

        GALÉRIA

         

        A délelőtt kezdődött zordabb időjárás ellenére sok-sok család ellátogatott a csepeli önkormányzat támogatta Csepeli Városkép Kft. szervezésében rendezett élménydús napra. Zömében gyerekek voltak kíváncsiak a Holle Anyó Színház meseelőadására. Az utána kezdődött Életfa Baranta Csepel Csapat hagyományos magyar harcművészeti bemutatóját már felnőttek sokasága vette körül a Daru-domb előtt. Ostoros felvonulók hada nyitotta meg a műsort.

        Ahogy a csapat vezetője ismertetőjében fogalmazott: az igazi barantások táncolnak, zenélnek, ismerik a magyar hagyományokat, népszokásokat és fontos számukra a közösség.

        A változatos programkínálat közül szintén osztatlan sikert aratott a lovas solymász bemutatója, melyet a szabadtéri színpadon rendezett ünnepi kenyérszentelés követett.

        aug20Kenyérosztás

        Szent István király, az ország védőszentjének ünnepén Krammer András diakónus megáldotta és felszentelte az új kenyereket. Előtte mondott beszédében hangsúlyozta: a kenyérnek tisztelet jár, vétek a szemétbe dobni, s a szülők erre tanítsák meg mindenkor gyermekeiket.

        A nemzeti színű szalaggal átkötött megszentelt kenyeret Borbély Lénárd polgármester szegte meg. Ezután a Szántó Sütöde felajánlásából mintegy négyszáz darab kenyércipót osztottak szét. A polgármester Csepel borával köszönte meg a Szántó házaspárnak az adományt.

        Az ünnepi kenyérszentelésen Pálinkás László, a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar kürtöse Erkel Ferenc Bánk Bánjából a Hazám, hazám te mindenem opera részletet énekelte.

        Szórakoztató programok

        A közönség bőven válogathatott a színes programok között. Népszerű volt az állatsimogató, a galambkiállítás, az íjászat, a honfoglalók jurtái, a török tábor, a gyerekeknek való kézműveskedés, logikai játékok, a körhinta és az ingyenes lovagolás. Többen fényképezkedtek a Csepeli Helytörténeti Gyűjteményhez tartozó öreg Pannónia-motornál és a Csepel teherautónál is.

        A Mesterségek utcácskájában az érdeklődők többek között megismerkedhettek a lepénykészítéssel, a kovács és faműves mesterséggel, valamint a kosárfonással.

        Délután a török tábornál tartott hadibemutató vonzotta a tömeget, ahol hadifelszerelésben harcoltak a török martalócok és a magyar vitézek. A keleti hangulatról a török hastáncosnők gondoskodtak, akik megtapsoltatták műsorszámaikkal a tisztelt közönséget.

        A szabadtéri színpadon délutántól késő estig Herczeg Flóra, a B52 zenekar, Balázs Fecó és a Korál adott nagysikerű koncertet.

        Az ünnepnap este pompás tűzijátékkal zárult.

        TBE_1491

        AZS

        Fotó: Halászi Vilmos és Tóth Beáta

        aug20baug20c

        beszedblTisztelt ünneplő közönség! Hölgyeim és uraim!

         

        Megszokhattuk már, hogy nemzeti ünnepeink rendre valamilyen állandó üzenet köré épülnek. Már idejét sem tudom például, mikor hallottam először, hogy augusztus 20-án Szent István királyunkat idézik, persze mindig csak egyetlen mondatát, miszerint az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.

        Joggal gondolhatnánk persze, hogy inkább attól függ az ország eredményessége, hogy jól vagy rosszul kormányozzák-e, de ezt a gondolatot kevésbé szokás megosztani másokkal augusztus 20-án. Pedig érdemes volna egyszer arról is elgondolkodni, vajon ezer évvel ezelőtti latin mondatok, egy akkori királyi udvarra értve alkalmasak-e mai magyarok okítására? Aligha.

        Szent István nem volt toleráns uralkodó, hiszen a toleranciának Krisztus után ezer évvel, a Magyar Királyság trónján semmi értelme, legalábbis úgy, ahogyan ezt a kifejezést ma használjuk, biztosan nem. A király megkegyelmez és büntet, hadat vezet és apátságot alapít, de magától értetődően fogalma sincs arról, hogy ezer évvel későbbi aktuálpolitikai okok miatt emberi és uralkodói kegyességét toleranciának mondják majd.

         

        Hölgyeim és Uraim!

        Én úgy gondolom, hogy itt, Szigetszentmiklóson, nálunk, Csepelen, és mindenütt a hazában csak annak a kérdésnek van értelme, hogy hűségesek vagyunk-e magunkhoz? Megteszünk-e mindent azért, hogy hűek legyünk őseink, elődeink örökségéhez?

        Ha innen nézzük a kérdést, nyilvánvaló a cél: magyarnak kell megőrizni Magyarországot, olyannak, amilyennek kaptuk. Nincs ebben semmi intolerancia. Én magam pusztán annyit szeretnék, hogy a kislányaink unokái két emberöltő múlva is Benedek Elek meséit hallgassák. Mielőtt több nyelvűek és több szokásúak lennének, ismerjék meg és választékosan, helyesen használják anyanyelvünket, éljenek magyar szokások szerint. Aztán ha birtokba vették a saját nemzeti kultúrájukat, ugyanolyan barátsággal és szeretettel forduljanak más nemzetek felé, ahogyan befogadó őseink is tették évszázadokon keresztül.

        Ezekben a napokban, amikor a sajtó értetlenebb része szüntelenül hangolja a közvéleményt, és arra buzdít bennünket, hogy a történelem egyik legnagyobb népvándorlásának előestéjén mindenkit fogadjunk be, aki erre jár – sem Szent István szelleméhez, sem a magyar jelenhez nem hűséges.

        Az elmúlt évek számtalan kormányzati erőfeszítésének eredményeként ma erősebbek vagyunk, mint bármikor a rendszerváltozás óta. Nem szabad odadobni mindenünket valamiféle rosszul értelmezett humanizmus miatt, nem vállalhatunk többet, az ország erőtartalékai végesek. Ha ma élne, és megértené a helyzetet, Szent István sem áldozná fel kormányzásának valamennyi eredményét holmi határsértők miatt.

        Hölgyeim és uraim!

        Szigetszentmiklóson sokan élnek olyanok, akik máshonnan, például a fővárosból érkeztek. Sok helyütt akad némi villongás régiek és betelepültek között, de a közös nyelv, hagyomány és kultúra aztán gyorsan elsimítja a különbségeket. Szigetszentmiklóson és nálunk, Csepelen is azt nézik az emberek, hogy a jövevény be akar-e illeszkedni, elfogadja-e a közösség írott és íratlan szabályait? Mit kezdjünk azonban azokkal, akik nyelvünket nem beszélik, kultúránkat, hagyományainkat nem óhajtják átvenni? Akik nem beilleszkedni érkeznek hozzánk, hanem egyszerűen a magyar közösség javaihoz, a szolgáltatásokhoz, a segélyekhez kívánnak hozzáférni? Igazából minden egyes ember külön eset, és ezeket az eseteket meg is kell vizsgálni. Mégsem mondhatjuk, hogy több nyelvű és több szokású országra szeretnénk váltani a mostanit.

        Nekem személy szerint különösen fáj, hogy a mostani hivatásos emberbarátok nagy része határon túli magyar honfitársaink ellen kampányolt azon a bizonyos, rossz emlékű népszavazáson. Miért kellene most hinnünk nekik, amikor nem is olyan régen még azt mondták, hogy magyar milliók zúdulnak ránk a határon túlról, és elveszik a munkánkat? Szerencsére ma már mindez a múlt. És már van magyar állampolgárság Nagyváradon, Szabadkán, Los Angelesben. Minden jóakaratú, jó szándékú ember csatlakozhat a magyar nemzet nagy családjához. De egyetlen nemzet sem mondhat le arról, ami az övé, egyetlen nemzet sem adhatja fel a saját nemzeti jövőjét.

        Kérem, fontolják meg ezt, amikor nagy királyunkra, Szent Istvánra és művére, az ezer esztendős magyar államra emlékezünk. Köszönöm a figyelmet.

         

        A fenti beszéd a szigetszentmiklósi ünnepségen hangzott el augusztus 20-án.

         

        fotó: Kitzinger Adrienn

        bolcsode1Augusztus 18-án Borbély Lénárd polgármester szakemberekkel karöltve tartott bejárást a felújítás alatt álló óvodákban, bölcsődében. A helyszínre érve megállapították: az elmúlt napok esős időjárása a csepeli nevelési intézmények épületeit sem kímélte. A Rákóczi téri egyesített bölcsődék kertvárosi részlege több helyen beázott, így a tervezett visszaköltözés időpontja (augusztus 24.) biztosan csúszik.

        Hétfő estétől kedd délutánig 140 milliméternyi csapadék hullott Budapesten, ami több mint két és fél hónap átlaga - jelentette ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) meteorológusa.

        A szakemberek véleménye alapján, a polgármester kérésére ezért a gyermekeket egy helyen, a közelmúltban átadott és könnyen megközelíthető Szent Imre téri játszóházban helyezik el ideiglenesen, melyről minden szülőt értesítenek.

         

        Bővebb információ: Seresné Csonka Tímea, telefon: 0620/7711629

        bolcsodebolcsode2bolcsode3bolcsode4bolcsode5bolcsode6

        szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn - Csepel.hu

        Tematikus foglalkozások kicsiknek és nagyoknak

        2015. augusztus 19., szerda 08:27

        2020Programsorozat a csepeli Játszóházban a 34. héten

        A KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú, „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében, a Játszóházban zajló ingyenes foglalkozásokra várjuk az érdeklődő gyermekeket és szüleiket. A foglalkozások 2015. május végétől egészen 2015. szeptember végéig tartanak.

        Helyszín: Budapest, XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 88-92. szám alatti Játszóház, földszinti helyiségek (a volt II. Rákóczi Iskola, bejárat a Szent Imre tér felől).

        Mit kínálunk, milyen feltételekkel?

        Szakképzett munkatársak vezetésével péntekenként és szombatonként 3 és 5 órás tematikus foglalkozások zajlanak 0-3, 3-6, illetve 6-16 éves gyermekek számára. A programokon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amit a Játszóház bejáratánál található regisztrációs pultnál ejthet meg a gyermek kísérője. Az egyedül (önállóan) közlekedő gyermek esetében a Játszóház programjain történő részvétel, előzetes szülői hozzájáruláshoz kötött (nyomtatvány a regisztrációs pultnál kérhető). A programok három csoportszobában zajlanak, egy foglalkozáson maximum 12 gyermek részvételét tudjuk biztosítani.

        A következő foglalkozások időpontjai:

        2015. augusztus 21., péntek:

        1. csoportszoba: Ringató csoport (védőnői foglalkozások 0-3 éveseknek)

        2. csoportszoba: Varázskezek csoport (kézműves foglalkozás 3-6 éveseknek)

        3. csoportszoba: Lila-liba csoport (önismereti tréning 12-16 éveseknek)

        A programok 9.30-tól 13.30-ig tartanak, előzetes regisztráció a helyszínen.

        2015. augusztus 22., szombat:

        1. csoportszoba: Ringató csoport (védőnői foglalkozások 0-3 éveseknek)

        2. csoportszoba: Énekelj velünk csoport (zene-mondóka 0-3 éveseknek) (8.30-10.30)

        Báb-barát csoport (bábozás 0-3 éveseknek) (10.30-12.30)

        3. csoportszoba: Ficánka csoport (készségfejlesztés 0-3 éveseknek)

        A programok 8.30-tól 12.30-ig tartanak, előzetes regisztráció a helyszínen.

        MINDEN PROGRAM INGYENES!

        Az aktuális foglalkozások időpontjairól személyesen, a kihelyezett plakátokról, a 06-1-226-1372-es telefonszámon, illetve e-mailben, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tájékozódhatnak az érdeklődők.

        szcs_tomboljestanulj_A3_01Csepeli családi Szombat a Radnóti Miklós Művelődési Házban (1214 Budapest, Vénusz u. 2.) szeptember 5-én 10-18 óráig.

        Tombolj még egy napot és készülj a sulira játékosan a családdal együtt!

        Színpadi programok:
        10.00-11.00 – A Csizmás kandúr
        11.15-12.00 – Ugrókötél show
        12.00-14.00 – Érdekességek, meglepetések, versenyek
        14.00-15.00 – Eszter-lánc mesezenekar
        15.00-16.20 – Tanfolyami bemutatók
        17.00-17.50 – Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar

         

         

         

         

        További programok:

        • lovaglás
        • öttusa kölyök park
        • körhinta és népi játékok
        • kézműves foglalkozások
        • masszázs
        • arcfestés
        • mászófal
        • kosárra dobás
        • logikai játékok
        • babasziget

        Tankönyv börze: Tankönyvek, munkafüzetek, kötelező olvasmányok, szótára, atlaszok, lexikonok adás-vétele, cseréje. Asztalbérlés ingyenes, de regisztrációhoz kötött: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 278-2757 Jelentkezési határidő: 2015.09.01.

         

        A rendezvényen való részvétel díjtalan!

        Csepeli Anyatejes Világnap

        2015. augusztus 18., kedd 09:30


        Plakt„Munka és szoptatás”

        2015. szeptember 8.

         

        Programok:

        09.00     Regisztráció

        09.30     Megnyitó – Horváth Andrea, védőnő koordinátor

        09.35     Gróf Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola énekkara

        09.45     Miniszteri elismerő oklevél átadása

        09.55     Meseterápia – Boldizsár Ildikó

        10.40     Boiron – homeopátia

        10.50     Várandósság alatti ultrahang vizsgálatok – Dr. Nahm Krisztina

        11.10     Kölyökpark – mozgás- és képességfejlesztő centrum

        11.20     Bölcsődei, óvodai nevelés védőnői szemmel – Havasi Edina

        11.50     Babusgató – Ormosi Kinga, Zöldalma Egyesület

        12.10     Munka és szoptatás – Kovács Zsuzsanna

        12.40     Dr. Czeizel – magzatvédő multivitamin

        12.50     Anyai szerepek sokasága – Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXI. kerület

        13.20     Cryosave – őssejtmegőrzés

        13.30     Kötelező és választható védőoltások – Dr. Altorjai Péter

        13.50     Schwabe – gyógynövény alapú étrendkiegészítők

        14.00     Zumba – Rodney

        14.20     Anyatejadó anyák köszöntése

        14.25     Anyatejes totó eredményhirdetése

        14.30     Tombola

        14.55     Zárszó

        Egész napos programok:

        Arcfestés, Csíra kóstoló, HSZI Bölcsődék játékai, Kölyökpark játszóház, Parkolj és hordozz a CseHo Klubbal, Testzsír mérés, Vércukor- és vérnyomásmérés

        Kiállítóink:

        Anita-Hungária Kft., Bea-co Kft., Boiron, Ceumed Kft., Dr. Czeizel, Dr. Peithner Budapest Kft., Forever, Győző Eszter tűzzománc ékszer, He-Dent-Tal Baba-mama fogászat, Helen Doron, Hipp, Karvázy Optika, Kriza Design, Maus by Tanoda, Medinprove Bt., Milupa, MimMóza, Oriflame, Philips Avent, Schüssler, Schwabe, Sejtbank, Textilbirodalom, Vászon babahinta, Wekerlei Öko Baba-Mama Klub, Wörwagpharma

        Minden érdeklődőt szeretettel vár a csepeli Védőnői Szolgálat 9.00 és 15.00 óra között a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban (1212 Budapest, Rákóczi tér 34.)

           Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail