Kontur Pál

2015. október 13., kedd 08:53

Kontur Pál (szül. 1949.) autószerelő és politikus, 2006 és 2014 között fideszes Komárom-Esztergom megyei országgyűlési képviselő, valamint a Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottság tagja, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottság (Ellenőrző albizottság) elnöke 2006. és 2010. között. 2006. és 2010. között a Fidesz frakcióvezető helyettese.

Miután leérettségizett, tanulmányait a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskolában folytatta, ahol autószerelőként végzett. Szakmai gyakorlatát egy mátyásföldi teherautó-szervizben végezte, ahol kiváló mesterektől tanulhatta a szakmát. 25 évet dolgozott az AFIT Autószerelési Vállalatnál, később a Spirál Autószerelési Vállalatnál. 1980-ban autószerelői mester oklevelet szerzett. Csoportvezetőként dolgozott, de mivel nem volt az MSZMP tagja további karrierlehetőségekre nem számíthatott.

1992-ben belépett a KDNP-be. 2003 óta a Fidesznek is tagja. 2004 és 2005 között a Fidesz munkás- és foglalkoztatott tagozatát vezette, majd Orbán Viktor kérésére országos elnök lett. Részmunkaidőben még mindig dolgozik autószerelőként. Életútja és munkássága miatt a mai napig a keményen dolgozó kisemberek egyik példaképe.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail