Demjén Ferenc

2015. október 07., szerda 07:51

Számos nagy sláger megalkotója és előadója, többszörös EMeRTon-díjas énekes, dalszövegíró és basszusgitáros. Eredetileg vegyésznek tanult, majd a katonaság után kezdte fejleszteni zenei érzékét. 1964-ben alapította testvérével a Számum együttest, ekkor még maguk készítették gitárjaikat. Utána több együttesben is énekelt (Meteor, Sakk-Matt, Tűzkerék). 1970-ben lépett be Bergendy István együttesébe, ahol a Jöjj vissza, vándor című dallal debütált. 1977-ben kilépett az együttesből és még abban az évben megalakuló V'Moto-Rock-ban mutatta be szólóalbumát. Szólókarrierjében is kiemelkedő sikereket ért el. Saját bevallása szerint azonban a fellépések nem fárasztják, a közönség felé áradó szeretetétől feltöltődik, és ez ad neki energiát.

A Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjével, és 2012-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

   Copyright © 2015 Csepel.hu | Impresszum | Adatvédelmi szabályzat | Csepel.hu webmail